Európai szinten tízből három ember önkénteskedik valahol, és tízből nyolc úgy véli, hogy ez elengedhetetlen egy demokráciában. Igaz, jobb helyeken hivatalosan is elismerik: a nyugati egyetemeken plusz pontszám jár érte, és a munkahelyeken is beszámítják, esetenként jutalmazzák is. Németországban egy állami alkalmazott arra a napra is megkapja a bérét, amelyen mondjuk homokzsákot tölt a megáradt folyóparton (ezt természetesen igazolnia kell) — itt pedig a vonatkozó törvény csak egy igen egyoldalú szerződést enged meg az egyesületek, alapítványok és az őket segítő önkéntesek között, ami nem nagyon ösztönzi ezt a fajta tevékenységet.
A világ minden részén fejlődnek a civil szervezetek, ideje lenne itt is az előre lépésnek — véli Tischler, aki szerint a feltétlenül szükséges törvénymódosítást egyházi vagy civil szervezetek is kezdeményezhetik, egy saját régebbi javaslata (a sátortáborok szervezéséről) ugyanis elakadt Bukarestben, valószínűleg nem ő a legmegfelelőbb személy a jogalkotásra. Pedig konkrét haszonnal is járna a kérdés szabályozása: mikor a fél országot mosta az árvíz, mindenki csak sajnálkozott a tévé előtt, holott nagyon sokan kimehettek volna valamit mozdítani, kárt enyhíteni.
De nem csak vészhelyzetben kell az önzetlen hozzáállás, hanem a hétköznapokban is: rendszeres, következetes jelenléttel szociális, környezetvédelmi gondokon, művelődési téren, sporthoz kötött vagy akármilyen eseményen lendíthet egy-egy lelkes csapat.
Megyénkben az önkéntes munkáról nemrég beszélgetéssorozatban, tematikus hétvégén cseréltek eszmét és tapasztalatot az érdekelt szervezetek, jövőben Tischler havonta szeretne valamilyen rendezvényt szervezni.