Hogy mi is történt 1989 decemberében, mindannyiunk előtt világos, vagy legalábbis úgy gondoljuk.
Ami biztos: megnyíltak az ajtók (a hivatalosságok ajtói), és megnyíltak a határok is. Ezzel egy időben ébredezni kezdtek a remények az emberekben igazságosabb társadalom megteremtésére.
A határok ma is szabadok, százezrek, főleg fiatalok hagyták itt az országot, a családot, gyermekeiket a jobb élet reményében. De a kivándorlásnak még nincs vége. Ugye, ezt szorgalmazza az ország egyedüli ura is, hogy ne mondjam, diktátora.
Az ajtók is nyitva vannak még. Sajnos, az ajtók mögött a bársonyszékeket olyan személyek foglalták el, akik nem értünk, a népért dolgoztak és dolgoznak.
Értünk csak a választási kampányokban lépnek (fel), amikor fűt, fát megígérnek. Megválasztásuk után már nem ismernek, sőt, lenéznek és megaláznak. A néptől mindent elvesznek adóban, maholnap még a levegőt is megfizettetik.
A politikusok és cinkosaik élik világukat, ők töltik be azokat a bizonyos bársonyszékeket. Sajnos, a szakszervezetek vezetői is egyre kényelmesebben ülnek. Ők megtanultak ugatni, de harapni nem, a társadalmi megmozdulások igencsak erőtlenek.
Közben a nyomor és nincstelenség fokozatosan nő. A közalkalmazottak bérének 25 százaléka, jövedelmének 40 százaléka lett oda, az áfa 5 százalékkal nőtt, ami a vásárlóerő és az életszínvonal zuhanását váltotta ki. A minimáladó bevezetése több mint 300 000 cég megszűnését okozta, amelynek következtében több mint félmillió alkalmazott vált munkanélkülivé. A jövő évi minimálbér-emelés újabb elbocsátásokat jelent. Az országvezetés nem tud és nem képes hatékony intézkedéseket bevezetni a krízis enyhítésére, a kormány a társadalom alapjának tartott családot is szét akarja verni. Pedig az erős társadalom alapja az erős család. Ha ez hiányzik, a gazdasági siker is elmarad.
Az RMDSZ-nek felül kellene vizsgálnia önveszélyes szolidaritását, amellyel rábólintott a demokrata-liberálisok néhány őrült ötletére. Határozottan ki kell állniuk a további megszorító intézkedések ellen.
A nép egyelőre még tűr, szenved, és hallgat. De eljön az idő, amikor ,,még kérni fog", egy emberként követeli jogait: a méltányos életet, az igazságot, szebb jövőt és olyan országot, amelyben az egyenlőség és jólét fog uralkodni.
Ha a türelem elfogy, csak amúgy fognak a bársonyszékek repülni.
Molnár Sándor, Árapatak
