Hamisak azok a remények, amelyek szerint a 2060-as évekre jórészt elfogyó kőolajat a másik fontos energiahordozóval, a szénnel lehetne pótolni. A világ gyárközpontjává vált Kína olyan ütemben pusztítja a szenet, hogy ugyanúgy megugorhat az ára, mint ahogyan az olajé az utóbbi évtizedben.
A kitermelhető kőszén kilencven százaléka körülbelül 2070-re fogy majd el, számos ország energiapolitikáját viszont addig is felboríthatja, ha a következő évtizedekben jelentősen megdrágul a szén. E fontos energiahordozó árnövekedése minden iparágban érezteti hatását, márpedig hibás az a feltételezés, hogy a szén olcsó marad - állítja a Nature tudományos hetilapban két kaliforniai kutató, Richard Heinberg és David Fridley.
Az olcsó kőolajjal kapcsolatban hasonló kételyek merültek fel a szakértők között az 1990-es évek végén, mint most a szénnel. Jelenleg 80 dol-lár körül mozog egy hordó kőolaj ára, ami háromszor annyi, mint amennyit a hivatalos becslések az 1990-es években maximális árként előre jeleztek. A két kutató állításait elsősorban több, az utóbbi három évben megjelent elemzésre alapozza, amelyek központi állítása egybehangzóan a következő: a felhasználható szénkincs mennyisége kisebb, mint ahogy korábban a geológusok becsülték. A legpesszimistább becslés az Energy szakfolyóirat 2010. augusztusi számában jelent meg. A világszerte működő bányákból kinyerhető szén mennyisége már 2011-ben eléri a történelmi csúcsot.
A szénfaló Kína
A szén drágulásának másik oka a kereslet folyamatos növekedése. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy Kína lett a világ talán legfontosabb gyártóközpontja. Míg az 1990-es években évi 0,45 százalékkal nőtt a szén iránti kereslet szerte a világban, 2000 óta már évi 3,8 százalékra emelkedett. A Kínai Népköztársaság egyben a világ legnagyobb szénkitermelője - a teljes szénmennyiség 40 százalékát bányásszák Kínában - és a legnagyobb fogyasztója is.
Ezzel együtt nehéz pontosan megbecsülni, mennyi gazdaságosan kitermelhető kőszén áll a fosszilis tüzelőanyagokra alapozott világgazdaság kiszolgálására - ismerik el a Nature-ben közlő kutatók. A kínai illetékesek azt állítják, hogy a népköztársaságnak elegendő széntartalékai vannak felfűtött gazdasága további működtetésére. Eszerint az ország a világ második legnagyobb, 187 milliárd tonnás szénvagyona fölött rendelkezik, ami a 2009-es hárommilliárd tonnás felhasználással számolva még 62 évig elég (a széntartalékok toplistájának első helyén az Egyesült Államok áll).
A két, legnagyobb szénvagyonnal rendelkező ország között különbség van abban, mennyire bonyolult kitermelni a szenet. Az Egyesült Államok szénvagyonának számottevő része elérhető külszíni fejtéssel, míg a kínai szén 90 százalékát már most is ezer méter mélységű aknákból kell a felszínre hozni. Heinberg és Fridley becslései szerint a kínai szénvagyon kinyerése egy idő után olyan technológiai nehézségeket vet fel, hogy nem lesz más megoldás, mint bezárni a gazdaságtalanná váló bányákat.
De mikortól is lehet széndrágulásra számítani? A jövőbeli kitermelés meghatározására először King Hubbert geofizikus vetítette ki a kibányászott mennyiséget mutató történelmi adatokat. Hubbert a módszert először az USA kőolajvagyonára alkalmazta, így sikerrel jelezte előre, hogy az Államokban az 1970-es évek elején tetőzik az olajkitermelés. Ugyanezzel a módszerrel két kínai akadémikus, Tao és Li 2007-ben azt jelentette be, hogy a 187 milliárd tonnás szénvagyon kitermelése már 2025-ben eléri a csúcsot. Az azután kinyert szén minősége már bizonytalanná válik, kibányászásának ára emelkedni fog.
Kitermelési csúcs
A kitermelési csúcsok meghatározása attól is függ, melyik hivatalos adatot tekintjük kiindulópontnak. A kínai illetékesek 1992-ben azt közölték az Energia Világtanáccsal, hogy az ország szénvagyona 114,5 milliárd tonnára rúg. A berlini Energy Watch Group kutatócsoport ebből kiindulva azzal számol, hogy a csúcs már 2015-ben bekövetkezik, és 2020-tól gyors ütemben csökken a kitermelés.
Szintén a drágulásról szóló előrejelzéseket támasztja alá, hogy folyamatosan nő az igény erre az energiahordozóra. A kínai energiakutató intézet előrejelzése szerint a jelenlegi hárommilliárd tonnán túl további 700-1000 millió tonnával nő meg az ország szénigénye 2020-ra, ami máris 33 évnyire csökkenti a széntartalékot. Amennyiben a következő évtizedekben a felhasználás a kínai gazdaság tervezett növekedésével párhuzamosan bővül, akkor mind-össze tizenkilenc évnyire lesz elég a szénvagyon.
