A magyar forradalom és szabadságharc napjaiban az erdélyi szervezkedések egyik fontos központja: a háromszéki Torja. Az 1956-os magyar forradalom eszméinek erdélyi recepciója és hatása akkor válik igazán egyértelművé, ha tájegységekre lebontva és emberi sorsokon keresztül próbáljuk szemléltetni.
A fentebb megfogalmazott állításnak hiteles és levéltári dokumentumokkal bizonyítható fedezete van: a 33 évesen — Krisztusi korban — kivégzett Szoboszlai Aladár magyarpécskai, aradi, temessági, legvégül Óbéb községi (hajdani Torontál, ma Temes megye) római katolikus plébános nevével fémjelzett perben az 1956. október 28-ra tervezett államcsínykísérletet a háromszéki Torjáról próbálták megszervezni. Szoboszlai Aladár kihallgatásának most következő részletei először látnak napvilágot a Háromszékben.
Szoboszlai Aladár
Minderről Szoboszlai Aladár az 1957. október 19-én 9 óra 20 perckor kezdődött kihallgatáson a Szekuritáté temesvári börtönében a következőket vallotta:
,,1956 októberében, körülbelül a Magyar NK-ban elkezdődött lázadás harmadik vagy negyedik napján titokban találkoztam (báró) Huszár Józseffel, Lukács Istvánnal és Gáll Andrással — Bandival —, a magyarpécskai középiskola titkárával nevezett Czárán Marianna (1) lakásán, Aradon, Eminescu utca, 2. szám alatt.
Ezt a találkozót én szerveztem, hogy a fentiekkel megbeszéljem a szervezet tervének gyakorlatba ültetését, a néptömegek megszervezésének kérdését, mivel úgy ítéltem meg: ez a megfelelő pillanat, hogy az RNK rendszere ellen nyíltan fellépjünk.
Így telefonáltam Magyarpécskára a Bandinak nevezett Gáll Andrásnak, akit arra kértem: értesítse Lukács Istvánt, hogy jöjjön Czárán Marianna lakására, hogy találkozzék velem. Hasonlóképpen a konspiratív találkozó érdekében telefonáltam Huszár Józsefnek, akit szintén arra kértem, hogy jöjjön a fenti címre, hogy találkozzunk.
(...) Miután a fent említettek találkoztunk, én azt mondtam nekik: úgy ítélem meg, itt a megfelelő pillanat a tömegek megszervezésére. Arra alapoztam, hogy nálunk, az országban is a Magyar NK-belihez hasonló lázadás fog kitörni.
Időközben bekapcsoltuk a rádiót, s a magyar rádióadókon meghallgattuk: mi van már a lázadók és a nyugatiak kezén. Ezen rádióadók adásaiból megtudtuk: a Magyar NK-ban az ellenforradalom került hatalomra, hogy elfoglalták a minisztériumokat, a sajtót, a rádióadókat stb.
Ugyanakkor ezek a rádióadók azt is közölték: az RNK lakossága is nyugtalan, felhívták a figyelmet arra, hogy az RNK-ban is hasonló dolgot kövessenek el, mint a Magyar NK-ban.
Huszár József
Ezt követően elhatároztam, hogy Huszár Józseffel sürgősen elmegyünk a székelyek lakta tartományokba, hogy a szervezetünkbe új tagokat toborozzunk, és megszervezzük, hogy a néptömegek a megfelelő időpontban akcióba lépjenek az RNK államrendje ellen. A jelenlévők előtt azt állítottam ezen a konspiratív találkozón, mivel úgy ítéltem meg, hogy ezekben a tartományokban a néptömegeket, mivel magyar nemzetiségűek, könnyebben a magunk oldalára állíthatjuk.
