Vannak hajnali jelenések is. Csak észre kell venni azokat.
Mert ugye, boldog vagy szenvedő alanyai vagyunk az álomlátásnak. Voltam úgy sokszor, hogy édesben ébredve, majdhogy imázva próbáltam visszatakaródzni abba a boldog álomba, amelyből gonoszkodó, játékos ördögöcskék fölébresztettek. Nem sokszor sikerült...
E kora reggeli jelenés viszont itt történik az ablakom előtt. Életes, éberi látomás. A gyermekek játszóterét takarítja egy halmozottan előnyös helyzetű, narancssárga egyenmellényes ember. Már annyiban előnyös helyzetű, hogy van munkája. És el is vállalja azt!
Most takarítja el az utolsó lombhulladékot. De hogy azt milyen gondosan műveli, az már jelenség. A tisztességesen végzett munka megjelenése a szemem előtt.
És mennék ki hozzá. Még forró teámat is vinném. Nedves, hideg az idő, alig múlt hét óra, és én ennek az embernek a háza tájára gondolok. Lehetséges, hogy van, volt neki is kertje. Két öreg almafa meg egy vackorfa abban, s tenyérnyi veteményes. Azt gondozva szokta meg az aprólékos munkát. Azt hozza ide most, tél elején, valóságosan megmatatja négyzetméterenként a játszóteret. Nem marad ott egyéb, csak a végül meggereblyézett homok, mindent betakarít a föld alatti kukába.
Vinnék neki egy teát? Vinnék egy pohár bort? Az nincs itthon. Megköszönném, hogy... szóval, elismerném a munkát, azzal...
De ha ezt megtenném, minden reggel arra gondolna, hogy én ellenőrzöm, megfigyelem. És megkeseredne a szája íze esetleg. Nem tehetem.
Most csak abban reménykedem, hátha van neki amolyan ellenőriző főnöke, aki azt mondja neki: jó volt, barátom, ez szép, férfimunka volt, örülnek a gyerekek meg a szülők a tisztaságnak, ha kijönnek a lakásokból.
Lehet, lesz elismerő szó a jutalma.
A fizetésére most nem akarok gondolatban csimpaszkodni. A majdani — vagy már mostani? — nyugdíjára sem, melyet éppen most készül a kormányzat megadózni. Vajon milyen kedvvel takarítja majd az úri kutyák hulladékát, amikor megtudja, hogy immár kenyérre is alig jut, szalonnára már ugyanvalóst ritkán...?
Most lehajolva, két marokkal szedi föl a legkisebb maradék hulladékot is a nagy műanyag zsákba. És most veszem észre: kicsi hátizsák a két válla közé szerelve, abból kinéz egy félliteres palack. Nem lehet az más, csak a reggeli tea. Mert a színéről ítélve semmiképpen nem kóla. Az a tea a reggeli, csak végezzen itt, s valamelyik padra ülve elfogyasztja azt a valamit, amit pakolt, pakoltak neki.
Messzire vagyok már tőle, elkalandoztam, mert nem láttam jónak kimenni s elismerni azt a gondos munkát, amiért valamennyi pénzt kap. Ő begyömöszöli ügyesen a szemetünket a gyűjtőbe, messzire megy tőlem. Csak egy kicsit szeretnék inteni utána, csak egy villanásnyit.
Kihűlt a hajnali teám. Azt föl lehet melegíteni még.
Halmozottan előnyös helyzetű emberről gondolkodtam, aki vállalkozó: vállalja a munkát, mert másképp nem tehet. A bér cincog majd karácsony előtt a zsebében. Jut templomi perselyre is abból — gondolom.
