Sepsiszentgyörgy új templomáértA tervek elkészültek, építeni kellene

2010. november 6., szombat, Közélet

Az egyházkerület segítségét kéri a sepsiszentgyörgyi negyedik református gyülekezet a másik három egyházközséggel közös vagyon megosztása kérdésében, mert az itthoni tárgyalások nem vezettek eredményre.

A Gyöngyvirág utcai gyülekezet amiatt sürgeti az őt illető tulajdonjog helyzetének tisztázását, mert templomot szeretne építeni, amihez, úgy tűnik, az anyagiakat magának kell előteremtenie.
A reformáció hetében arra kérte a város más protestáns gyülekezeteiből igehallgatásra érkező híveket Bancea Gábor lelkipásztor, adakozzanak az új templom építésének elkezdéséhez. ,,Sokan nem érzékelik, hogy kell a városnak még egy református templom, és híveimnek ez gondot okoz, mert azt érzik, ők segítettek más templomok felépítésénél, most viszont nagyon kevesen támogatnak minket" — mondotta. Az egyházközség presbitériuma által forgalmazott szórólapon hangsúlyozzák: ,,Hí­vő népünk a történelem folyamán szám­talanszor összefogott már a közösség építése érdekében. Ma nem lehetnének templomaink, iskoláink és intézményeink a hitvalló elődök áldozata nélkül."
A telek, amelyre a templomot építik, az egyházkerületé, harminc évig nem szabad át­adniuk senkinek, ezért felülépítési enge­dél­lyel kapta meg az egyházköz­ség. A tervek elkészültek, nincs pénz az építés elkezdéséhez, az idő viszont sürgeti a gyülekezetet, mert az engedély szerint tizenkét hónapon belül neki kell fogniuk a munkálatoknak.
A sepsiszentgyörgyi református egyházközségek átrendezése során négy évvel ezelőtt alakult Gyöngyvirág utcai gyülekezet kinőtte a jelenlegi imatermet, ünnepek alkalmával nincs hely mindenki számára, az ötszáz férőhelyesre tervezett templom építése nem csak álom, hanem szükségszerűség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-11-06: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

A tegnapi Máért a holnapért

A magyar nemzetet becsületsüllyesztőbe taszigáló kormány hat évvel ezelőtt holtvágányra állította a magyarság egészének ügyeit (az anyaországiak, a határon kívüliek, az emigrációba kényszerültek) legalább a kölcsönös konzultáció szintjén felvállaló fórum, a Máért működését.
2010-11-06: Közélet - :

Nyertes előfizetőink

Tegnap két sepsiszentgyörgyi olvasónk, a két Tölgyi Mar­g­aretta, anya és lánya közreműködésével sorshúzással kijelöltük az előfizetőinknek hirdetett nyereményjáték szerencsés nyerteseit.