A kommunista párt szócsöve volt, nem tetszett a pártbizottságnak, hogy propagandaeszköze ily látványosan népszerűtlenné vált, s nosza, rajta, kiadta a parancsot a községi párttitkároknak, fizessenek elő, s az apparátussal is rendeltessék meg a lapot. Sikeres akció volt, néhány hónap alatt tízezer fölé emelkedett a példányszám, s kúszott rendesen fölfelé, mert ahogyan akkoriban mondták, a sündisznóra is rá lehet ülni, ha az pártfeladat. A négyoldalas, jórészt Nicolae Ceauşescu elvtárs beszédeivel, a pártélet rovattal és némi napi információval megjelenő újság meglehetősen magas példányszámmal érte meg a rendszerváltást, s mint utólag megtudtuk, igen tisztes jövedelmet adott le a megyei pártbizottságnak. Többet, mint a nagyborosnyói borjúhizlalda.
Elmúltak e zord idők. Abban a tudatban éltünk, hogy az újságok példányszámát és népszerűségét kimondottan és kizárólagosan a piac határozza meg. Azok a lapok maradtak meg, melyeket olvasói el tudtak tartani. Mint fáról a meggy, úgy hulltak a semmibe egymás után a korábban nagy példányszámú és nem is népszerűtlen lapok, átrendeződött a sajtópiac, s bár a hazai magyar újságkínálat meg sem közelíti a románt, a helyzet stabilizálódni látszott.
Igen ám, de a magyar politikai paletta — a kisebbség alapvető érdekeire hivatkozva — évről évre jobban elszürkült, a magát érdekszervezetnek nevező párt kivetette soraiból a másként gondolkodókat, elmosta a platformokat, egy szűk csoport vette kezébe a vezetést. Közben természetesen, kialakította vidéki klientúrájából fenntartói, támogatói körét. Szabályos egypártrendszert honosított meg, annak minden rákfenéjével, így hát szinte természetszerű volt, hogy a szócsőre, inkább szócsövekre is szüksége volt, s vagy megvásárolta a már működő lapok, rádiók közül azokat, amelyek erre kaphatók voltak, esetleg újakat alapított. S a támogatásra szánt pénzeket — melyeket a román állam a magyar kisebbségnek, s nem az RMDSZ-hez hű sajtónak, kulturális egyesületeknek adott — szemrebbenés nélkül saját körén belül osztotta el.
Sokatmondó tény e téren, hogy Kelemen Hunor, a Communitas Alapítvány elnöke (az SZKT szombaton megválasztandó nagyreményű ügyvezető elnöke), amikor néhány héttel ezelőtt újságírók szóvá tették e természetellenes helyzetet, a sáros politikusok szavajárásával élt: nincs kommentárom — szólá angol nyelven!
