Ne menjen el kjed még! — Igen, de otthon megszidnak, azt mondták, kicsi ideig üljek. — Ne menjen el, no. Innét bizony egy kicsiddég nem menyen el. (Valamivel kénálni akarja s eppen készül vala rea.) Hagyja el kjed, ne járjon semmi után, mett nekem bizon most semmi sem kévántatik, higgye meg! Én nem azétt jöttem, hogy kénáljanak. Ha nem kénálnak, osztán annál hamarébb idejövök. — Köszönöm igen szépen a jóakaratot. Adja Isten, hogy mű es mássát adhassuk. Ha az Isten a házikot házunkhoz hozza, mű es megszógáljuk.
Egyél bátron, mind otthon. Egyél, ne ehezzél, mind otthon. Egyél; mett ha nem eszel es, meghalsz. Ha nem eszel, megbánod, mett ez olyan jó, hogy!... kakastéjjel süttük. — Ne húzza magát úgy tőlle, mett bizon jó szűvel! Tám bizon nem es jó. Ne utálja, no! Mű csak ilyennel élünk, s méges élünk. Csak azt tudunk adni, elévenni, ami van. Egyébbel nem szógálhatunk most egyhirtelenjibe. Ezt a kicsit bizon tudom, hogy még elveszi. Immán ezt a kicsit csak nem hagyjuk itt. Hiszen úgyes ki eszi meg a maradékot? Együnk, hadd fogyjon, úgyes mást ad az Isten helyibe. Jó emberünktől nem sajnáljuk. Jobb emberemnek tudom, hogy nem adom. Kjed nékül istenúgysegenemre mondom, jól sem esnék. Az Isten fizesse meg, hogy idejött, mett mán nekem es van kedvem enni. Egyedül jól sem esik az embernek semmi. Az Isten ádja meg jóságáétt, hogy nem vetette meg csekély házunkot.
Ne köszönje azt a kicsit. Ne köszönje, mett nem érdemes. Szerencsés jó egésségire kévánjuk a keveset. Engedelmet kérünk a rövidségről. Ha jobbkor tudtuk vóna, hogy így lesz, többre készültünk vóna. Máccor egy szarkát kűdjön előre, hogy tudjunk hezza tartani. Olyan véletlenül lén ideérkezése. Engedelmet kérünk mindenekről. A többiről engedelmet kérünk. A többiről megkövetjük.
Kelj fel, te güzű, ne bújj úgy abba a vánkosba. Nem látod, hogy a nap a hasadra sütött. Eddig a kódus a harmadik falunál jár. Bezzeg este jó szűvvel lefekszel. Most minnyát végigöntelek. — Ha három écaka esszeragadna, azt es kialunnád. Ha valaki meglássa, hogy ilyen sokáig aludtál, mint mond róllad.
Miétt nem jő hezzánk vajegyszer? Hiszen mű sem vagyunk rosszabb emberek, mind más. Nállunk es eljöhetnének. Sohasem hittem vóna, hogy olyan rossz ember tudj lenni, ha az egész világ mind mondotta vóna es. Más herré, hiszem, hogy jobb szűvel elmennél. Csak úgy van biz a, hogy a szegény embert kerülni szokták. Látszik, hogy szegények vagyunk, mett nem kellünk. Más inkább kell, mind mű.
Ne haragudjék kjed olyan sokáig — egyszer úgyes csak meg kell békélni. Haragnak vége békesség. Én elig hihetem, hogy kjed ilyen sokáig tudott vóna haragunni; csak magát tartogassa. Az Isten es úgy haragudjék reám, mind én kjedre. Hagyja el immán egyszer azt a haragot, hiszem tám nem akarja a koporsóba vinni magával. Azt a hosszas haragot az a kicsiség nem érdemelte meg. — Adja a kezit, bátya: huncfut, aki haragszik! Miétt es tud olyan sokáig haragunni.
Siess ma, te áncsori, ne ámolyogj az úton! — Úgy, úgy, még mond-e, no! elég idő száz esztendő, még elérkezem. Mi az isten gútja beszélni valód van annyi? Kibeszélted-e magadat már egyszer, no? Jere ma, no, mett mán meguntalak várni. Vége lesz-e ma, no? Ezt az ördög sem győzi végigvárni. Lépjél jobban! Egy kicsit sebessebbre nem vehetnéd-e? Ma biz elaluszol az úton. Az Isten megfizeti, ne lépjél olyan komóduson. Téged így az ördög es megúnna. Ne lépjél egy órára egyet.