Persze, azért komor hazafisággal, fejcsóválással emlegetjük, hogy magyaroktól hogyan is lenne elvárható Erdély elcsatolásának ünneplése. Valóban elfogadhatatlan.
Ámde álljunk itt meg egy perc­re! Mint annyiszor elmondtuk és elmondjuk, Erdélyt és a Szent Korona országainak annyi más részét a trianoni diktátumban csatolták el Magyarországtól, és a nemzetközi jog szerint e szerződés későbbi ratifikációjával lépett hatályba a hajdani Nagyfeje­de­lemség Romániához kapcsolása is. Évekkel az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés után. Semmiféle magyarországi tömegdemonstráció nem volt, nem lehetett jogosult 1918-ban ilyen aktusra, az ország egy részének valamiféle ,,elbocsátására".
Maga a trianoni okmány sem a nagygyűlést nevezi meg az államterületek változásaival kapcsolatban. Még a hírhedt trianoni dokumentum sem megy el odáig, hogy az említett gyűléstől datálná Erdély magyar elvesztését.
Gyulafehérvár az említett napon és utána még hosszan a nemzetközi jog szerint is Magyaror­szág része volt, a megszálló seregeknek — akkor ott éppen a román haderőnek — nem csupán illett volna, de kötelező is a polgári életbe egyfelől be nem avatkozni, másfelől a közrendet, a törvényességet fenntartatni. A törvények pedig a megszállt ország alkotmányán alapulnak.
A megszálló seregek jogairól és kötelességeiről szólva fel kell vetni, hogy Románia a nemzetközi hadijog értelmében egyáltalán jogosított volt-e 1918 végén a magyarországi invázióra. Az idő tájt — szemben több antanthatalommal — Románia már nem volt hadviselő állam, az 1916-ban kezdett háborúját többek között hazánkkal és az akkori központi hatalmakkal szemben elveszítette; 1918 elején békét kért, és a bukaresti békeszerződésben mint háborús vesztes gyorsan békét nyert és kötött — a szóban forgó gyulafehérvári aktus előtt már majdnem egy éve kikerült a hadviselők köréből.
Naivitás ugyanakkor abban reménykedni, hogy a hajdani gyűlés kisebbségek felé tett ígéretei jó hivatkozási alapot jelenthetnek akár a mai emancipációs igények számára is. Az idő rácáfolt az ilyen várakozásokra. A trianoni békére sem szokás hivatkozni gyermeteg hiszékenységgel, holott az leszögezte például — hibák esetén — területi döntéseinek felülvizsgálhatóságát, a revízió lehetőségét. Éppen e konstrukció felvetette lehetőségekből táplálkoztak a revíziós igények; ezért sem hivatkozott e hajdani diktátumra az azt a magyarság irányában túlságosan engedékenynek tartó második Tria­non, az 1947-es párizsi diktátum. Méltóbb, nem megcsúfolt elvekkel, ígéretekkel kell a magyar autonómiaigényeket alátámasztani.
Románia — és vele valame­lyest Magyarország is — a modern Európában már mindenképpen nehéz helyzetbe került éppen a törvényellenes aktust végrehajtó gyűlés emlékének nemzeti ünnepként való megülésével. Nem szokás egy másik (ma EU-s) ország területén elkövetett alkotmány- és törvényellenes aktust választani nemzeti ünnepnek, mi több, az illető országtól egy számára nem csupán sebet ejtő, de szembeötlően törvényszegő aktus akár csak tisztelgő, protokolláris megünneplését el is várni. Ha ez utóbbi országban megünnepelnének egy ilyen, a saját területén elkövetett súlyos alkotmány- és törvényszegést, az egyenesen bűnpártolás lenne az ország polgárai és vezetői részéről. Nem a közösségi vágy, szándék, akarat kinyilvánítása a gyűlésen, de az országrész úgymond átadása volt az alkotmány- és törvényszegő.
Egyébként nehéz dilemma ez. Tiszteljük a román nemzetet, államot, nemzeti méltóságot. Tud­juk, valamennyi országnak szüksége van mélyen megélt nemzeti ünnepekre. A románság részéről erős azonosulás alakult ki ezzel a nappal kapcsolatban, a kommunizmus erőltetett másik ,,ünnepnapjától" mintegy visszavették ezt a napot. Bizonyos mértékű kölcsönös megértés szükséges így az ügy kezeléséhez. Ennek azonban, mint említettük, kölcsönösnek kell lennie; nem lehet ez egyoldalú, nem várhatja pusztán a románság a magyarságtól az említett tapintatot, türelmet, a kérdés empatikus kezelését.
Megértve a szimbolikus ügyek jelentőségét, utalni kell arra, hogy háborúkban is ,,működtetett" vagy azokból származtatott szimbólumok, adott esetben mai európai barátokkal szembeni konfliktusokban is alkalmazott jelképes történések vagy akár himnuszok ünnepi jelképiségének felülvizsgálata folyik ma szerte a civilizált világban.