A világ óriás szénfelhasználójának ráadásul nehéz lesz lemondania erről az energiahordozóról. A Kíná-ban kitermelt szén fele az erőművekben ég el (az áram 80 százalékét hőerőművek termelik), míg további 16 százalékot a világ legnagyobbjának számító vas- és acélipara használ fel. Észak-Kínában több százmillió ember télen szénnel fűt (ez hat százaléka az összkitermelésnek). A maradék 28 százalékot a cement- és a vegyipar használja fel. Noha az ország gyors ütemben bővíti földgázfelhasználását, csak a fűtésre használt szén kiváltása megduplázná az 1,33 milliárd lelket számoló ország gázfogyasztását.
Ezen felül a kínai kormányzat a következő tizenöt évben további 350 millióval tervezi növelni a városi lakosság számát, amihez gyors ütemben építkezni kell, s ehhez cement, acél, alumínium és réz szükséges - mindehhez pedig szén. A következő évtizedben Kína a gazdasági növekedés és a városiasodás miatt 700 millió tonna szenet fog felhasználni, feltéve, ha egyúttal az ambiciózus energiatakarékossági és alternatív energiaforrásokról szóló terveit is megvalósítja.
Az import sem megoldás
Számíthat-e szénbehozatalra Kí-na, ha már saját tartalékai elkezdenek kimerülni? Nincs rá garancia - válaszolják a Nature szerzői. A legnagyobb, évi egymilliárd tonnát a felszínre hozó USA saját maga használja fel a szenet. A legnagyobb szén-exportőrök, Ausztrália, Dél-Afrika és Indonézia 250-400 millió tonnás kitermelése eltörpül az igényhez képest. Oroszország szibériai szénlelőhelyeit ki lehetne termelni, de akkor az energiahordozót vasúton kellene Kínába szállítani, ami többe kerül a vízi úthoz képest - így további dráguláshoz vezet.
A dráguló szén felülírhatja a szén-dioxid-temetőkkel (CCS) kapcsolatos terveket is. A CCS-technológia lényege, hogy a szénerőmű szén-dioxid-kibocsátását föld alatti tározókba pumpálják, így nem fokozza az üvegházhatást. Ám ha véget ér az olcsó szén korszaka, sem hagyományos, sem CCS-sel ellátott, ,,tiszta" szénalapú hőerőművet sem éri majd meg építeni.
A kereslet növekedése és a fogyatkozó tartalékok elkerülhetetlenül a szén (és következésképp a szénalapú erőművek áramának) drágulásához vezetnek a világpiacon, még azokban az országokban is, amelyek jelenleg nem szorulnak szénbehozatalra. Így vélhetően 2020 után a világ tartalékai nem lesznek elegendőek az előre jelzett energiaigény kielégítésére, korlátozni kell hát az egész társadalom energiafelhasználását, beleértve a mezőgazdaságot, az ipari termelést és a szállítást is - hangzik a kutatók végkövetkeztetése. Hozzá-teszik: mindenképpen aktualizálni kell az USA geológiai szolgálatának 1970-es évek-beli adatait a szénvagyonról, és világszerte növelni az ásványkincs-előrejelzések pontosságát. ,,A megoldás: cserélni az elavult energiainfrastruktúrát, a lehető legtöbbet befektetni az energiatakarékosságba és a megújuló energiaforrások kiaknázásába, de még így is bele kell törődni abba, hogy lassulni fog a világgazdaság növekedési üteme" - tanácsolja Richard Heinberg és David Fridley.
Túlbecsülik a szénvagyont
A széntartalékokkal a geológusok a műszaki és gazdaságossági tényezők figyelembevételével számolnak - könnyen előfordulhat például, hogy egy széntelep olyan mélységben fekszik, amelyet még a bányatechnológia jövőbeli fejlődését beleszámítva sem éri majd meg kitermelni. Az utóbbi évtizedek altalajkincsekre vonatkozó kutatásainak legtöbbször az volt a tanulsága, hogy az egyes országoknak csökkenteniük kellett a kitermelhető készletek nagyságát, miután pontosabban meghatározták az illető telér helyét, mélységét, vastagságát és minőségét. Nemrég, 2003 és 2008 között ilyen revíziót kellett végrehajtani Németországban és Dél-Afrikában, miután kiderült, hogy mindkét országban egyharmaddal becsülték túl a szénkészletek nagyságát. Emlékezetes az is, hogy az első brit szénkutatás a 19. században még azzal kecsegtetett, hogy az országnak kilencszáz évi tartaléka van. Ehhez képest a jelenleg ismert szénvagyon még tizenkét évre elég a szigetországban, és az ipari forradalom központjában a szénbányászat alig létező iparággá zsugorodott. Az Egyesült Államokban a 20. század elején 5000, 1974-ben 400, jelenleg 240 évre becsülik azt az időt, amíg az ország kifogy a szénből. A kivétel India és Indonézia, ahol kiderült: alulbecsülték a széntartalékokat.
