Toró Attila felvétele

Ha nem a kozmopolitizmus, a pártpolitikai önzés meg a hataloméhség uralkodik el Buda-pesten, ha 1918. november 2-án Károlyi Mihályék nem eresztik szélnek a magyar hadsereget, ha nem játszanak forradalmat, majd nem engedik át a kormányhatalmat a testvérharcot kirobbantó bolsevistáknak, két véres esztendő múltán nem kellett volna Kós Károly-nak kiáltó szavával össze-fogásra és talpra állásra, önrendelkezése kivívására biztatnia a porba hullott erdélyi magyar nemzeti közösséget.
Tudjuk, mert évenként - bizonyosan idén is, néhány hét múlva - szülőföldünkön méltóságteljes ünnepségek emlékeztetnek rá, hogy a kelet-magyarországi románság 1918. december elsején Gyulafehér-várott lehetőséget kapott önrendelkezési akaratnyilvánítására, melyet utóbb az antant elfogadott, sőt, szentesített. Arról viszont nemigen esik szó, hogy ezt méltó válasz követte: Ko-lozsvárott a december 22-i nagy-gyűlés határozata - pedig ezzel nemcsak több tízezernyi magyar küldött fejezte ki az erdélyi magyar nemzeti közösség önrendelkezési akaratát, hanem számos román szocialista is, aki svájci mintájú erdélyi köztársaság létrehozása mellett foglalt állást. Azonban a Nyugat csak hangoztatta a népek önrendelkezési elvét, de csupán a vele szövetségbe keveredett országok számára engedte megvalósulni, Trianon-nal - majd Párizzsal.
Arról sem igen esik szó manapság, hogy Kolozsvár román megszállása után, 1919 tavaszán Kós Károly az erdélyi magyarság egyik régiója önrendelkezési jogának politikai-közigazgatási megvalósításán munkálkodhatott, megszervezve a Kalotaszegi Köztársaságot, amelynek címert, zászlót, pénzt, bélyeget is tervezett. A Kalotaszegi Köztársaság magyarsága önrendelkezését éppen úgy eltiporta az erőszak, mint nem sokkal korábban a székelyföldi magyarságét, a Paál Árpád kezdeményezésére Udvar-helyen kikiáltott Székely Köztár-saságot. Az erdélyi, illetve a székely nemzeti tanácsok közös tragédiája volt, hogy nem tudtak egységbe tömörülni, részben kedvezőtlen történelmi körülményeik, az államhatalmi erőszak, részben pedig társadalmi-ideológiai kü-lön-bözőségeik miatt.
A társadalmi béke és Euró-pához méltó jövő megteremtését célzó ezen erdélyi történéseknek, a kilencven és egynéhány évvel ezelőtti lázas hónapok magyar önszerveződési kezdeményezéseinek emlékét övező csönd megtörése nemcsak jámbor hagyományőrző gesztus, hanem nekünk, akik immár két évtizede kezünkbe vettük etnikai önrendelkezésünk zászlaját, kötelességünk is.
Örvendetes, hogy a mai Szé-kely Nemzeti Tanács elődeiként tiszteli a hajdani erdélyi, illetve a székely nemzeti tanácsokat, melyek sorsa mai tanulságokat kínál.
,,Talpra kell állnunk mégis!" - kiáltotta elfásult kortársainak Kós Károly, majd igen nagy öntudattal a román hadsereg által megszállt Kolozs-váron kimondta: ,,A mi igazságunk a mi erőnk! (...) Nyíltan és bátran kiáltom a velünk meg-nagyobbodott Romá-niá-nak: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni. Alkudozni nem fogunk. Elég erősnek érezzük magunkat, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk."
Nos, vajon vállalnák-e Kós Károlynak ezt a ,,kiáltását" utódai közül azok a politikából élő erdélyi magyar közéleti személyiségek, akik ,,Decem-ber Else-jét" olykor a Kem-pinsky Hotel-ben vagy éppen Cotroceni-ben ünnepelgetik? Akik - személyes érdekeiket hajszolva - a ,,MAGYAR" jelzőt tűzik politikai szerveződéseik cégtáblájára? Akik ,,szélsőséges"-nek minősítették a kettős állampolgárság érdekében tizenkilenc esztendeje indított küzdelmünket, és akik ma ,,tálnyi lencséért": a Traian Băsescu elnök által hirdetett közigazgatási autonómiáért kész-ségesen lemondanak a szór-ványban, a vegyes lakosságú vidékeken és a Székely-földön élő magyarság megmaradását egy-aránt biztosító, ún. háromszintű autonómiáról: a személyi elvű, a sajátos státusú önkormányzati és az etnikai jellegű területi autonómiáról - Kós szavával szólva: nemzeti autonómiánkról?
A napokban, amikor anyaországunk fővárosában, az Or-szág-gyűlés épületében a Szé-kely Nem-zeti Tanács Rend-kívüli Kül-dött-gyűlését köszönthettük, annak a nemzeti tanácsnak összejövetelét, amely megteremtéséhez a mi izzadságunkra is szükség volt, és melynek alapokmánya, a székelyföldi területi autonómia sta-tú-tum-tervezete a mi szerény po-li-tikai műhelyünkben készült tanácsadónk, Csapó József RMDSZ-es szenátor vezetésével.
Tudjuk, hogy még sok küszködés vár ránk. Hiszen amíg előfordulhat, hogy a nemzetközi közvélemény által immár két évtizede a romániai magyar nemzeti közösség közéleti személyiségei közül a legbecsültebbet, tiszteletbeli elnökünket, Tőkés László püspök urat nemcsak egyes idegengyűlölő románok, hanem magyarul beszélő erdélyi cinkostársaik is úton-útfélen becs-mérlik, "autonomista akcióegység"-ről a romániai ma-gyarság körében nem beszélhetünk. Anya-orszá-gunk nemzeti elkötelezettségű közéletében sem sejlik még a kívánatos akcióegység, pedig nagy, rejtett veszedelmek rombolják az ország társadalmát, akárcsak Kö-zép-Európa többi, szovjet gyarmatból önállósodott államában, így Romániá-ban is: a globalizáció egyik megnyilvánulásaként az újabb gyarmatosítás, amihez szégyenteljesen általános korrupció társul.
Kós Károly, aki alig néhány esztendővel elhunyta előtt, az erdélyi magyarság jövőjéről meditálva, hosszú élete egyik alapelveként Széchenyi István-ra, Né-meth Lászlóra utalt, azt üzente utókorának: "Csak akkor lesz a ma-gyarságnak jövője, akkor tudunk kis népként, kisebbségként helytállani a töb-bi néppel, a több-ségiekkel versengésben, ha külön-bek lesztek, mint a többségiek."

Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform Elnöksége nevében
Katona Ádám