Állítólag több mint kilencven éve nem járt mifelénk agrárminiszter, ami — ha jól utánaszámolunk — nem kizárólag a román hatalom bűne. Az elmúlt héten viszont járt, a szem- és fültanúk szerint tájékozott ember benyomását keltette.
Ez persze örvendetes, hiszen egy tárcavezető legyen képben az általa vezetett ágazat fontosabb kérdéseivel. Úgy tűnt, hogy Valeriu Tabără számára nem hangzottak ,,kínaiul" a termelők által felhozott problémák, empatikus módon viszonyult a nehézségekhez, azt az érzést táplálva a jelenlévőkben, hogy panaszaik jó helyen csapódnak le.
A miniszter néhány példálózása azonban aligha hatott megnyugtatóan. Az olyan típusú általános megfogalmazások, miszerint például a burgonyaágazat alapvető érdeke fenntartani a tudományos kutatást, már csak a karanténbetegségek csökkentése szempontjából is, még hagyján. Mit szólnak azonban ahhoz a kijelentéshez, hogy a törvénykezés szintjén is lehet tenni, ha van akarat. Ilyen jellegű megállapításokat általában ellenzékben lévő politikusok tesznek, akiknek eszközök hiányában magyarázniuk kell valamivel tehetetlenségüket. De hogyan értelmezhető ez a többségi kormánypárt egyik tárcavezetője esetében, főleg, ha a jogorvoslási szükségszerűség nem kisebbségi jellegű, tehát nem sért sokszor azonosíthatatlan, de szívesen lobogtatott érzékenységeket sem. A krumplitermesztés jogi surranóinak kiküszöbölése aligha igényel különleges politikai akaratot, sokkal inkább az olyan érdekek kiszolgálásának megszüntetését, amelyek a kistermelők helyzetét lehetetlenítik el.
Azt maga a miniszter sem rejti véka alá, hogy a krumplibehozatal egy bizonyos kör nagy üzlete. Ha e tisztességesnek nehezen nevezhető üzlet fehérre mosása a cél, akkor viszont aligha elegendőek azok a módszerek, amelyek csak a felületet érintik, amolyan kirakatszerűen akadályoznak meg egy-egy tenyérbe mászó visszaélési kísérletet. A hangzatosnak szánt példa, miszerint úgy gátolta meg egy burgonyaszállítmány romániai terítését, hogy embereinek találniuk kellett az áruban valamiféle rendellenességet — és találtak is! —, sokkal inkább hat riasztónak, mintsem megnyugtatónak. Mert nem szól például a fáma arról, hogy mi lett a minisztert megkerülő importengedély-aláíróval. Vagy az olyan határozattervezet-előterjesztővel, akinek kártékony javaslatát a fiók legmélyére süllyesztésével kellett hatástalanítani. Csupa olyasmi, ami azt jelzi: a minisztériumban tevékenykedők elképzelései, értékrendje fényévekre áll a felelősen tervező és szabályozó gondolkodásmódtól.
