Tejvásárlások idején szentegyházfalui gyermekéveim felejthetetlen emlékei közül az istállólámpásos esti fejések jutnak eszembe. Vállaltam szívesen az édesanyámtól rám osztott tejhordói szerepet, mert Flórián bácsiék nem csaptak be.
Ha késett néha a hazatérő csorda és ezért az esti fejés, végignéztem, mily hamar telt a sajtár Eszter néni szapora, begyakorlott mozdulatai nyomán a félhomályban. ’51—52 óta eliramlott egynéhány esztendő, s amikor olvasom a Háromszékben a kézi fejés technológiájáról megjelent szakcikket, az öreg Gothárdra, fia és menye becsületes és szakszerű hozzáállására emlékezem. Az állattartás, főként a tejtermelés, a pénzt és megélhetést jelentette azokban a falu- és gazdanyomorító, kulákosított, nehéz időkben, de a mai uniós normáknak is megfelelne, ahogy betartották a fejés higiéniai szabályait! Ma már én is ,,fejek". Tavaly szép őszi napon Újszemerján ,,kikötötték" városunk harmadik géptehenét, amelyet ifj. Bartha Ferenc és társa azóta is a legnagyobb odaadással gondoz, tisztít és ,,etet". Naponta 40—60 litert adó szemerjai ,,tehenünk" azóta is nélkülözhetetlen a napi kávémhoz, hála ennek a merész, a Gámán János Szakközépiskolában végzett fiatal fiúnak, aki tehenészetet vállalt magára, s ezzel az állattartással járó nagy felelősséget.
A közelmúltban több tejautomata is megjelent a városban, mindenkinek megvan a kedvence.
