Az önkormányzat által fenntartott szociális étkezdében naponta százharminc adagot főznek, feleannyit, mint előző években, de mivel legtöbben hazaviszik, legalább háromszáz embernek, főként gyermekeknek jelenti a három lej ötven banis ebéd a napi egyetlen főtt ételt.

Pataki Annamáriának három gyermeke van, korábban egy pékségben dolgozott, most munkanélküli, férje minimálbért visz haza. A Csíki negyedi szociális otthonban laknak, az anya két adag ebédet visz haza naponta ötüknek, és még főz melléje egy-egy kicsit abból, ami kerül. Örvendenek a lehetőségnek, Anna­mária belátja, ,,nagyon nehéz volna enélkül, sokat jelent, el sem tudom képzelni, hogy élnénk, ha nem hordanám az ételt". Karácsonyra gyűjtöget, sapkát, sálat, zoknit venne a gyermekeknek, játékokat nemrég kaptak egy németországi szervezettől, de a legjobban arra készül, hogy egy jó ebédet főzzön a családnak.
Ennél is többen, nyolcan zsúfolódnak a szociális otthon egyik, tíz négyzetméternyi szobájában Borcsa Tündéék, ők is ingyenkonyhán élnek, három adag jár a családnak, remélik, mihelyt megszületik a hetedik gyermek, kapnak még egy ebédet. ,,Nem akartam, hogy így legyen, de mit csináljak, jön a gyermek, hát valahogy megleszünk" — mondja az asszony, aki olyan természetesnek tartja, hogy jár neki a segítség, mintha csak azt mondaná, levegőre is jogosult mindenki.
Akik helyben fogyasztják el az ebédet, az utolsó falatig megesznek mindent. Főként férfiak ülnek az asztaloknál, egyedül élők, családtalanok.
Oliviu Nicola öt éve munkanélküli, próbálkozott már külföldön is, de nem járt szerencsével, hazajött, jelenleg barátainál lakik. ,,Sokan azt vetik szememre, biztosan sokat kerestem, de elszúrtam, pedig nem így van, de valahogy nem sikerülnek a dolgaim. Sehol nem alkalmaznak, a műanyag térdem miatt sem kellek senkinek, nincs hozzátartozóm, egyedül vagyok."
Igaz, hogy közvetlenül nem befolyásolja a szerencsétlen emberek sorsát, nem javít helyzetükön, de az, hogy milyen körülmények között készül el számukra az étel, milyenek a higiéniai feltételek, fontos szintmérője ennek a szociális juttatásnak. Elképzelhető, ha a törvény által előírt napi hat lej helyett csupán három és fél lejből kell megfőzni egy fejadagot, akkor inoxkályhára, asztalokra, tárolókra, új hűtőszekrényekre, mélyhűtőre sem jut. Pedig ezek könnyítik a munkát, és higiéniai szempontból biztonságosabbá teszik. Nos, ebben segített a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub tizennégyezer euró értékű ajándéka, a felsorolt konyhai felszereléseket nemrég kapta meg a szociális konyha.
,,Hétfőn borsostokányt főzünk puliszkával, kedden száraz babot hússal, szerdán piláfot sertéshússal, csütörtökön lucskos káposztát vagy magyar gulyást, pénteken száraz borsót, hét végére pedig szalámit és prézlis laskát adunk" — ismerteti a heti menüt Csősz Tudor egységvezető, aki szerint, ,,jó ízű, amit a három szakácsnő készít, otthon sem esznek jobbat".
De sokan még olyant sem esznek, mint amit a szegénykonyhán felszolgálnak, mert nem jogosultak, valami okból kiesnek a szociális hálóból. Mint például Bartók Éva, akinek sorsára 2003-ban lapunk munkatársa hívta fel a gyermekvédelmi hatóság figyelmét. Élettársával (aki azóta a férje) és két kis gyermekével az Olt partján ,,lakott" a szabad ég alatt, onnan került a sürgősségi központba, jelenleg harmadik gyermekükkel együtt öten laknak a szociális otthon egyik szobájában. Férje büntetett, nem kap szociális segélyt, de még ingyenebéd sem jár nekik, Éva ellenben nem panaszkodik, lépcsőházakban takarít, és csak annyit mond, ,,jó lenne, ha szegénykonyhás lehetnék".
Sorolhatnánk a különböző sorsokat, a lecsúszott emberek történeteit, az okokat, hogy miért jutottak ide, s miért nem sikerül felemelkedniük. Sokan vannak, sokkal többen, mint ahányan ebben az egyetlen étkezdében megkapják a napi meleg ebédet. Talán erre is oda kellene figyelnie az önkormányzatnak, amikor a jövő esztendőre megszavazza, hogy mi és mennyi főjön a szegények fazekában.