Heteken át hiányzott a Tündérvölgy fölé emelkedő Kopac-hegy ,,oldalbordájáról" az a román nemzeti lobogó, melyről lapunk szep-tember 3-i számában írtunk. Mi történhetett? Levették, józan meggondolásból? Netán ellopták a számottevő felületű selyemkompozíciót? Vagy talán a szeptember 26/27. éjszakáján dúló napéjegyenlőségi vihar szaggatta le árbocáról, villámlások és felhőszakadás közepette? Romantikus látomások, nemde? Már úgy tűnt, feledésbe is merült az egész, amikor nemrég ismét megjelent az égi jel, régebbi helyén...
Smaranda Enache és Tőkés László - fáklyás felvonulás a fekete március évfordulóján
Bármi történt is a trikolórral, eredeti üzenete időközben kissé kifakult. Kezdetben ugyanis még csak román politikusok ,,ugatták" Tőkés Lászlót és erdélyi magyar autonómia ,,apropóját" a Koszovóban történtek idején. Rövidesen azonban az RMDSZ, sőt, az MPP is átvette a hangot. Erre a románok bölcsen lecsendesedtek. (Hatásosabb, ha a magyart magyar... ugatja-harapja!)
Megpróbáltam kifürkészni, okozott-e valami lelki traumát a zászló átmeneti hiánya az ,,egyszerű" emberekben. Legtöbbjük legyintett egyet. Azt azonban többen mondták, románok és magyarok, hogy legközelebb nem mennek el szavazni. Korai lenne már afelett elmélkedni, mekkora szerencsétlenséget rejteget a jövő. Ennél is aggasztóbb a jelen tényállás. A huszonegy évvel ezelőtt oly hőn áhított, de napjainkban már koravén demokráciában a román-magyar ,,párbeszéd" megfeneklett a tábla- és zászlóháborúk, az acsarkodások kezdeti... ,,lárvaállapotában".
E lelki, elmebéli fogyatékosságra emlékeztető kommunikációnak vajon az lehet az oka, hogy megfelelő pillanatokban mindkét oldal képtelen ,,vegytiszta" értelmiségi elitet küldeni a parlamentbe? Mert pl. nem a véletlen műve, hogy Tőkés Lászlónak is két évtizednyi kálváriát kellett kijárnia, míg érdemeihez és képességeihez illő pályára léphetett. (Remél-hetőleg nem vált a feledés martalékává az a mozzanat, amikor tiszteletbeli elnöki státusából is kitessékelte őt az RMDSZ.)
Ezzel párhuzamban egy román térfélről választott politikusi sorsot is felemlítenék. Talán emlékszünk még arra, amikor a marosvásár-helyi rettenetes verekedés után egy román asszony-nak volt bátorsága megértően nyilatkozni rólunk, magyarokról a román nemzeti televízióban. Vajon hány erdélyi magyar tudja (politikusok előnyben), hogy Smaranda Ena-che azóta is töretlenül a gyengébbek oldalán áll, és az együttélésre ,,ítélt" nemzetek közti tisztességes párbeszéd kialakításán munkálkodik (Pro Europa Liga, Társadalmi Pár-beszéd Csoport). Mi, magyarok ,,lovagiasan" elfelejtettük nevét, de a román oldalon azóta is célkeresztben tartják. Románellenesnek (!), nem-zetárulónak, volt besúgónak, kommunista párt-titkárnak gyalázzák egyfolytában. A közelmúlt-ban például, amikor pár pillanatig a pórul járt RMDSZ kiszorult a hatalomból, sőt, a parlamentbe jutás küszöbének emelése is szóba került, Smaranda Enache ismét védelmébe vette a magyarokat. A Nemzeti Liberális Párt alelnökeként keményen bírálta a vezető funkciók politikai algoritmus alapján történő elosztását. Meglátása szerint az állam kötelessége lenne - a mindenkori választások eredményeitől függetlenül - fenntartani bizonyos vezetői tisztségeket a kisebbségek számára az államhatalom felső és alsóbb szintjein. Enache asszony szerint az RMDSZ csak olyankor siránkozik (a magyarság nevében), ha kiszorul a hatalomból. Máskor eszébe sem jut időtálló kisebbségi képviselet ügyén munkálkodni. Pedig eljöhet a pillanat, amikor már nem jut be a parlamentbe. Mi lesz az erdélyi magyarság sorsa egy ilyen konjunktúrában - vetette fel a kérdést még 2009 februárjában, mintegy előre látva a Szlovákiában nemrég történteket! De volt bátorsága a román politika elvakult ortodox-centrikusságával is szembeszállni, követelve a kultuszminisztérium akkori államtitkárának, Adrian Lemeninek a menesztését. Hogy mit kapott ezek miatt román nemzettársaitól? Elolvashatják interneten, a http://victor-roncea.blogspot.com/2009/02/anti-romanii-din-societatea-civila-ce.html honlapon.
Vitaindítóként (dióhéjban) ennyit a román-magyar párbeszédről, melynek szomorú állagáért mi, magyarok is hibásak vagyunk, választottainkkal az élen. Befejezésként, az Olvasó szíves türelmével visszaélve még elmesélnék egy vidám(abb) példát a román-magyar párbeszédre. A múlt század hetvenes éveiben történt egy sorsdöntő román-magyar futballmérkőzés előtt. Reggel, a megszokott időben elindult Se-gesvárról az ún. székely expressz Szé-kelyud-varhely felé. Keffe-köttő-keffe-kötő... mondogat-ta a törpe gőzmozdony, miközben csigalassúság-gal cibálta terhét a székely főváros felé. Egyik vagon oldalára valaki - csakis román lehetett - krétával felírta (szívélyes) üzenetét a székelyeknek: ROMÂNIA-UNGARIA 5:0! Bár Udvarhelyszék minden bakterháza előtt megállt a vonat, és a szöveget egyre többen látták, senki sem nyúlt hozzá, estefelé, vissza-jövetelkor is a helyén maradt. Csakhogy a székelyekben is vitára lobbant a virtus! Ékes magyar nyelven, hibátlan helyesírással (és nem rovásírással, hogy az ellenfél is megértse) a következőt firkantotta valaki a román jókívánság alá: LÓFASZT!
A párbeszédnek hatalmas hangulata kerekedett Erdély-szerte, állítólag a szekusok is jobbra-balra dőltek a röhögéstől. De mindennél fontosabb a nettó végeredmény! Biztosan kíváncsiak rá! Hát elárulom: a mérkőzés DÖNTETLENRE sikerült.