Ma már csak poraiban él a fürdő. Számos egykori forrása közül alig csordogál egy, kettő. Meleg fürdőnek se híre, se hamva, mofetta, strand nincs. Az 1899-ben épült szénsavgyár (amely a második volt az akkori Magyarországon) emléke él még. A hajdanán nagynevű Mária-forrás palackozott vizét átkeresztelték Ko­vászna Gyöngyére. Hogy mi köze Kovásznának Málnásfürdőhöz, azt csak a privatizáló ügyeskedők tudhatják. A Háromszék Gyöngye még elfogadható lett volna — a Mária-forrás fénykorában Kovászna megyét még ki sem találták.
Tisztázzuk tehát: ma nem lehet élő vendégforgalomról beszélni Málnás­fürdőn. Az altalaj kincsei, az ásványvizek, a mofettához nélkülözhetetlen szén-dioxid-feltörések ugyan léteznek, de kihasználásukhoz minden hiányzik.
A bezárt Olt Szálló előtt mégis legalább ötven autó sorakozik. Más megyékből érkeztek, látni köztük galacit, prahovait, olténiait, brassóit, sőt, német rendszámút is. Utasaik is ott lézengenek körülöttük, fiatalok, idősebbek, jól öltözöttek, egyszerű emberek. Ami közös bennük: mindannyian be szeretnének jutni a málnási kis ortodox templomba, kolostorba. Híre van a helynek, azt mondják, ott meg lehet szabadulni átoktól, szerelemre lehet lobbantani jéghideg szíveket, de anyagi gondok, munkahelyi problémák is mind itt találhatnak megoldásra. Próbálok szóba állni az egyik várakozóval. Annyit megtudok, hogy Mioveni-ből érkezett feleségével együtt. De amikor elmondom, hogy újságíró vagyok, s kérdezném jövetelének céljáról, begorombul: Ia mai lasă-mă în pace! Hagyjam már békében — faképnél hagy. Még jó, hogy előbb fotóztam...

Lakat a panzión
Nem azért halott a málnásfürdői vendégforgalom, mert nem volnának kezdeményező szellemű helybeliek. Ferencz János tíz évvel ezelőtt indította az Őzike Panziót. A kezdet jónak bizonyult, a kis vendéglátóegység önellátó lett, jöttek vendégek, sőt, azoknak még pénzük is volt. Úgy nézett ki, kitartó munkával kinőheti magát a panzió. Ma már lakat került rá. A csinos cégtábla is csak úgy lóg a kapu fölött, a tulajdonos ottjártunkkor igazította meg — talán csak azért, hogy legalább az emléke megmaradjon a panziónak.

Talán egyszer újra kinyit az Őzike Panzió A SZERZŐ FELVÉTELEI

,,Az embernek kedvét szegik. Nem segítenek semmivel, olyan törvényeket hoznak, melyek lehúzzák a bőrt a vendéglátóról. De nemcsak a turizmusban, így néz ki az egész ország. Nem volt mit tenni, be kellett fagyasztanom a céget" — mondja a panziós, s közben Sepsiszentgyörgyre készül. Valahol pénzt kell keresnie, neki a tanügy jutott. A zeneiskolába ingázik, saját autóval, negyedével megkurtított bérért.
Hogy megértsem, miért nem lehet törvényes körülmények között, minden jóváhagyás birtokában működtetni egy kisebb vendéglátóegységet, a tűzvédelmi engedély kiváltásának kálváriáját meséli. Azt kérték, mutassa be a ház eredeti tervrajzát, amelyen pontosan legyen megjelölve a kémény helye. Ha nincs, akkor szakemberrel kell megfelelő dokumentációt összeállítani, nyilván, fizetség ellenében. De ilyen szakember még a megyében sincs. A mindenféle igazoló irat mellé kerek ezerlejes illetéket kértek a tűzvédelmiek. Tovább nem meséli, de tudjuk, ha meg is szerzi az engedélyt, minden évben újítani kell, arról nem is beszélve, ha kiszáll az ,,ellenőrző testület", a kákán is csomót talál. Hanem mivel is igazolnák kemény munkájukat? S ellenőr, az minden sarkon akad.
Nem az Őzike Panzió az egyetlen Málnásfürdőn, amelyet kényszerhalálba sodort a rendszer. A falu végén a Vadász Panzió fogadta egykor a vendégeket, de ma már az is zárva, ugyancsak a fent említett okok miatt — tudjuk meg Ferencz Jánostól búcsúzás előtt.
Való igaz, Csíki István is felfüggesztette vendéglátóegysége működését. Nincs vendég, még szilveszterre sem jelentkeztek annyian, hogy megérje nyitva tartani. De reméli, tavasztól újra tárt kapukkal várhatja a vendégeket, főleg lovastúrák résztvevőit. Eddig is megszálltak náluk nyeregben érkező amerikaiak, olaszok, franciák — meséli. Kálnoky gróf szervezi ezeket a portyákat, de a programba beveszi az útba eső panziókat is. Megélhetést hoz, partnerként kezeli a helyieket, megosztja saját lehetőségeit. Sok ilyen kellene Háromszékre. Ahogy mondani szokás: megérne egy misét bővebbet megtudni elképzeléseiről — valószínű, a német földön született, német nevelést kapott, de székely ősöktől származó gróf gyakorlatias ötletekkel gyarapítaná az idegenforgalom felé kacsingatókat.

