Azóta sok víz lefolyt az Olton, és számos dolog megváltozott a sepsiszentgyörgyi sportklub háza táján. Sztolyka Péter elmondása szerint azóta különböző okok miatt felfüggesztették az úszószakosztály tevékenységét, a rókavadászok pedig a Tanulók Házában tevékenykednek. Ilyen körülmények között a sportklub jövője a tollaslabdában rejlik, s reménykedünk abban, hogy a Sárkányok nem tűnnek el a háromszéki sportpalettáról. A továbbiakban rövid beszélgetést olvashatnak Sztolyka Péterrel, aki összefoglalja az elmúlt három évet, és felvázolja a sportklubbal kapcsolatos jövőbeli terveket.

— Bő három éve beszeltünk utoljára. Azóta milyen változásokon esett át a Szent György Sárkány Sportklub?
— Azóta beszüntettük az úszás szakot, nem tartunk edzéseket, és versenyeken sem veszünk részt. Gyakorlatilag meghatározatlan időre lefagyasztottuk az úszást, és csak a tollaslabdával maradtunk.
— Milyen ok miatt következett be ez?
— Nehéz volt ezt a döntést meghozni. Nekünk volt egy elképzelésünk, amelyet a városi és a megyei önkormányzatok vezetői jónak láttak, de sajnos, nem tudtuk kivitelezni azt, amit szerettünk volna. Nem volt elég támogatásunk, és így nem látjuk értelmét annak, hogy folytassuk, mivel magunkra maradtunk. A gyerekeinkkel, volt úszóinkkal jelen pillanatban Ciprian Grosu foglalkozik, s remélem, hogy minden rendben van.
— A Szent György Sárkány Sportklub legjobb úszója Mátyás Andrea volt, aki jelen pillanatban Brassóban edz. Mi tud egykori sportolójáról?
— Igen, ő most Brassónak versenyez, és ott termeli az érmeket. Átigazolása után rövid időn belül már hozta is az érmeket, így azt mondom, ha itt folytatta volna, akkor is meglettek volna ezek az eredmények. Lehet, nem olyan gyorsan, hiszen nekünk csak egy 25 méteres medencék van a brassóiak 50 métereséhez képest. Továbbá ők könnyebben jutottak pénzhez, s a kis sportklubok mindig ki vannak szolgáltatva a nagyobb sportiskoláknak vagy más egyesületeknek.
— Legutóbb rókavadászat-szakosztályról is beszéltünk. Mi a helyzet ezzel a sporttal?
— Sajnos, a szakosztály nem indult be, csak próbálkozásaink voltak. A gyerekek a megyeszékhelyi Tanulók Házának csapatát erősítik most, ahol pályázatok révén még finanszírozást is kapnak, és versenyekre járnak.
— Akkor a tollaslabda az egyedüli sportág, amivel most foglalkoznak. Biz­tatóbb a helyzet e sportág terén?
— Egy picivel jobb a helyzet, de nem sokkal. Az a baj, hogy hetente csak egyszer tudunk edzeni, ez pedig nem elég a komoly előrehaladáshoz. Ennek ellenére tartjuk a színvonalat, ám idén az országos csapatbajnokságon nem veszünk részt, csak egyéniben állunk rajthoz. Az elmúlt versenyidényben a fiúknál egyéniben országos tizenhetedik, míg a lányoknál tizenkettedik helyet értünk el. Dióhéjben ez van most. Jelenleg az utánpótlásra alapozunk, nem a felnőttekre.
— Jelen pillanatban hányan tollaslabdáznak a klubnál?
— Most mintegy harminc tagot számlál a klub, de a tollasozók száma mindig nagyobb, hiszen egykori sportolóink, hajdani diákjaink, ha itthon vannak, gyakran megkeresnek, és igénylik a tollaslabdát.
— Hogyan nézett ki a csapat idei versenynaptára?
— Az új tanévben, azaz az ősszel még nem voltunk versenyen, idei eredményeinket a tavalyi iskolai év végén értük el. Ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy most még versenyre sem pályáztunk, a Mikes Kelemen Főgimnázium sporttermének padlóját nemrég festették újra, s sikerült a tollaspályákat is ismét felvonalazni. Most éppen egy nagyobb viadalra készülünk, amelyet nemzetközi kapcsolataink révén szeretnénk tető alá hozni.
— Kikkel indulnak majd az országos bajnokságon, és mikor kerül sor rá?
— Az országos bajnokságon V—VIII. osztályos gyerekekkel szeretnénk részt venni, a versenyre valamikor az év végén kerül sor Temesváron, ahol a román válogatott is képviselteti majd magát a legkisebb korosztálytól a legnagyobbig. Ez lesz az esztendő befejező versenye, és bízom abban, hogy jól szerepelünk majd.
— A tollaslabda kapcsán milyen jövőbeli terveket dédelgetnek?
— Ha sikerül még egy vagy két edzési lehetőséget összehozni, edzőt hozunk Szentgyörgyre, és megpróbálunk előbbre lépni, fejlődni. A tréner is megvan, de jelenleg Japánban van. Egy ploieşti-i származású testnevelő tanárnőről van szó, aki Brassóban mesterizik, és majd ő veszi át a csapatot, s ennek következtében haladásra számítunk. Nagyon reméljük, hogy életbe tudjuk ültetni elképzeléseinket, az anyagiakat is elő tudjuk majd teremteni. Nagyon bizakodó vagyok.
— Mi kellene ahhoz, hogy a szentgyörgyi tollaslabda jobban fejlődjék, és felzárkózzunk az ország más klubjai mellé?
— Elsősorban edzési lehetőség, hisz ezen múlik az egész. Az anyagiakkal nincs is akkora baj, mert évente részt tudnánk venni hat-hét versenyen. De sajnos, heti egy edzéssel nem szeretnénk szégyenkezni. Így most csak olyan viadalokon veszünk részt, ahol helyt tudunk állni. Sajnos, számottevő a különbség a klubunk és az ország más egyesületei között. Talán mi vagyunk az ország egyetlenegy olyan csapata, amely mögött nem áll egy erős sportiskola. Továbbá Er­délyben mi vagyunk az egyedüli csapat. Temesváron például három klub működik, ebből kettő magán, így a Bega-parti város lett a romániai tollaslabda fellegvára. Ott rendezik a különböző hazai és nemzetközi versenyeket. A bánsági csapatok beneveztek az olaszországi, az osztrák, a német és a magyarországi bajnokságba. Ezek az emberek kisautóval járják ezeket az országokat, és három-négy gyerekkel versenyeznek, s a külföldi szereplések révén tudják magas szintre emelni az utánpótlást.