Október eleje van, s ahogyan megszoktuk már, a gyógyszertárakat meg sem lehet közelíteni, hiába akarnál fejfájásodra valami csillapítószert vásárolni, az ártámogatott gyógyszerekre várók hosszú sora megakadályoz a bejutásban. Semmi gond, egy-két napot tart mindössze, aztán nem lesz már sem ingyenes, sem ártámogatott medicina. Ha kórházba kerülsz netalán, oda is magadnak kell bevitetned a legtöbb uruságot. A legközelebbi gyógyszertárból, mert ezek nálunk azért megmaradtak, nem küldenek a benzinkutakhoz, nagyáruházakba...
Az élelmiszerboltban a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei várnak a pénztárak mellett, kérik, támogasd a szegényebb sorsú tanulókat, hogy tanszereiket beszerezhessék valahogy, mert az állam arra nem ád fedezetet. Vakaróznak az emberek, s kerülnek lejecskék a máltai keresztes perselyekbe. Egy fiatal hölgy méltatlankodik mindössze, de ő szerfölött, mondván, hogy ő sokkal szegényebb, mint azok a szülők, kik gyermekeik felszerelését a jótékonykodásra bíznák. Nem úgy néz ki, de mindegy, az a fontos, hogy még vannak gyermekek az iskolákban, nem zárják be tucatszám a tanintézeteket, mint a szomszédban, nem kergetik el ezerszám a tanítókat, tanárokat...
Mindig hasonlítgatunk, s rezignáltan rá kell jönnünk, hogy lassan azért jobban állunk, mint a sokat irigyelt anyaország polgárai, akkor is, ha gondjaink minékünk is sűrűsödnek, s bizony hivatalosan is be kell vallani, hogy emelkedik a gáz ára, aztán a villanyáramé, a kenyéré, a liszté, a sóé, az étolajé, a cukoré, a húsé, a húskészítményeké, a zöldségé, a konzerveké... Nem folytatom, mindezt hivatalosan is a tudomásunkra hozzák az illetékesek, a nagydobra nem vert napi, heti áremeléseket magunk is megtapasztalhatjuk, nem kell ahhoz kormányhatározatokat, Hivatalos Közlönyt tanulmányozni...
Tény, hogy erősen rossz esztendő végéhez közeledünk, gyatra volt a termés — magasugrálnak az árak! —, aszály, jégeső, áradás volt elég, de mi mégis azzal vagyunk elfoglalva, hogyan lehetne időnap előtt elkergetni a kormányt, amely mégis húzta-nyúzta valahogyan e sok nyomorúság közepette az ország döcögő, kátyúkba zökkenő szekerét, s tett, amit tenni tudott. A politikai ,,elitet" ez nem nagyon érdekli, ők játsszák kisded játékaikat, indítványoznak, csörömpölnek, szórják az ország pénzét (vagy szórnák) előrehozott választásokra, egyéb politikusi szórakozásokra, mintha ugyancsak fényesen mennének dolgaink. A parlamenti többség kikényszeríti a nyugdíjak tetemes emeltetését, majd a kormányt belehajszolja a források megkeresésébe, de aztán gondol egyet, s mégis el akarja kergetni a kabinetet. Ha a helyükre ülnek, akkor fuccs az egész nyugdíjemelésnek, mert kiderítik, hogy tényleg nincsenek ahhoz pénzeszközök...
Szép játék, nemde?