Agroturizmus sincs pénz nélkül
Ha nem megy a panziók, vendégházak működése, lehetne próbálkozni agroturizmussal. Ahol a vendégnek nem a kényelem a fontos, hanem az, hogy részt vehessen a vendéglátó gazda mindennapjaiban. Kaszáljon, fejje meg a tehenet, pucolja ki a disznók alját. S ha jól kifáradt, kóstolhassa meg a helyben készült tejtermékeket, szalonnát, frissen sült kenyeret — nyilván, miután felhajtott egy kupica jóféle szilvóriumot.
Így leírva ez nem is lenne nehéz. Agroturizmusra berendezkedett gazdaságnak még sincs nyoma, nemcsak Málnásfürdőn, hanem a községközpontban sem.

Nem lehet félretenni a mezőgazdaságból

A Nagy családnak jómódú bennvalója van Málnáson. Nemrég újították, fürdővel, saját hőközponttal. Hátul, az udvarban istálló gömbölyödő disznókkal, szaladgáló csirketyúkokkal. Tehenek is, igaz, azokat most a mikóújfalusi istállóban tartják.
Gondoltak-e már falusi turizmusra? — szegezzük a kérdést a ház asszonyának, Nagy Gizellának. — Biztos, hogy menne, de oda egyszer egy csomó pénzt kellene betenni — jön a válasz. Ahhoz, hogy valami elinduljon, be is kell fektetni — szögezi le.
S hogy senki ne essék tévedésbe, ne gondolhassa, hogy a gazdaság jövedelméből félretett pénzen sikerült felújítania a lakásukat, sietve mondja: három évvel ezelőtt jó ára volt a földnek, eladták tulajdonuk egy részét, abból sikerült megejteni a munkát.
Mert a gazdálkodás, az nem hoz annyi pénzt, amiből félre is lehessen tenni. Férje reggeltől estig megy, intézi az állatokat, vet, kaszál, arat. De amit megkeres ma, azt kiadja holnap alkatrészekre, gázolajra, gumira. S olyan ,,mellékes" kiadást is megemlít, mellyel sokan nem is számolnak: a havi gyógyszeradag — ami sok esetben több száz lejes tétel.

