Ezzel a hangulatával az EMNT törekvéseihez nehezen illeszthető ítélettel a leköszönő elnök az Erdélyi Magyar Néppárt alapítóinak és a már pártként működő MPP-nek üzent, és a nyomaték kedvéért kérdéseit kérdő mondatokkal is megtoldotta: "megpróbálták egyébként az RMDSZ-en belül is (mármint a pártalapítást — S. L.). Miért nem érvényesítették politikusi akaratukat az RMDSZ-en belül? Aztán kiléptek az RMDSZ-ből, megalapítottak egy pártot, de azt is kiütötték a kezükből. Hányszor kell próbálkoznia valakinek ahhoz, hogy rájöjjön, erre nem alkalmas, nem alkalmas arra, hogy erdélyi magyar politikát műveljen, amely politikának az alapja a tolerancia és nem az intolerancia?"
Ebből a szövegből az MPP-re vonatkozó célzásokra most nem figyelek.
De e sorok írója történetesen jelen volt azon a Tőkés Lászlóval szemben intoleráns RMDSZ-kongresszuson, amelyen tiszteletbeli elnökségétől megfosztották. Ez alkalommal nem Markó Béla vitte a prímet a Tőkés László elleni politikai koncerten, hanem csapattársai az RMDSZ élén.
Ezt csak azért jegyzem meg, mert az RMDSZ-en belüli pártalapítás kísérletének-kísértetének nem volt a szövetség egyetlen időszakában sem sok esélye, ezek a kísérletek legfeljebb a platformok szervezéséig juthattak el, és az egységen belül a sokszínűséget példázták.
De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ez a szöveg is arrébb tereli a figyelmet arról, amit az Erdélyi Magyar Néppárt tervezői az EMNT Határozatában kiemelten kezel: "(...) olyan befogadó gyűjtőpártnak kell lennie, amelyben (...) az erdélyi és az egész Kárpát-medencei magyarság sorsa iránt elkötelezett magyarnak meg kell találnia a helyét, függetlenül attól, hogy korábban melyik magyar szervezet keretében tevékenykedett". A határozat utolsó passzusában — 6. pont — "...olyan jövőbeli választási együttműködés kialakításának lehetőségéről" beszélnek, amely a parlamenti és helyenként az önkormányzati képviseletet szolgálja.
Véleményem szerint a most körvonalazódó, az EMNP létrehozása elleni fellépés nem lesz sikeres. Húsz esztendő alatt kialakult egy szervezett szövetségi struktúra, létrejött a kulturális intézményrendszer stb., de a szövetség vezetése olyan külső és belső politikai eróziónak is ki volt téve folyamatosan, a szövetség a kompromisszumkeresésnek olyan pászmáit is elfogadta, amelyek — a kormányzati szerepvállalásokat is beleértve — a szövetség iránti bizalmatlanságot erősítették. Az, amit Markó Béla leköszönő elnök érdemként aposztrofál, jelesen: "az elmúlt húsz év legfőbb tanulsága az, hogy az RMDSZ minden demokratikus erővel együtt tudott működni a romániai magyarság érdekeiért, és ez Magyarország viszonylatában is így van", a visszájára sül el, mert a közvélemény éppen a "minden demokratikus erővel" való lepaktálást rója fel, mert bizonyos "demokratikus erőkkel" kapcsolatosan fenntartásai voltak/vannak.
Az utólagos csalódások elkerülése végett figyelembe kell venni, hogy a magyar nemzetpolitika kérdéseiben olyan változások következtek be, amelyek majd a pártválasztási irányultságban is megnyilvánulnak. És természetesen a helyhatósági és a parlamenti választások alkalmával is.
A romániai magyarságnak alapvető érdeke, hogy parlamenti képviselete és erős helyhatósági bázisa legyen. Az egymásnak feszülő, egymást pocskondiázó, személyeket lejárató, sokszor eldurvuló és nemtelen kampány megtette a magáét: szóhoz jutnak — ez a demokrácia alapja — azok a gyakran anarchista ötletekkel is előhozakodó személyek, akik eleve ártalmasnak tartanak mindenfajta képviseletet.
Amennyiben az új RMDSZ-vezetés nem lesz képes arra, hogy a választási együttműködésnek maga is híve és elszánt akarója legyen, számolhatunk azzal, hogy az ötszázalékos választási küszöböt sem éri el a romániai magyarság.
A nemzetpolitikai változásokat a hazai és az anyaországi magyar kapcsolatrendszer építésében is figyelembe kell venni. Lapterjedelmi okok miatt nincs most mód annak kifejtésére, hogy mit jelent az erős európai parlamenti képviselet, és mit az, hogy a magyar országgyűlés, a magyar kormány, a civil szervezetek és intézmények sokasága a nemzetegyesítés és a kisebbségek önrendelkezése, az autonómia iránt elkötelezett.
Tőkés László karizmáját figyelembe véve önveszélyes minden olyan kísérlet, amely az ő elhivatottságát kétségbe vonja. A marosvásárhelyi SZKT szerencsére nem csapott át személyeskedésekbe, megelégedett az utalásokkal. Ez biztató jelzés is lehet arra nézvést, hogy a romániai magyarság képes lesz olyan ernyőt tartani a feje fölé, amely alatt pártok, szövetségek, civil szervezetek is elférnek.