No, de térjünk vissza a romániai magyar sajtó, azon belül is a pártsajtó, illetve az RMDSZ-politikusok kezében lévő újságok és rádiók háza tájára. A szövetség nem háládatlan, szócsöveit nagylelkűen támogatja. Tulajdonosaik sem szívbajosak, minden létező romániai vagy magyarországi anyagi forrást felkutatnak, és alaposan meg is fejik azokat. A Romániai Magyar Szó két évvel ezelőtt csődbe jutott, most Új Magyar Szó (Maszol) néven jelenik meg, kiadója, többségi tulajdonosa Verestóy Attila RMDSZ-szenátor. Példányszámgondjai lehetnek, mert a hazai és magyarországi átlagot meghaladó támogatások ellenére, no meg a Nagy Zsolt vezette minisztérium százezer eurós nagyságrendű reklámjuttatásai dacára, most érdekesnek is mondható politikai alárendeltek gyengeségeinek kiaknázásával párosított terjesztési hadjáratot indított. Sepsiszentgyörgyi irodájuk vezetője, Király Róbert azzal az ajánlattal keresi fel a községek polgármestereit, hogy fizessenek elő önkormányzati pénzből ötven példányra, ellentételezésképp a 8,9 millió régi lej értékben az év folyamán bármikor hirdetést közölhetnek a lapban. Abban reménykednek, hogy az ötven ingyen példányból néhányat megszeretnek, és előfizetnek rá. A megye 46 településének felében Király sikerrel járt. Máshol nem. Szentkatolnán Tusa Levente polgármester például ellenzi a lapok ilyenfajta nyomulását, de az újság maga sem nyerte el a tetszését, tehát nemet mondott. Mint ahogyan nemet mondott a Székely Hírmondó ama ajánlatára is, hogy a tanács pengessen le minden hónapban száz eurót a szerkesztőségnek, s ellenszolgáltatásképpen a Hírmondó igen szép cikkeket fog közölni a községről. Nagy István baróti polgármester is visszautasította az ajánlatot, fizessenek elő a szövetség szócsövére az RMDSZ-tanácstagok — mondta. Amúgy is, Márton Árpád képviselő egy korábbi körlevélben felszólította a szövetség tisztségviselőit, vegyék, olvassák a lapot, mert pontosan tájékoztat az RMDSZ politikájáról, a bukaresti történésekről. A Hírmondó százeurós ajánlatát is elutasította, közpénzből ilyen célokra jó lelkiismerettel nem fordít anyagiakat — jelentette ki. Kézdivásárhelyen Török Sándor polgármester házon kívül volt — épp Brüsszelben —, helyettese, Ferencz Attila alpolgármester nem tud semmiről, a városházára egy Háromszék jár, 8—10 Székely Hírmondó, Magyar Szó állítása szerint egy sem. S bár magukat megnevezni nem kívánó hivatali dolgozók úgy tudják, a száz eurót havonta lepengetik a Tamás Sándor képviselő úr résztulajdonában lévő lapnak, az alpolgármester erről sem rendelkezik információval. De fizet más község is, van, aki elismeri, például Kiss József, Zágon polgármestere, többségük azonban nem. Kár lenne okán tépelődni, az újságírói szakma mély prostitúcióját mutatja az effajta pénzbehajtás, elég dicstelen közösséget vállalni vele.
A sajtóban utazó-vállalkozó politikusaink különben egyáltalán nem szívbajosak. Írtunk már arról, hogy a Communitas Alapítvány írott sajtónak szánt román kormánypénzéből az átlagot meghaladó 15 000 lejes támogatásban részesült a Székely Hírmondó, de a magyarországi Szülőföld Alapítvány is tavaly bőven csurgatott Tamás Sándor és Antal Árpád képviselő rádióinak, vállalkozásainak. Antal Árpád Pro Regio Siculorum Egyesület fejlesztési központjára kétmillió forintot adtak, az Antal & Tamás Kft. az Aktív nevű tévére (amiről eddig úgy tudtuk, hogy a sepsiszentgyörgyi Média3 Alapítvány tulajdona) 2,5 millió forintot kapott, az Antal Árpád vezette Pro Regio Siculorum Egyesület a Régió Rádió beindítására 3,5 millió forintot, a kézdivásárhelyi Profi Rádió támogatására, mely közismerten társtulajdonban él a Székely Hírmondóval, 3,5 millió forintot kapott, miközben a Anyanyelvápolók Sepsiszentgyörgyi Szövetsége 700 000 forintot. Nincs ok-okozati összefüggés, de nem érdektelen belehallgatni a helyi tévékbe, rádiókba, és ne a zenére, édes anyanyelvünkre figyeljünk!
2007-et írunk, tizenhét éve szólás- és sajtószabadság van Romániában. A pártsajtó is szabad, azt ír, amit szabad, miközben politikusgazdáik közpénzekből, támogatásokból szépen gyarapodnak és terjeszkednek. Mint annak idején a Megyei Tükör.
