A Csíki utcának a Vásármezővel (a mai Grigore Bălan tábornok útnak a Csíki utca sarkától a Consic Szállóig terjedő szakasza) határos északi sarkán, a mai Szakszervezetek Háza (volt Szaktanács) helyén állt a klasszicista stílusú Bálház, mely a 19. század első felében jelentős szerepet töltött be Sepsiszentgyörgy művelődési életében.
Valószínű 1814—15-ben Daczó József és János építette a városi erdők jogtalan megtizedelésének jövedelméből, amint az a városi tanácsnak az erdélyi guberniumhoz felterjesztett panaszából kitűnik. A város leggazdagabb családja, a Daczó család nevét ma is utca viseli, melyet a 19. században Oláh utca néven ismertek, lévén, hogy Daczóék itt építettek zsellérházakat a határon túlról behozott munkaerőnek. A Bálházat a Daczók pénzkereseti célból emelték, ők maguk sohasem laktak benne, hanem kiadták haszonbérbe. Kocsma, lakószobák, táncterem volt a terebélyes épületben, sőt, a városi tanács irodái egy részének is helyet adott. A 19. század elején ez volt a város egyetlen, cseréppel fedett épülete. A reformkor vándorszínész társulatai itt tartották előadásaikat. A bécsi Magyar Kurír 1826. március 14-i számából értesülünk az első sepsiszentgyörgyi műkedvelő előadásról, miszerint 1826. február 12-én ,,...a Méltóságos Daczó József Úr Bál-szálájában minden bémenetel árra nélkül... egy vígjáték adatott elé, melly eddig ezen Nemes Székben soha nem történt". A következő adat 1838-ból származik, amikor ,,K(eszi) igazgató három U(dvarhely)ről, a kollégiumból hozott és három brassói diákkal előadásokat tartott Sepsiszentgyörgyön D. földbirtokos csűrszálájában." A Kolozsváron megjelenő Erdélyi Híradóhoz 1844-ben beküldött és a június 14-i számban megjelent Hírfüzér Háromszékről című sajtótudósításban arról olvashatunk, hogy ,,Kilényi úr színésztársasága... jelenleg Sepsiszentgyörgyön a Daczó-féle tágas táncteremben ízlésesen emelt színpadon nyújt nekünk gyönyörélvezetet..." (A színielőadásokra vonatkozó adatokat Salamon Sándornak A Hét 1981-es évkönyvében megjelent Thalia szekerén című tanulmányából vettem.)
1.
Sajnos, amennyire gazdag a reformkorból származó Bálházra vonatkozó híranyag, annyira szegényesek ismereteink a későbbi időkről. Tudjuk, hogy 1852-ben Daczóék az épületet a katonaságnak adták bérbe, amely laktanyának, majd ideiglenesen katonai kórháznak rendezte be. A múlt század elejétől ismét vendégfogadó és a leszármazott örökös Szakács család lakóháza (1. képünk a harmincas években készült), a század derekán pedig, a kommunizmus első évtizedeiben a tartományi autóbuszos szállítóvállalat (előbb RATA, majd IRTA) állomásaként töltötte be szerepét (2. kép).
2.
A Csíki utcára nyíló helyiségekben zöldséges- és a Kappel-féle kenyérbolt állt a vásárlók rendelkezésére. 1965-ben bontották le (3. kép — Kónya Ádám felvétele a Csíki utca felől. A képen látható cégér feliratából kiderül, hogy ott tollfelvásárló egység működött).
3.
A házat a hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt délkeleti (a Vásártér) irányból Kós Károly is lefényképezte, míg Varga Nándor Lajosnak a 40-es években készített rajzán (lásd Sepsiszentgyörgy építészeti emlékei, 1969) az épület jellegzetes dupla tetőzete bontakozik ki, mellette a kapubejárattal és a kőkerítéssel.
A Tamási Áron Színház termének 1958-as átalakítása alkalmával a lépcsőfeljárók falát freskókkal díszítették. Ezek egyikén, a Barabás István marosvásárhelyi festőművész szignálta Megjöttek a teátristák című falikép baloldali hátterében a Bálházat fedezzük fel. (4. kép)
4.
