Növényeink téli pihenőre tértek, hogy erőt gyűjtsenek a földben rejlő szerveikben tartalékolt szerves anyagokkal a tavaszi-nyári ébredéshez, az erdő, mező zöldjének újbóli megjelenéséhez, ezerszínű virágaik hívó-csalogató bontásához. Hagyjuk hát őket pihenni, és forduljunk önmagunk felé. Tapasztalataimat, szakkönyvek intelmeit és tanácsait, hosszú életem e két forrását osztom meg az elkövetkező hetekben az olvasóval.
A sorozat felcíme, Az élet ábécéje Angela Maria Mauri olasz táplálkozáskutató könyvének fejezetcíme. A könyv a vitaminokat nevezi az élet ábécéjének. Szóljunk tehát elöljáróban a XX. század nagy felfedezettjeiről, amelyek befolyásolják, sőt, meghatározzák mindennapi életünket, egészségünket.
A vitamin szó a latin vita (élet) és az amin (aminok, szerves vegyületek, a vitaminok többségének alkotóelemei) összetétele, amellyel Funck lengyel biokémikus 1911-ben jelölte meg ezeket a kis mennyiségben szükséges szénvegyületeket. A kialakult szokás hagyománnyá vált, és többnyire az ábécé betűivel (illetve fő komponenseivel) jelölik meg a vitaminokat. Az évszázadok alatt bizonyos körülmények között (hosszas hajóút, sarki felfedező expedíciók, fogolytáborok, nélkülözés stb.) előforduló hiánybetegségek miatt terelődött rájuk a figyelem, amikor bizonyos növények (vagy állati szervek) kimaradtak a tartós táplálkozásból. Az is hamar ismertté vált, hogy ezekből nem tápláló mennyiségekre van szükségünk, hanem milligrammokra, de azokra rendszeresen.
Ezek csoportosításáról, a mennyiségekről, azokról a növényekről, állati szervekről írok téli sorozatomban, amelyek viszonylag kisebb anyagi ráfordítással beszerezhetőek, és mindennapi ételeinkben jelen lehetnek.
