Új támadás készül a Székelyföld ellen, fenik már a szalámiztató masinákat. Talán tervezik már a romániai regionalizáció kapcsán és ürügyén a ,,Két Haza" közül a (Magyarország felől nézve) másik magyar haza (hajdan egész Erdély, ma Székelyföld) mainál is gyökeresebb szétszaggatását, alattomos tovább gyarmatosítását.
SZNT-küldöttek az Országház előtt FOTÓ: FERENCZ CSABA
Bő négy évtizeden át érlelődött és aszalódott a kondukátor Ceauşescu és a korábbi pártvezér, Gheorghiu-Dej "szüretelésének", a magyar területi autonómia tagolatlan román annexiójának cefréje. Nekirontottak már a hatvanas években az autonóm területi tagolásnak — és a naiv magyarok talán azt is hitték, hogy örökre beérik eme "eredményeikkel", a helyi magyar többség földjén az átnevezett, átformált megyék, a román közigazgatási nyelv és helységelnevezés kialakításával, az autonóm terület kifejezés tabuvá tételével. A hosszú érlelés a boszorkánykonyha-működtetőknél nem jelenti a soha többé továbblépést; a soviniszta tervcsinálók megint összesúgnak, összehajolnak, és jó sok idő után dünnyögik: csak tovább, tovább...
Egységessé rajzolt autonóm területből bizonyos mértékig átnevezgetett, összevonogatott megyékké téve, de több megye együttese mégis csak kirajzolta, kirajzolja a Székelyföld egészét; a most bontakozó tervek talán úgy szelnék szét a székelyek országát, hogy csonkultságai román többségű egységek akár elhanyagolható jelentőségű részeivé váljanak. Átlátszó trükk...
Úgy vélik, hogy majd fél évszázada eltávolodva az egységes székely területtől, most ideje tovább lépni, változtatni. Persze, e lépés iránya ,,előre" lenne, még távolabb az egységes székely területiségtől. De törököt fognak ötletükkel! Valóban lépni kell, de a régi új felé, ha felkavarják a székely területiség vizét, úgy aktualitást és lendületet adnak a nemzetek önrendelkezése világunkat megalapozó jogának sárba tiprását emelt hangon, rendületlenül történő visszautasításának.
A még erősebb betagolás szándéka aktualizálja és felerősíti az autonóm területiség visszakövetelését, érzékenyebbé teszi a némelykor fáradt magyarországi közvéleményt is. Ám e tervek nélkül is időszerű lenne mindez. A nyugalom keresése néha azt sugallja, jobb lenne nem küzdeni az autonómiáért, be lehet talán rendezkedni a jelenlegi de facto helyzetre is. Ám Szlovákia példája megmutatta, nagy naivitás lenne ezt hinni. Ott ugyanis már megtörtént, ami a Székelyföldet még csak fenyegeti. Széttagolták és közigazgatásilag szlovák többségű ,,megyékbe" sorolták a tömbmagyar területeket, de még ennél is továbbmentek: nyelvtörvény, majd állampolgárság-fosztás következett. Nem hoz békességet a lemondás az autonómiáról, ellenkezőleg, utóbbi inkább a békesség és kiegyensúlyozottság forrása, garanciája.
A reformkorban gyakran használt kifejezéssel élve, a magyarok két hazája közül egyiktől sem vitatható el, hogy magyar többsége okán, korunkbeli szóval, magyar entitás (az egyik ország, állam, míg a másik ma is, korábbi eltörlése jogtalansága okán, de jure autonóm) és egyszersmind a helyi többségi nemzet mellett az ott, hazájukban élő kisebbségeknek is hona. És nem csupán a szétszaggatásra ítélt, de a magyarok egyik Hazája sem tűrheti el bármelyik honnak a felmorzsolását.
