Dali Sándort, az 1968-as romániai megyésítés utáni legendás háromszéki lapalapítót kortársai és bizonyára az utókor is úgy ,,könyveli el", mint aki Király Károly megyei pártfőember idején (1968—1972) a politikai kényszerből Megyei Tükör nevet viselő laphoz a Romániában szándékosan szétszórt, kisebb-nagyobb tanintézményekhez besorolt, politikai vonatkozásban ,,problémás", akkor már titánkodó tollforgatókat, írókat és költőket Háromszékre, a megyei pártlap ernyője alá toborozta.
Ebből adódott is aztán gond, mert a lap szabadszájúsága, többek politikai renitenciája miatt Király Károly is arra kényszerült, hogy első titkárként többünk állambiztonság általi nyomon követését, lehallgatását engedélyezze, mert ezt a ,,belső pártdemokrácia" ügyrendje így írta elő. Ezt távozása után, a hetvenes évek elején velünk személyesen közölte.
Problémás volt már maga a megyei lap neve is. Dali Sándor előbb a Háromszéki Tükör nevet terjesztette fel jóváhagyásra. Ezt a lapcímet nem engedélyezték, mert a Háromszék román nyelvre fordítva valami egyebet is jelenthet — mondták képmutatóan —, holott egyébről volt szó: Háromszék magyar múltját akarták kiiktatni a háromszéki szellemi térből.
Lám, Dali Sándor 1968-as lapcímválasztása az 1989-es romániai fordulat első óráiban Háromszék néven köszönt vissza.
Dali Sándor páratlan érdeme a megyei lap köré tömörült tehetséges újságírói gárda, kik aztán tolluk-tehetségük révén a háromszéki szellemi élet meghatározó egyéniségeivé váltak, csapattá, közösséggé szerveződtek.
Nos, én a legendás toborzó főszerkesztő esetében a lap és Háromszék szellemtörténetében érvényesülő szemléletet akarom — akár az én személyes példámmal is — tágítani: a Megyei Tükör kétségtelen kovász, spirituális élesztő volt. 1968-ban kemény lakossági és háromszéki értelmiségi fellépés eredményeként a Brassó tartományi nyomás alól szabadulva, önálló megyét teremtve elemi erővel tört elő az igény a magyar nyelvű és magyar szájtartású lapra. A lap barátainak tábora hihetetlen iramban növekedett. Az ember már a kezdet kezdetén szelektíven olvasott: a kényszerből született, muszáj-cikkeken átszaladt a tekintete, hiszen minden kommunikációs csatornából ez a politikai lé fröcskölt szembe véle. Ebből a szövegkörnyezetből könnyű volt kimazsolázni az igazi értéket, érzékelni és megpróbálni mérsékelni a politikai csapások súlyát. A lap és Dali Sándor páratlan érdeme, hogy kialakíthatott az olvasóval összekacsintó metanyelvet, a sorok közötti olvasás képességét, a félmondatokból, a szövegutalásokból összerakható gondolkodási modellt.
Ebben a küzdelemben Dali Sándor maga is példaképpé lett. A lap hatáskörén túl az országban szétszórt magyar értelmiséget Háromszékre toborzó akarata érvényesült, ez valóságos mozgalommá vált. Az újságíró-toborzás révén ez a maréknyi fiatal volt az első fecskeraj, de aztán éppen a lap segítségével megindult a más kategóriába tartozó, főleg a szakértelmiségiek hazaszólítása. A megyei vezetés állást és lakást biztosított számukra. Azokban az években Háromszékre tódultak a magas képzettségű szakértelmiségiek, akik szellemi kötődése a magyar kultúrához, a humán értelmiséghez azelőtt nem tapasztalt — mert nem volt lehetséges — szélességi és magassági körökbe is behatolt.
A Dali-féle hazahívó modell átalakította a meglévő kulturális intézményeket, és újakat teremtett. A színház vonzereje és tömegbázisa hirtelen megnőtt. A legjobb erdélyi színészek léptek színpadra. Rendkívül érdekes jelenség, hogy az erdélyi nagyvárosokból — főleg Marosvásárhelyről — Sepsiszentgyörgyre száműzött orvosok, jogászok, ügyvédek azonnal bekapcsolódtak a pezsdülő szellemi életbe, a generációs különbségeket semlegesítve ennek sok esetben meghatározó személyiségeivé váltak. Sepsiszentgyörgyön képzőművészeti szövetségi fiókot hoztunk létre. Emlékházakat, múzeumi gyűjteményeket létesítettünk. A tudományos ismeretterjesztés ürügyén az erdélyi nagyvárosokban a szellemi életben mellőzött hírességeket hívtuk előadói körutakra. Megszaporodtak az író-olvasó találkozók, létrejöttek az első művelődési egyesületek.
Dali Sándor értelmiségi kötődései marosvásárhelyi, bukaresti gyökerűek. De szovátai szülőhelyéről magával hozta az emberi kapcsolatteremtés képességét. Eme adottsága, közvetlensége, humora révén bármilyen társadalmi rétegben és településtípuson érvényesült. Népszerű, közvetlen, emberséges ember volt. Ahol nőtt, ott tábora keletkezett.
Király Károly távozása után igencsak ,,rájárt a rúd". Próbálták megalázni. Éveken át nem dolgozhatott lapnál. Lehetett valami politikai célzatosság abban is, hogy a megyei faliújságokért is felelt azokkal az adottságokkal és képességekkel, amelyeknek birtokában volt.
Élete legproblematikusabb periódusa a színháznál igazgatóként eltöltött hét esztendejére esett. A gazdasági, politikai, cenzurális megszorítások időszaka volt ez. Átvészelte. Ő is, az intézmény is.
Életének értelme, a toborzó, hazaszólító szellem kényszerű szerepváltoztatásai után is megmaradt, közösségépítő, szellemi partnereit védelmező képessége értékes örökségünk. Az impulzív természetűeket az önmérséklet szükségességéről győzködte, a gyávaságra hajlamosokat gyámolította. Én, aki végső soron neki is köszönhetem, hogy családommal együtt Sepsiszentgyörgyre honosodtam, folyamatosan azt csodáltam személyiségében, hogy egy zsák szöcskét is képes volt képletesen a kalapja alá fogni.
Két könyvet — illemtant — írt. Ezek egyikének címe: Le a kalappal! Élete során mindig mások számára teremtett alkotásra, az alkotó munka kiteljesedéséhez feltételeket. Dali Sándor alkotói pászmája a közösségteremtés volt.
Ez előtt is le a kalappal!
Élt nyolcvan esztendőt. Szellemi öröksége viszont tovább hat és munkál bennünk, és lévén véle mi is kortársak, nemsokára a mi maradékainkban is élnie kell.