Menekült nevére Békéscsabán kiállított személyazonossági bizonyítvány

A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin ― Orsovától a Tölgyesi-hágóig ― az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok árán hatoltak be Erdélybe, így a Barcaságba és a Székelyföldre is.
,,A határ menti területek magyar polgári lakossága gyalog, szekéren, vonaton pánikszerű menekülésbe kezdett. Az otthon maradottaktól állatot, élelmet rekviráltak, s nem egy helységben visszaélésekre is sor került a román katonák részéről (például Gelencén, Sóváradon, Szárhegyen és Szovátán)... Hivatalos, de korántsem teljes adatok szerint több mint 300 000 polgári lakos menekült el otthonából, a menekülők tömege eleinte teljes bizonytalanságban áradt Nyugat felé, s aztán később állami és polgári szervezetek próbáltak rendet teremteni a káoszban" ― olvashatjuk Egyed Ákos A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig című munkájában (Pallas-Akadémia, 2006).
Dimény János rétyi lakos, aki az első világháborúban őrvezetőként szolgált, a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben így ír:
,,Augusztus 27-én, vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni, és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt... Úgy terveztük, reggel megyünk sarjúkaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vízen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől... Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között, és azonnal meneküljön mindenki... Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, maradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem maradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méheskertbe. Az úton továbbmenni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több, mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakísértük. A román katonák már megjárták a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni... estefelé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott. Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Kőrispatak felé. Kőris-patakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Miklós-várra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák―magyar csapat volt, készültek a román előnyomulást megállítani..."
Balázsovits Sándor sepsiszentgyörgyi gyógy-szerész 46 oldalas, írógéppel átmásolt naplójában a város román betörés alatti napjai elevenednek meg. Augusztus 28-án, ,,hétfőn hajnali négy órakor a patak felől rémes kiáltásra ébredtem fel, keljenek fel, betörtek az oláhok, azonnal menekülni kell. Fél 6 órakor már mentünk is a kis kocsin a városba... a piacon éppen akkor dobolták ki, hogy a lakosság azonnal meneküljön... mentünk vissza Sze-merjára, ahol már csomagoltak a nagy tehén- és a kis lószekérre. Itt volt a Mihalik család is, s együtt indultunk útnak Kőröspatak felé, s miután a Vadason át nem lehetett menni, ismét kimentünk az országútra, ahol elbúcsúztam enyéimtől. Visszafelé jövet kocsi kocsi után, gyalogos gyalogos után ment szakadatlanul. Mire hazajöttem, Iza már mindent lehordott a pincébe, bútort és szőnyegeket, aztán összecsomagolt, és délután a kis kocsin Jancsó polgáriskolai igazgatóval ő is elutazott..."

Háromszéki menekültek Kolozsvár mellett

A kormány a háromszéki menekültek többségét Békéscsabára irányította. Sepsiszent-györgyről 2481, Sepsi járásból 1697, a nagyborosnyóiból 1269 menekült érkezett ide. Elhelyezésükkel Kiss László békéscsabai és Gábor Pál háromszéki főszolgabírót bízták meg, akik a menekülteket a város közintézményeiben, családok lakásaiban helyezték el. Közöttük volt dr. Fogolyán Kristóf is, aki akárcsak otthon, sorstársai között is lelkiismeretesen tett eleget hivatásának. Erről, az élelmiszerek uzsorás árairól és egyebekről egy Erzsike nevű lány édesanyjának október 18-án írt levelében olvashatunk, amelyből az ínséges körülmények között is humorát megőrző, az otthoniak sorsáért aggódó ember lelkivilága tárul elénk. Íme, néhány idézet leveléből: ,,...nem tudom elhinni, hogy végleg kiverték az oláhokat... a menekülés minden önbizalomtól megfosztott. Azt hiszem ugyanis, hogy most kiszaladtak azok a gazemberek, s majd fognak kapni az orosztól egy erős segítséget, s aztán, Uram, őrizz, szaladnotok kell ismét." ,,...Elég küzdelmes volt eddig az életem, de egyszersmind poétikus, szinte tetszik nekem, majd elmesélem élményeimet, Édesanyámat úgy meg tudnám kacagtatni, hogy majd a hasát fogná. Egy székely lány hogyan találja fel magát a világháború alatt a nagyvilágba menekülve... Az itt töltött idő alatt sokszor a szemerjai Julisnak, máskor meg grófkisasszonynak képzelem magam."
A harctéren küzdő férfiak a román betörés, majd az azt követő menekülés hírére helyhez kötöttségük és a tábori postai szolgálat gyenge működése miatti hiányos információk következtében minden alkalmat megragadva igyekeztek otthon maradt vagy elmenekült szeretteik sorsa iránt érdeklődni. Timár József, aki szanitécként küzdötte végig a világháborút, szep-tember 16-án kelt levelében a következő kéréssel fordult Békéscsaba elöljáróságához: ,,Az Est útján arról értesülök, hogy Sepsi-szentgyörgy menekült lakossága oda lett telepítve. Én, mivelhogy feleségemtől még semmi hírt nem kaptam, kérem a t. elöljáróságot, ha tudna valami hírt adni róla a túloldali címre. Itt leírom nevét, korát és vallását: Timár Józsefné szül. Bálint Mária, 23 éves, református vallású..."
A hazai és a fronton harcoló magyar katonák közhangulata, valamint Tisza István miniszterelnök sürgetésére Falkenhayn német tábornok irányításával indított német―osztrák―magyar ellentámadás hatására a román hadsereg szeptember 29-től kezdődően néhol harcok árán rendre feladja állásait, így október első két hetében Székelyföldről is kiszorítják a román alakulatokat. Idézzük ismét Balázsovits naplóját, melybe október 7-én ezt jegyzi be: ,,...Délfelé a 12. gyalogezred maradványa apró csoportokban kezdett a városon átvonulni Réty felé... Szánalom volt nézni ezeket az elcsigázott katonákat, amint lerongyolódva, étlen-szomjan, rendezetlenül vánszorogtak. Soknak bocskora sem volt, vagy csak egy rossz cipő a lábán, melyből félig kimászott a lába..." Október 8-án ,,a porosz lovasok megérkezése után a megyeházán és a rendőrségen levő oláh zászlót levették, s úgy oda, mint a városházára a szövetséges központi hatalmak lobogóit tűzték ki..."