Távol álljon tőlem megkérdőjelezni az egyházak létjogosultságát vagy fontosságát mindennapi életünkben, hiszen jelenlétük, erkölcsi rangjuk, nélkülözhetetlenségük teljesen nyilvánvaló mindannyiunk számára. De hogy egyház és egyház között különbségek vannak, mint ember és ember közt, azt is természetesnek tartom. Mondhatnám azt is, ahány (egy)ház, annyi szokás. Ebben sem látok semmi kivetnivalót, megkérdőjelezhetőt.
Igaz, én csak egy gyarló, halandó protestáns emberi lény vagyok, és protestáns jogaimból adódóan protestálni sem kívánok, mégpedig éppen XVI. Benedek pápa Őszentségénél, akinek — úgy néz ki — ég adta joga megkérdőjelezni és úgy jelezni felénk, a nem katolikus egyházak, más szóval a protestáns felekezetek felé, hogy tulajdonképpen ,,csak" felekezetek, tömörülések, származékok, szekták, miegymás lehetünk, mert úgymond nekünk nincsen meg az az ,,oklevelünk", kutyabőrünk, pergamenünk, amely egyenesen Péter apostoltól származik, akit köztudottan a Szentírás szerint maga Jézus Krisztus tett meg az Anyaszentegyház alapítójának.
Mivel Péter kősziklát jelent, az Úr Jézus erre a kősziklára építette fel az anyaszentegyházát, és rábízta a Mennyek országának kulcsát is. Ebből tehát az következik a Vatikán szerint, hogy csak azok a közösségek tekinthetők a szó szorosabb értelmében vett egyházaknak, amelyek apostoli utódlással rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a püspöki tisztségek kézrátétel útján történő, megszakítás nélküli továbbadása folytonosságának kell megvalósulnia, amely a Krisztus által kiválasztott apostolokig vezethető vissza.
Nálunk az ortodox és a keleti keresztény egyházak (görög és római katolikus) esetében fennáll ez a folytonosság, de a hitújítók (Kálvin, Luther, Szervét, Dávid Ferenc...) felekezeteiben már nem!
Na már most, általunk is felvetődik a nagy kérdés: egyház-e minden egyház? S ha nem, hol a diszkrimináció? Hol kezdődött? Mikor ér véget? Kik diszkriminálnak, és miért? Az Úr előtt, Krisztus előtt, Őszentsége, a pápa előtt nem vagyunk egyenlőek?!
Ne álmodozzunk? Ne gondolkozzunk? Ne legyünk utópisták, csak realisták? Ne kövessük a szívünk parancsát? Térjünk vissza a sötét középkorba, az inkvizíció korába? Hogyan léphetne előre a világ, ha nem lennének reformok, forradalmak, hitújítások?
A szemet szemért, fogat fogért ótestamentumi törvények helyett éppen maga Krisztus hozta el számunkra — mindenki számára nemre, bőrszínre, felekezetre, életkorra való tekintet nélkül — az örömhírt, az EVANGÉLIUMOT, hogy igenis, Isten előtt minden teremtett lény egyenlő! Még a protestáns is!!!
Vagy ez a halhatatlan, örök érvényű gondolat, eszme, tan, nevezzük bárminek, a Vatikánból másképpen látszik? A falakon belül más az értelme, és megint más kívül?
Szeretném, ha Őszentsége magába szállna, és felülbírálná saját ,,bulláit", mielőtt nyilatkozatokat és ,,keneteket" osztogat.
Nem protestálva, csupán szelíden jegyzi meg az előbbieket egy akarata ellenére kívülrekesztett gondolkodó.
