Pereskedés bódékértKibabráltak az önkormányzattal

2010. november 3., szerda, Közélet

Perek sorozata zajlik azzal a vállalkozóval, aki nyílt versenytárgyaláson többet ígért a sepsiszentgyörgyi Europiac butikjaiért, mint a város önkormányzata ― ismertette Antal Árpád András polgármester.

Véleménye szerint az egész csak időhúzás, de a vége úgyis az lesz, hogy felszámolják az oroszpiacot, a kis árusoknak az Europiacon kínálva helyet.
Régi szándéka a városvezetésnek átköltöztetni az oroszpiacot az Europiacra, az előző és a mostani városvezető elképzelése azonban mind ez idáig akadályokba ütközött. Az Olt-híd tövében található árusítóhely bármiféle engedély nélkül működik, felszámolása emiatt nem ütközne akadályba, ellenben míg nem tud átköltözési lehetőséget biztosítani, a polgármester nem szándékszik lépni.
Az Europiacon viszont bonyolódott a helyzet: a telek a város tulajdona, s miután a létesítményt működtető cég csődbe ment, a város is jelentkezett a rajta levő házikók megvásárlására. Az önkormányzat által jóváhagyott értéken felül licitált azonban egy vállalkozó. Ami még nem lett volna olyan nagy baj, hiszen erre az esetre a városvezetés elképzelése az volt, felszólítja a butikok új tulajdonosát, szállítsa el az építményeket, és az önkormányzat saját befektetésként új árusítóhelyeket létesít, ezeket kínálva fel az oroszpiacon maradtaknak. Csakhogy a butikok árverésén nyertes ajánlatot tevő vállalkozó bíróságon támadta meg a licitet, azzal érvelve: törvénytelenül szervezték meg. Nyilván, időhúzás szándékával tette, okosabb volt nálunk, kibabrált velünk ― mondja a polgármester, hozzátéve: a per, illetve perek, mert azóta több is indult, nem tartanak a végtelenségig, ha érvényteleníti a bíróság az árverést, a város újra megpróbálja megvásárolni a butikokat, s ha ismét más kínál többet értük, azt szólítják fel, hogy vigye házikóit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2010-11-03: Közélet - Váry O. Péter:

Eladják a szépmezői lakásokat

Megrendelték a felértékeléseket, eladják a szépmezői tömbházlakásokat ― közölte Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester.
2010-11-03: Közélet - :

Memetikus szendvics a Magmában

A sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér­ben tegnap este megnyílt Rareş Moldovan és Kozma Levente (avagy: N.E.U.R.O és KOZOMA) MEME című kiállítása.