(...) Ezen a konspiratív gyűlésen hozott határozatok nyomán Huszár Józseffel el is mentünk Csíkszeredába és Kézdivásárhelyre, ahol beszerveztük Orbán Istvánt, Tamás Imrét, dr. Kónya István Béla kézdivásárhelyi ügyvédet és másokat úgy, ahogyan az előző kihallgatási jegyzőkönyvekben nyilatkoztam." (2)
Szoboszlai Aladár az 1957. október 22-i, 18 órakor kezdődött és éjszaka 1.50 órakor befejeződött kihallgatás során a következőket vallotta:
,,Ahogyan az előző kihallgatási jegyzőkönyvekben kijelentettem, miután beszerveztük a mi felforgató szervezetünkbe Orbán Istvánt (csíktaplocai tisztviselő, földműves, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték — T. Z.) és Tamás Imrét (csíksomlyói tanító, három gyerek édesapja, 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték — T. Z.) — mindketten csíkszeredaiak —, ugyanazon céllal Huszár Józseffel együtt elmentünk Kézdivásárhelyre. Ezt az utat kettős céllal tettük meg, éspedig: mivel közben Orbán István házában Huszár Józseffel azt a beszélgetést folytattuk, amelyről előzetesen szóltam, és amelyen jelen volt Tamás Imre is, többek között arról értesítettek, hogy Kovászna községben, Kézdivásárhely mellett, az ottani elégedetlen lakosság tüntetett volna az RNK államrendje ellen, de már nem emlékszem, hogy a jelenlévők közül ki említette ezt a dolgot. (3)
Ezzel a hírrel kapcsolatosan a jelenlévőktől megkérdeztem: hogyan tudnók ezt ellenőrizni? Erre Huszár József azt mondta: Kézdivásárhelyen van egy ismerőse, Kónya, a másik nevét nem jegyeztem meg, volt ügyvéd, aki ellenőrizni tudja ezt a dolgot. Egyetértvén Huszár József javaslatával, Orbán István elment egy taxival Kézdivásárhelyre, ahol megkereste Kónyát, az általam és Huszár József által mondottak szerint arra kérte: ellenőrizze, volt-e ilyen tüntetés Kovászna községben, és állapítsa meg, milyen a lakosság közhangulata abban a régióban.
Ugyanakkor Orbán István közölte Kónyával, hogy másnap reggel Huszár Józseffel felkeressük a lakásán.
Azon este Orbán István az autóval visszatért, és közölte velünk: kapcsolatba lépett Kónyával, közölte vele azt, amit én és Huszár József kértünk. Ugyanekkor Orbán István azt mondta: Kónya megígérte, hogy utánanéz az általunk kért adatoknak, elmegy Kovásznára és környékére, erre a célra felhasználja azt a teherautót, amelynek vezetője a sógora. Megjegyzem: Orbán István még azt is mondta nekünk, hogy Kónya meg is mutatta a ház előtt a teherautót, amelyet — ahogyan mondtam — a sógora vezetett.
Az Orbán István által mondottak nyomán még azon éjszaka Huszár Józseffel vonattal elmentünk Kézdivásárhelyre, ahol kapcsolatba léptünk Kónyával. Őt először a lakásán kerestük, ahol Kónya azt mondta: egy vagy két óra múlva találkozzunk, mivel a lakásán nem tud beszélni, mert a családja még nem kelt fel.
A megbeszélt időpontban Kónyával a parkban (Kézdivásárhely főterén — T. Z.) találkoztunk, a beszélgetés során elmondta: egy csíkszeredai polgár — a nevére nem emlékszik — értesítette őt az érkezésünkről, és a mi nevünkben a fentebb elmondottakra kérte.
Azzal kapcsolatosan, amit mi Orbán István révén Kónyától kértünk, azt mondta: nem teljesítette, mert nem bízott Orbán Istvánban, nem ismerte. Folytatásképpen Kónya azt mondta: miután elvált Orbán Istvántól, elment egy kézdivásárhelyi ismerőséhez — ahogy megjegyeztem, ügyvéd a foglalkozása —, ahol a Magyar NK-ban zajló lázadással kapcsolatosan meghallgatták a nyugati rádióadók híreit.
(...) Ezzel a beszélgetéssel párhuzamosan ismertettem vele: felforgató szervezetünk létezik, és e célból arra kértem, hogy ő is legyen a tagja.
Erre Kónya azt válaszolta: a magyar ellenforradalmárok (a ,,minősítés" a vallató tiszttől származik! — T. Z.) akcióját elszigeteltnek tartja, és a nyugati csapatok beavatkozása nélkül nem lesz sikerük, ilyen értelemben ezen csapatok nélkül nem lát lehetőséget arra, hogy az RNK-ban is hasonló akció történjék, mint a Magyar NK-ban.
Folytatásképpen azt mondta: abban az esetben, ha Bukarestben vagy Kovásznán a budapestihez hasonló akciók kezdődnének, a nyugati csapatok beavatkozó támogatása nélkül nem lehetnek sikeresek, példaként hozta fel országunkban, a mi hegyeinkben a szökevények (utalás a Pusztai—Jeges—Dézsi fegyveres ellenállásra — T. Z.) elszigetelt akcióit.
