Mindenszentek napján szülinapot tartott a család, az ünnepi vacsorát megelőzően a tévéfüggés felé tartó harmadik osztályos Peti a Halloween szokásvilágában bolyongott, annál is inkább, mert fiunk, menyünk az Egyesült Államokban él, ahonnan az eredetileg kelta Halloween-bolondozás oly mértékben árasztotta el Európát, mint valaha a kolorádóbogár a pityókaföldjeinket. Szóval, amerikanizálódunk.
Az eseményt megelőzően a nap szokásrendjéhez igazodva Peti és Apa töklámpásokat alkotott, hogy este ezekkel riogassák, szórakoztassák az egybegyűlteket. Nem késsel, bicskával fúrták-faragták a tököket, hanem barkácsgéppel vágták ki például a szemüregeket, elektromos készülékkel fűrészelték a vigyorgó tökszájat, egyiket Peti javaslatára foghíjasra formázták, a lapos fejű sütőtök szájából a tökkoponya üregébe helyezett zseblámpából két hatalmas kapafogat villantott elő. Nagyon muris volt.
Miután jól kikacagtuk magunkat, Peti, ugyancsak a Halloween-szokásokhoz igazodva, grimaszos arccal jóslásba kezdett. Erre a legmegfelelőbb médiumként a nagyanyját szemelte ki. Elvarázsolta. A varázsige zárómondata: Én most csirkévé varázsollak!
Az asztalt körbeülők körében frenetikus hahotázás tört ki, nagyanya ugyanis már a hetvenkedők korában van, csirkévé varázsolni a kotlókoron is túl lévő Mamát valóban nagy varázslói teljesítmény.
A szülinapi produkciók emlékező visszapörgetése még másnap is kacagásra rántotta a szájunkat, derűt rajzolt a homlokunkra, gödröcskéket formált a fiatalabbak arcára.
Halottak napja volt.
Miután összejártuk két város és szülőfalunk temetőit, hogy a kegyelet virágait elhelyezzük, és gyertyát gyújtsunk elveszített szeretteink sírjára, estére még mindig maradt a tegnapi kacagásból.
Ekképpen a gyász napja ismét derűssé vált. Az arcokat nézve azért észre lehetett venni valami feszélyezettséget és zavart, amikor szeretteink elvesztésének felidézése után Peti töklámpásainak emléke ismét bekacagott a szövegbe.
Aztán bekapcsoltuk a tévét. Folyt belőle a halloweenezés. Okos néprajzosok magyarázták a szokás eredetét, hazai, európai és amerikai képsorok tomboltak a képernyőn, ricsaj, ordító zene, maszkos alakoskodások kavalkádja változtatta vásárivá mindenszentek és halottak napját.
Nem akarok szembeszegülni ezzel a ránk telepedő szokásvilággal. A néprajzosok miatt viszont bosszankodtam, mert az is rendben, hogy a Halloween kelta hagyományainak Amerikában és mindenhol a répából eltökösödött történetét előadják, de csak elvétve esett szó arról, hogy a töklámpáskészítés, a maskarás alakoskodás, a kapuk összecserélése, a szekérkeréknek a csűrtetői gólyafészek helyére ügyeskedése, a kotló helyett való kotlás, hogy költésre üljenek majd a tyúkok, mind Luca napi (december 3.) szokások.
Csupán annyit szeretnék sugallni, hogy a Halloween bolondozásai mellett meg kellene őrizni a mienket, az eredetit is, az ehhez illő időben, Luca napján, amikor a gyász nem keveredik a kacagással, és nem válnak röhejes katyvasszá szokásaink.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum bizonyára szerez majd erre a napra egy szekérderék tököt, hogy szülőfalum gyerekei Luca napján töklámpásokat szobrászkodjanak.
