A reménykedés, az advent ideje, a várakozásé és a bizonyos beteljesedésé arra is haszonnal jó egyenként és mindannyiunk számára, hogy önmagunkba és a világ rendjébe, kuszálódásába tekintsünk. Újból és újból várjuk a Megváltót, a megváltást azonban hajlamosak vagyunk megtörténtnek tekinteni. Eljött a Teremtő egyetlen Fia, föláldozta magát érettünk, bűnösökért. És akkor semmi gond?
Botticelli: Háromkirályok imádása
Ennyi? Nem ennyi. Jézus megmutatta az utat, meg a magunk gyarlóságát, az élet szépségét, azt is, hogyan kell a magunk és mindnyájunk hasznára élni, gyűlölködés nélkül. Tanító volt, s az is maradt mindvégig.
Mózes első könyvében írva vagyon: ,,És látá Isten, hogy minden, amit teremtett vala, ímé igen jó." És mi ennek utána is kételkedünk az emberi világ jóságában, a teremtés minőségében. Meggyőződésem, hogy mi, emberek, a legfelül valók rontottuk el azt is a teremtésben, ami jó vala. Legfőképpen az embermilliárdok tűzhelyét, tűzhelyeit rontottuk olyanra, amilyen ma is.
Mózes könyve a teremtés fejezeteiben az Úr és munkája tökéletességét rögzíti. Üssük fel csöndesen az iszlám vallás könyvét, a Koránt, abban is írva van, hogy ez a világ jó, mert Allah teremtette.
Mégis: jönnie kellett a zsidó keresztény világ s hit számára a jobbító megváltónak. A zsidó hit szerint még nem jött el az ő Megváltójuk. A miénk, íme, megjött, megfeszítteték, meghala és eltemetteték, harmadnapon halottaiból föltámada... Ő, Jézus és az Atya megváltásnak tekintette azt a megfeszíttetést. Mi pedig bűnbánatra és magunkba fordulásra figyelmezteténk, hogy nem lesz jó vége késekkel, bombákkal hancúroznunk, amikor cseppet sem vagyunk jobbak — lásd a szakadatlan háborúkat, százmilliók éhen pusztulását —, mint voltunk kétezer esztendővel ezelőtt.
A szeretet ünnepének nem mi neveztük el kegyesen a karácsonyt, az Jézus születésével vált ünneppé. Örvendezzünk hát maradék erőnkkel, osszuk meg jóindulatunkat és maradék kenyerünket másokkal, testvériesen.
Míg leszünk s míg lesz kereszténység, ez, ez az egy bizonyosságunk megmarad, hogy a decemberi várakozás mindig beteljesedéssel zárul, emberek milliárdjai ereszkednek térdre, és próbálják valahogy, dadogva s megrázkódva megköszönni a krisztusi áldozatot.
Megköszönni a kenyeret, sót, a jó szót és a megsegítő kézfogást. Most ne latoljuk, mennyi is van mindebből. A Megváltó születése és kínhalála figyelmeztessen az Ő jóságára meg a magunk mivoltára s mibenvalónkra.
Ki hogyan nevezi meg a maga istenét a maga nyelvén, olyan mindegy. Csak az a fontos, hogy amaz égi-földi jóság jegyében imázzon feléje s érettünk!
Pázmány Péter fordította le és adta ki l604-ben először Kempis Tamás Imitatio Christi — Krisztus követése — című könyvét. Ezt írja előszavában: ,,nem olvastam a Biblián kívül könyvet, amely ennél méltóbb lenne arra, hogy a magyar keresztény hívek kezükbe vegyék."
Nos, mi, emberek, keresztények és más hitűek kénytelen-kelletlen istenítettünk földi embereket. Krisztus követése a jóság és a jótett bizonyossága e könyv szerint is, mert én vagyok az út, az igazság és az élet. Jézus szavai.
Adom a szót Kempis Tamásnak: Amikor Jézus velünk van, minden jól megy, és semmi se látszik nehéznek... Mikor Jézus elnémul bennünk, semmit sem ér a külső vigasztalás.
Hintse fejünkre a megbékélés áldott, karácsonyi szirmait!
