Lappföldi Reni, a rénszarvas, látva a Sarkkör vidékére is begyűrűző munkanélküliséget, nyakába vette a világot a jobb élet reményében. Így érkezett Kerekerdőre, ahol sokféle népség élt, szarvasok is, de ahol senki sem látott igazi rénszarvast.
Egy távoli rokonánál szállt meg, míg úgy Mikulás napjától karácsonyig elő nem áll a rénszarvas-szezon. Másnap tájékozódási körútra indult a városban, remélve, hogy majd felismerik, és örömmel szerződtetik az ünnepekre.
Az erdőszélen reklámfilmet forgató csoportra lett figyelmes. A filmen rénszarvasnak öltöztetett szamár mutogatta hatalmas hófehér fogait, melyeket a legújabb fogkrém tesz oly fehérré.
A városba érve hatalmas reklámtábla hirdette az apró szemű, színes cukorkát mint a rénszarvasok kedvencét. A szomszéd kirakatban műanyag Mikulás csilingelt ötpercenként, és gépiesen ismételte: Hohó! Hohó!, jeges kólát inni igazán jó!
Reni zavarodottan kapkodta a fejét, és részvéttel nézte azt az anyukát, aki meg akarta győzni csemetéjét, hogy forró teát igyék a jeges kóla helyett.
Látott aztán gipszbe öntött Mikulást, fából faragottat, csillogósat, de a meglepetéstől szólni sem tudott, amikor apró, piros miniszoknyás, piros csizmás, prémes sapkás ,,Mikulás lányokat" pillantott meg. Eszébe jutott a jóságos öreg Mikulás kedves mosolya, aki a térdére ültette a gyerekeket, és úgy mesélt, meg az ő ifjúkori évei, amikor a csengős szánon csivitelő gyerekekkel szaladt az erdei ösvényen — kezdett zúgni a feje, és összekavarodott benne minden.
Így talált rá Doktor Bubó, amint dermedten bámul a semmibe. Miután hazakísérte, és egy igazi zuzmó másolatával megetette a távoli látogatót, Reni szeméből potyogni kezdett a könny: Ez csak látszólag Mikulás-várás, ez egy eltorzult csoda! — zokogta.
A doktor másnapra odahívott néhány gyereket, aki még hitt a csodában, és Reni mesélni kezdett. Megelevenedett a szikrázó hó, a zúzmarás fenyők, a kanyargó sínyomok, füstölgő kémények, vidám nevetések emléke, és a lelkeket elöntötte a régi titok fénye...
