Kína büszke, hogy elismerten sikerrel rendezte meg az eddigi legnagyobb világkiállítást, amelyen napi több százezres forgalommal több mint 73 millió ember fordult meg. A kínaiak örülnek a teljesítménynek, és örülnek annak, hogy helybe hozták nekik a világot.
Az expón mind a 246 kiállító bizonyítani akart, mindegyikük azt mondta és hirdette: itt ez a soha vissza nem térő alkalom megmutatkozni, bemutatkozni a jövőnek. Több mint húszezer kulturális program, tudományos, szakmai szimpóziumok sora, zene, tánc, film, étel, ital, ajándék, ismeretterjesztés és szórakozás. Mindenki elhozta magával azt, amije van, amire büszke, ami csak az övé, amit szívesen mutat meg, amit a sajátjaként szeretne a szó eredeti és átvitt értelmében: eladni. Legyen az művészeti alkotás, tudományos eredmény, ipari teljesítmény, turistának való látványosság. Sanghaj hat hónapra egy olyan nemzetközi seregszemle színterévé vált, ahol nem versenyeztek a kiállítók, de egymás mellett örültek a soha nem szűnő érdeklődésnek. Ez a 184 nap emberek millióinak okozott örömet, boldogságot. Akkor is, ha a nap végére elcsigázottan, kábultan tértek haza. Még ha a buszban összepréselve kellett is egyik zónából a másikba menniük, s akkor is, ha 40 Celsius-fokban dőlt róluk a víz, esőben áztak, vagy amikor például 5—8 órát álltak ugyancsak egymáshoz szorulva masszív védőkorlátok közötti kacskaringós folyosók közé terelve csak azért, hogy lényegében megnézhessenek egy tizenöt perces háromdimenziós filmet a szaúdi pavilonban. Sor mindenütt volt, és mindenütt volt hangzavar, olykor lökdösődés, kiabálás. És majdnem mindig valaki belement a képbe. Az expónak nincs olyan négyzetmétere, ahol ne készült volna egy mosolygós fotó. Majd mindenki kezében ott volt az expóútlevél, amelybe minden pavilonnál lehetett pecsétet kérni. Az utolsó nap délutánján már hosszú sor kígyózott azon a helyen, ahol a zárónapi ráadáspecsétet lehetett megkapni.
Az expó környezettudatos életre nevelése, a zöld, az energiatakarékos világ, a természet tiszteletének népszerűsítése, a sokat emlegetett harmónia — ott volt annak mindennapjaiban, a közlekedésben, a világításban és még sok egyébben, s ott volt a kiállítások jelentős részében is. Akik az expón éltek, itt dolgoztak, azok többségének valószínűleg hiányozni fog a megszokott forgatag, az a sok-sok szín, az egy-egy világ, ami belátható sétatávolságra volt egymástól. Köztük a kubai koktél, a török fagylalt, a karibi zene és tánc, az afrikai ékszerek és szobrok, az afgán mazsola, a német sör, a belga krumpli vagy éppen a jemeni bazár ékszerei.
Véget ért valami, ami külsőségeiben is rendkívül szemléletesen fejezte ki a világ és a benne élők sokféleségét, s jó volt itt látni az emberek érdeklődését, ösztönös kíváncsiságukat, örömüket az ismerkedésben, az új felfedezésekben. Sokan sajnálják, hogy ennek, itt már vége. De Sanghaj immár nyugodtabb, Milánó pedig már készül 2015-re.
Trebitsch Péter
