A megye legnagyobb községében ugyanis kitartó, állandó olvasótáborunk él, és valóban meleg fogadtatásban is részesültünk: a kultúrotthon szépen felújított, jól befűtött termében hetvennél többen jelentek meg a meghirdetett kötetlen beszélgetésre — önkormányzati, egyházi, iskolai elöljárókon kívül idősebbek és gyermekek is szép számban.
A kezdeti feszélyezettebb hangulatot az uzoni Jókai Mór Köz­művelődési Egyesület Szivárvány női kórusa oldotta, majd Ráduly István polgármester üdvözölte a rendezvényt, kiemelve, hogy az itteniek búban és örömben is osztoztak a Háromszékkel, magukénak érzik, értékelik a lapot, függetlenségét, tartását, színvonalát. Ferencz Csaba gazdasági ügyvezető az újságkészítés gondjairól és elégtételeiről beszélt: elmondta, hogy az erdélyi magyar sajtóban példátlan módon tizenöt lapszerkesztő a tulajdonos, és hogy kizárólag a Háromszék jelenik meg heti hat alkalommal, más napilapok csak ötször. A legnagyobb magyar példányszámú napilap vagyunk Erdélyben, Uzon községben ez szinten maradt, ami csak megerősít bennünket az eddigi irány követésében. Ezért ragaszkodunk a hangsúlyosan kulturális jelleghez akkor is, ha tudjuk, hogy a szombati számot falun csak többnapos késéssel kapják meg — az olvasnivaló azonban később is élvezhető, értékes marad; bulvárosodni azonban a nagyobb piac érdekében sem fogunk.
Az értékőrzésre és a minőségi olvasnivalóra törekszünk — erősítette meg az elhangzottakat Farcádi Botond (akkor még) főszerkesztő-helyettesként —, ennek azonban megvannak a maga veszélyei, bár több olvasót nyertünk a világhálón, szerte a világon, mint amennyit papíron elveszítettünk, népszerűségünk tehát töretlennek is mondható. Mindenféle párttól, szervezettől függetlenek vagyunk, csak az olvasóktól nem — tehát minden korosztályt és társadalmi réteget próbálunk megszólítani tematikus oldalainkkal, mellékleteinkkel. És várjuk a további javaslatokat, együttműködést: a Kovakő mellékletet maguk a diákok, fiatalok írják, a kisebbek számára pedig a szombati Kiscimbora adott, amelyet Forró Eszter szerkesztő ismertetett a teremben ülőkkel. Bokor Gábor orbai­széki tudósítónk a gondok feltárására biztatta a hallgatóságot, de ezúttal csak megnevettetni sikerült őket Kuti János ez alkalomra írt jegyzetével és Czegő Zoltán egykori helybeli tanuló visszaemlékezéseivel.
Ettől kezdve nekibátorodva szólaltak fel a jelenlevők, és a méltatások, buzdítások között elvárásaikat, kifogásaikat is megfogalmazták: több helyi hírt szeretnének, a vidéki események hangsúlyosabb megjelenítését, frissebb, elevenebb sportrovatot, bővebb természetismertetést, az itteni növény- és állatvilág, környezetünk gondosabb nyomon követését, kamaszokat érdeklő, vonzó témákat, gyakoribb olvasói oldalakat, szebb, gazdagabb műsormellékletet, zenei és művelődési eseményekről szóló beszámolókat, kevesebb reklámot, közérdekű kérdések felvetését és szombaton érkező szombati lapot. Nos, lapot szerkeszteni csak abból lehet, ami bejön, amiről tudunk, a szombati lapkihordásról azonban folynak a tárgyalások (Árkoson, Kőröspata­kon és Kálnokon ezt már sikerült megoldani), és nemsokára nyomdát is váltunk, azaz megújult külsővel léphetünk fel — a belső megújulás pedig folyamatos, mondták még el az est házigazdái, majd vidám dalcsokor következett, és némi zsíros kenyér, hogy a jól sikerült találkozás örömére elkoccintott bornak is megfelelő fogadtatása legyen.
Egy távozó vendég megjegyzése szerint azonban az együttlét volt a legjobb: a kinti világ és a csípős szél semmit sem tud ártani, amíg ilyen kapcsolatok melengetik az embert.