(...) Huszár Józseffel közösen második utunk Kézdivásárhelyre azért volt, hogy elmenjünk Torja községbe Ábrahám Árpád római katolikus plébánoshoz, akinél azért akartam megtelepedni, hogy közelebb legyek Csíkszeredához arra az esetre, ha Bukarestben is hasonló akciók kezdődnek, mint a Magyar NK-ban, így könnyebben tevékenykedhetünk az előbb ismertetett terveink gyakorlatba ültetéséért. Megjegyzem: ezt a szándékomat senkivel sem közöltem, vagyis azt a célt, hogy megtelepedjem Ábrahám Árpádnál.
Ábrahám Árpádnak nagy vonalakban kifejtettem az akciókra vonatkozó eszméimet és terveimet, anélkül, hogy az előző kihallgatási jegyzőkönyvekben ismertetett részletekről szóltam volna neki.
Emellett — mivel úgy ítéltem meg, ha a (román—magyar) határ mentén, vagyis Óbéb községben maradok szolgálatban, a hatóságok gyanúsíthatnak — megbeszéltem Ábrahám Árpáddal annak lehetőségét, hogy Erdélyben vagy Aradon kapjak parókiát.
Az Ábrahám Árpád plébánossal folytatott, ilyen irányú beszélgetés során ő azt javasolta: a sztálinvárosi (brassói — T. Z.) Ráduly István római katolikus pap révén ezt elérhetem, aki neki jó ismerőse, és ismeretsége van a bukaresti kultuszminisztériumban is.
Miután nagy vonalakban Ábrahám Árpád plébánosnak kifejtettem a terveimet, a környékbeli, hasonló felfogású papokról kérdeztem, akik az általam elképzelt Keresztény Dolgozók Pártjában a néptömegek megszervezésében tevékenykednének.
Jegyzetek:
(1) A levéltári dokumentumokban hol Ţaran Mariana, hol Tzaran Marianna néven szerepel. Valójában, a tanúként is kihallgatott magyar-örmény Czárán Mariannáról van szó. A név egyértelműen utal arra, hogy az örmények egy része az 1672. évi erdélyi betelepedés előtt hosszú időt töltöttek Moldvában, a Szeret mentén, és akkor vették fel az Erdély-szerte jól ismert neveket: Vákár (tehenész), Patrubány (patru bani=négy pénz), Kabdebó (cap de bou=ökörfej), Czárán (paraszt) stb. Dr. Száva Tibor — maga is magyar-örmény származású — a csíkszépvízi és gyergyói örményekről írt kitűnő könyvében az Örményországból hozott nevek jóval alaposabb elemzését, levezetését végezte el. Czárán Marianna tisztviselőként dolgozott, Szoboszlai Aladárt 1951-ben ismerte meg, amikor aradi plébánosnak nevezték ki. Czárán Mariannát Parascan Ioan szekus százados 1958. február 15-én hallgatta ki. Bevallotta: 1952-től kapcsolatban állt Szoboszlaival. Találkozásaik során a plébános a katolikus ellenállás során kifejtett munkájáról beszélt. (ACNSAS, Fond penal, nr. 157., I. kötet, 306—315. oldal.)
(2) ACNSAS, Fond penal, nr. 157., I. kötet, 63—64. p. Géppel írt, román nyelvű dokumentum magyar fordítása.
(3) Egyelőre nem sikerült tisztáznom, hogy Kovásznán és környékén valóban próbálkoztak rendszerellenes tüntetés szervezésével, vagy ezúttal is a szokásos rémhírterjesztéssel van dolgunk. Az sem kizárt, hogy Szoboszlai Aladár valójában a Pusztai—Jeges—Dézsi-féle, Iochom István kiváló könyvében ismertetett fegyveres ellenállásra gondolt, hiszen több társát is arra kérte: vegye fel a kapcsolatot az ozsdolai ,,szökevényekkel", és győzzék meg őket arról, hogy fegyverrel támogassák a Keresztény Dolgozók Pártjának tevékenységét, és vegyenek részt a rendszer megdöntésében. Szígyártó Domokos ozsdolai molnár a Pusztai—Jeges—Dézsi-féle fegyveres ellenállást folytatva kétszer rálőtt Boros Lajos párttitkár, néptanácselnök házára. Bár nem találta el, ,,terrorista bűncselekmény" vádjával halálra ítélték, és 1959. április 20-án 13 és 13.15 óra között — mindössze negyedóra alatt — a szamosújvári börtönben kivégezték. Ha a kovásznaiak közül mégis valakinek hiteles információi vannak arról, hogy valóban szervezkedés, tüntetés készült az akkori nagyközségben, juttassa el a Háromszék szerkesztőségébe.
