Az uniós tagság első négy éve többet vitt, mint hozott, s ennek okai összetettek: a felkészületlenség, a korrupció, a rossz közbeszerzési rendszer, az eltúlzott bürokrácia mind hozzájárult, hogy kies hazánk ma is nettó befizető legyen, azaz többet adjon a közös kasszába, mint amennyit kivenni képes.
Az elmúlt időszakban sűrűn emlegették az eljövendő gazdasági fellendülés zálogaként az uniós pénzeket, államelnök, miniszterelnök látja ebben a jövőt, beruházásokat, virágzást, fejlődést ígérnek. Most, hogy a Valutaalaptól felvett kölcsönt is sikerült felélnünk, s abból sem futotta fejlesztésre, mint utolsó reménysugárba, úgy kapaszkodnak az uniós pénzekbe. Abból építenek autópályát, javítanak utakat, fejlesztik a településeket, felvirágoztatják a mezőgazdaságot, lendületet kaphatnak a kis- és közepes vállalkozások, sok tízezer munkahelyet teremtenek — álmodoznak. Hideg zuhanyként hat azonban a valóság: Románia eddig az első négy évre, azaz 2010 végéig a rendelkezésére álló összeg 15 százalékát hasznosította.
A kormány igen későn kezdett kapkodni, hol elődjére mutogat, hol a több mint hetvenöt, uniós pénzeket kezelő hazai intézményt okolja, s elfuserált, rossz törvényeket próbál korrigálni. Az ellenzék csalást és korrupciót emleget, pályázatokat csak a hatalom közelében téblábolók nyerhetnek — mondják. Az önkormányzatok pedig kínlódnak, gyártják a pályázatokat, keresik a lehetőségeket, s több-kevesebb sikerrel próbálják előteremteni az önrészt. Eredményt elsősorban nagyobb városok, a megyék tudnak felmutatni, s bizony Háromszéken is előfordul, hogy községek, falvak fuldokolnak az adósságban ugyancsak uniós projektek okán. Kökös csőd szélére került el nem számolt vagy el nem fogadott pályázatok miatt, Nagybaconnal pedig olyan összeget fizettetne vissza a SAPARD-ügynökség, amely lebéníthatja költségvetését az eljövendő évekre. Keményen bünteti a szigorú uniós bürokrácia a kis községek sokszor jó szándékkal, tenni akarással, de kellő tudással nem rendelkező ügyvezetőit, akiknek senki nem tanította meg, hogyan kell ügyeskedniük, ha az időjárás akadályozza a munkát, kinél kell közbejárniuk, ha rajtuk kívülálló okok miatt nem fejezik be határidőre a kivitelezést.
S hiábavaló lehet a nagy kormányzati lendület, uniós forrásokra lecsapó hajsza, ezek a rossz, sokszor a szomszédból visszaköszönő példák elbizonytalanítják a polgármestereket, s pont azok a községek maradnak fejlesztési alapok nélkül, amelyeknek nagyon nagy szükségük lenne ezekre, hiszen pénz nélkül esélyük sincs kimászni a mély szegénységből.