Nem elég, hogy összevonták az ifjúsági igazgatóságot a sportigazgatósággal — már ez is hiba, mert mindkét igazgatóságnak lett volna külön-külön is éppen elég dolga —, ráadásul most még igazgató nélkül — egyelőre felügyelő a jelölt, s majd, ha versenyvizsgázott, lesz igazgató — is hagyták az úgymond újszülöttet, a megyei ifjúsági és sportigazgatóságot.
Most, az év végén, amikor az esztendő véghajrájának teendőit kellene felpörgetni, amikor a jövő évi tervet, terveket kellene előkészíteni, majd összehozni. Nem egyszerű dolog. Nem, mert egy elhanyagolt, nyugodtan mondhatjuk, lerobbant sportéletet kellene, kell ,,a gatyájába rázni".
Ezért a lerobbantságért nem csak a volt sportigazgató a felelős. Az őt megelőzőek is, kezdve Gheorghe Rădăcuţăval. Igen, ő indította el a lejtőn sportmozgalmunkat, aztán jöttek az idegenek, a brassóiak, valósággal stafétáztak az igazgatói székkel. Tehették, mert az RMDSZ-es megyei vezetés rá se hederített (akkor éppen se nem látott, se nem hallott) arra, ami sportéletünk felső régiójában zajlott, sőt, amikor az RMDSZ kapta meg a jogot, hogy igazgatót nevezzen ki a sport élére, nem tette, a sportigazgatói széket elcserélte egy "pénzes fotelre". Úgy elherdálta azt, mint a város vezetése — Albert Álmossal az élen — a műjégpályát. Azt végül fel is számolta az "új tulajdonosa". Számítsunk arra, hogy a sportmozgalom is hasonló sorsra jut?... Pénzt országos szinten is minimálisat adnak a sportra, így aztán leendő sportvezérünk keze kötve lesz; a sportélet irányítására, az új igazgatójelölt minden jóindulata mellett, két szakember maradt; a még városi státust élvező Baróton, Kovásznán, Bodzafordulón jóformán egy-egy futballcsapatra (csak azok adnak jelt magukról hétről hétre) korlátozódik a sport; Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy vállára nehezedik a megye sportmozgalmának terhe. Sepsiszentgyörgyön a "sportszerető városvezetés" éppen macska-egér harcban áll az olimpiai, világ- és Európa-bajnokságokra versenyzőket, Európa-bajnokot, világbajnoki érmeseket adott, országos bajnoki címeket szerzett MSC-vel (!!!); Kézdivásárhelyen az előző polgármester hatalmas tenni vágyása, építkezési láza nem talált követőre az új városvezetés körében, minden, ami szépnek, jónak tűnt, zsákutcába szaladt... Elnézve a hanyatlás, a megsemmisülés útján álló sportlétesítményeinket, fellapozva egykori sportéletünk emlékeit, a sportágak divíziós csapatainak palettáját, számát, eredményeit, nem kerülve ki a tömegsport háza táját sem, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: a megye, a városok vezetői egyáltalán akarnak-e sportéletet, sportot?
Lehet magyarázkodni, a tények viszont tények maradnak, a kézdivásárhelyi műjégpálya még mindig fedetlen, úgy fest, mint az athéni Akropolisz panteonja, s ha nem vigyáznak, rövid időn belül a szentgyörgyi Kisstadion szintjére zuhan. Még jó, hogy jön a tél, s itt is, ott is lehet jeget fagyasztani...
Nem irigylésre méltó a leendő ifjúsági és sportigazgató s új intézménye. Ha elkötelezetten tenni akar a nagyon szerény sportéletünk érdekében, akkor sokat, nagyon sokat kell dolgoznia, anyagi hátteret kell biztosítania (jórészt pályázatokkal, szponzorokkal...), azt okosan, ésszerűen elosztania, felhasználnia. Egy új stratégiát kell kidolgoznia, olyant, mely képes megállítani sportmozgalmunk zuhanását, majd felfelé ívelő útra helyezni, hogy a közeljövőben visszanyerhesse régi önmagát, természetesen, meggazdagodva a kor új színárnyalataival, hiszen figyelni kell az idő szavára, teljesíteni kell a ma igényeit. (nagymohai)
