A liberális képviselők és szenátorok ugyanis tegnap visszavonták aláírásukat a törvénytervezet elleni bizalmatlansági indítványról, így a képviselőház elnökének értelmezésében az indítvány már nem létezik, következtetésképpen a tanügyi törvény elfogadottnak tekintett. Óvatosságunkat azért táplálja az a valószínű forgatókönyv, amely szerint a szocialisták az alkotmánybírósághoz fordulnak az ügyben.
A történet mindenképpen a végéhez közeledik, így lassan érdemes arccal a jövőnek fordulni. A törvény azonban csak keretet biztosít a fontos változtatásokhoz, és akkor ér majd valamit, ha tartalommal töltjük fel. És azért fontos a többes szám első személyben való fogalmazás, mert korántsem csak a tanárokra várnak feladatok, a paradigmaváltásnak a szülőkben is kötelezően meg kell történnie.
A jogszabály ugyanis olyan folyamatra nyit résnyi ablakot, amelynek kiteljesítése elvezethet a valóban közösségi célokat szolgáló, arra felkészítő intézményminta megteremtéséhez. Az iskolaalakításban, a döntéshozatalban való részvétel azonban nem puszta elhatározás kérdése sem a szülői közösség, sem pedig az önkormányzatok részéről. Egyrészt a jellegzetes, megrögzöttségekből táplálkozó közegellenállás miatt, ami az iskolavezetők többségében élő, ,,nekem kívülálló ne szóljon bele iskolai dolgokba" típusú álláspontban nyilvánul meg. Másrészt mi, szülők csak folyamatos önnevelő munka árán nőhetünk fel a feladathoz, hogy megfelelő informáltsággal, határozottsággal, ugyanakkor kompromisszumkészséggel tudjunk állást foglalni.
Ma még csak az anyagi hozzájárulást várják el tőlünk — több-kevesebb jogossággal. Mi tagadás, ennek a feladatnak is csak fogfájósan teszünk eleget, hiszen bőven él még a többségben az oktatás ingyenességének tévképzete. A közösségi áldozatvállalás nélkülözhetetlenségének tudatosításával párhuzamosan a döntéshozatalban való részvétel felelősségében is izmosodnia kell szülőnek és önkormányzatnak egyaránt. A cél: az intézményvezetésben valamennyi szereplő a maga eszközeinek és lehetőségeinek arányában vállaljon részt, de semmiképpen sem alá-, sem fölérendeltségi viszonyban. Ennek az egyensúlynak a megteremtése az előfeltétele a tényleges intézményi függetlenségnek, amely aztán az értékek szerinti tanárválasztásban, a minőségi oktatás számonkérhetőségében, az igazi iskola megteremtésében nyerheti el igazi értelmét.