Ha nem is gyertya, hanem fáklya, de ég a hatalmas adventi koszorú első lángja, csodát látni, fényt — reményt — hazavinni százával tódultak Sepsiszentgyörgy polgárai.
Nem az ingyenteáért, nem az ingyenkalácsért (bár az is jólesett), de ilyen még nem volt ebben a városban, hagyomány lehet ebből is, mint a karácsonyi fényekből, egy gesztus, mi — tagadni felesleges is volna — jólesik, százak jöttek le tegnap este a térre (neve nincs, ide Kónya Ádám — két éve már csak hamiskás mosolya kísért — Laborfalvi Róza szobrát álmodta), gyerek a nyakba, apa, ki gyújtja meg a lángot, hát ha a Mikulás el nem jön, akkor talán a polgármester bácsi, de apa, a Mikulás nem jöhet, mert mi van akkor, ha Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban is meg kell gyújtania az adventi koszorú első lángját, ég a gyertya, ég, így megyünk bele az ünnepbe, még csak várásába, feledve bút és pénztelenséget, mert ez a karácsony nem lehet szegényebb az előzőknél és az eljövendőknél. Ég a gyertya, ég...