Jobb csak egyszer mérgelődni
Ottjártunkkor férje, Nagy Sándor épp traktorabroncsért indult Csíksze­re­dába. Csak azért találhattam otthon a déli órákban, mert késett a tejpénz. Azt pedig meg kellett várni, mert pénz nélkül senkinek nem adnak gumit a traktorára. Este beszélünk újra, telefonon. Igen, megvette a két hátsó kerékre találó abroncsot. Nem újat, félvásottat, amit valamelyik nyugati gazda dobott le. Így is nagyon drága, szinte egyhavi tejpénzt kellett kiadni érte. Kilenc fejős után átlagosan napi száz liter tej a hozam, 70 baniban fizetik literét.
Végzett-e számítást, mennyi a jövedelem egyévi gazdálkodás után? — tesszük fel a kényes kérdést. Igen, utánaszámolt, tavalyra az állami támogatás jelentette a profitot. Idén azonban nincs tejprémium, a területalapú támogatást csak szeptemberben kapta meg, a tehenek után járó szubvenciót sem adták még. Milyen megoldást lát akkor a gazdák számára, mire várhatnak? Talán a turizmusé lesz a jövő? Válasza tömör, szó sincs turizmusról: ,,Én a nyugdíjat várom, addig még van tizenkét évem." Tovább nem is faggatom, de azért kéri, említsük meg a vadkárokat is. Minap a silógödrét dobta szét a medve, ahol levegő érte a malotát, kárba fog menni a pénzért vásárolt takarmány. Panaszt tenni nem érdemes, el kell felejteni az egészet, s akkor legalább csak egyszer mérgelődik az ember — mondja.

Mégis vendéglátásban a jövő
A községházán úgy látják, csak a turizmus mozdíthatja ki a holtpontról Málnásfürdőt, közvetve Málnást, Zalánpatakot is. Tervek voltak, vannak. Első nagy horderejű elképzelésük a vízi park volt. ,,Aquaparkot bárhol lehet csinálni. De olyant, ahol borvízben lehet fürödni, nem sok helyen. Málnásfürdőn viszont igen, s ez adná a mi vízi parkunk különlegességét" — szögezte le Kasléder József polgármester. Szögezzük le mi is: ebben a gondolatban hiba nincs. Ám ami hibádzik, az a hatalmas befektetéshez szükséges pénzalap. Ezért esett el a terv, nem volt, ma sincs meg az önkormányzatnak a pályázathoz szükséges önrésze. Azóta a szerényebb változatra is született elképzelés. Az egykori Olt Szálló mögötti részre kívánnák felépíteni a vízi parkot. Ehhez viszont meg kellene vásárolni a brassói Ioan Neculae üzletembertől az Olt Turisztikai Rt. málnásfürdői ingatlanjait, melyek privati­záció során kerültek tulajdonába. Reménykednek. Míg két-három évvel ezelőtt 700 000 eurós vételárról beszéltek, ma már 400 000 alatti árról hallani — mondja a polgármester.
A vízi park ötlete után jött az ugyancsak komoly anyagi terheket hozó málnási kalandpark terve. Pályák téli sportoknak, menedékház, nyári bob, kerékpárpálya s még egy csomó létesítmény, melynek mágnesként kellene vonzania a kikapcsolódni, üdülni, sportolni vágyókat. Erre sincs pénz, nem lehet egyik napról a másikra látványosat felmutatni. De lassú víz partot mos: egyszer villanyt vezetnek, majd utat készítenek, és így, lépésről lépésre megvalósulhat a terv — mondja a polgármester, s ezzel derűlátását, a tervekbe vetett hitét mutatja.
És végül ott A borvíz útja, melynek során új kezelőközpont épülhetne Málnásfürdőn. Jó hír, hogy az épületen szorgosan dolgoznak, hatalmas építőtelep az Ilona- és a Mioara-forrás környéke. A megvalósítási határidő 2011 — olvassuk angolul és románul a befektetés ismertetőtábláin.
Zalánpatakon is tapasztalható előrelépés. A Kálnoky gróf és Károly herceg nevével fémjelzett, nagy erőkkel útnak indított idegenforgalmi fejlesztés inkább előbb, mint utóbb fogja meghozni a gyümölcsét.
A polgármester újból és újból hangsúlyozza: Málnás, Málnásfürdő, Zalán­patak jövője az idegenforgalmi fejlesztésektől függ. Ha lesz befektető, ha lesznek derűlátó emberek, akik ki tudják használni a környezet adta hatalmas lehetőségeket, akkor lehet remény arra, hogy újra régi — a vendéglátás — fé­nyében tündököljön a kisrégió.