Folytatódnak a szlovák kommentárok

2007. október 6., szombat, Világfigyelő
Pavol Paska szlovák házelnök tegnap érthetetlennek és szerencsétlennek nevezte Szili Katalin magatartását, amiért a magyar Országgyűlés elnöke — a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozat elleni tiltakozása jeléül — távol maradt egy-egy csütörtöki kassai és sároseperjesi eseménytől, ma viszont a Szlovákia fővárosához tartozó, magyarok által nagy számban lakott Pozsonypüspökin mégis magánlátogatást tesz.

Szili egy régebbi meghívásnak eleget téve, öttagú parlamenti küldöttség élén vesz részt a Csemadok pozsonypüspöki alapszervezetének Hazahív a harangszó elnevezésű emléknapján, melynek résztvevői az egykor kényszerűen Magyarországra kitelepítettekkel együtt emlékeznek meg a lakosságcsere kezdetének hatvanadik évfordulójáról.

Szilit Kassán is, Sároseperjesen (Presov) is kabinetfőnöke, Kerényi György képviselte, aki a II. Rákóczi Ferenc-relikviákat is őrző Kelet-szlovákiai Múzeum rodostói gyűjteményének adta át a házelnök asszony ajándékát, a fejedelem rodostói pihenőszékének másolatát, majd Sároseperjesen részt vett egy ökumenikus hangversenyen, ahol Paska is jelen volt. Kerényi mindkét eseményen felolvasta Szili Katalin egy-egy levelét.

Paska tegnap szóvivője útján adott ismét nyomatékot a már korábban is hangoztatott véleményének, miszerint a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozat ,,egyértelműen standard, minden európai jogot és értéket hordozó" dokumentum. A határozatban a szlovák parlament minden szlovák képviselője — egy nem szavazó honatya kivételével — a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) teljes frakcióját képviselő húsz ellenszavazatával szentesítette újra a dekrétumokat.

A szlovák külügyminisztérium tegnap újfent annak a véleményének adott hangot, hogy Sólyom László magyar államfő magánutaknak minősített látogatásaival visszaélve tesz politikai megnyilatkozásokat Szlovákiában. A pozsonyi diplomácia a magyar államfő élesen bírált keddi révkomáromi látogatása okán tételes szószedetben pontosította, hogy mit tekint magánjellegű útnak és mit hivatalos vagy munkalátogatásnak. Magánlátogatásnak ,,a vakációzás, a szabadságolás, a turisztikai célú tartózkodás vagy kirándulás, a gyógykezelés, az üdülés, a sítúra, sport- vagy kulturális esemény megtekintése, a családtagok, hozzátartozók vagy barátok meglátogatása" tekinthető. A meghatározás szerint ,,a diplomáciai protokoll szabályai csak kétféle látogatást különböztetnek meg: a hivatalosat és a munkalátogatást". ,,Egy idegen ország közjogi képviselője a más országban tett magánlátogatása során nem vesz részt politikai aktusokon, nem tesz tisztségéből eredő megnyilatkozásokat" — fogalmazza meg a szabályokat a szlovák külügyminisztérium kommunikációs osztálya.

Robert Fico pártja, az Irány — Szociáldemokrácia (Smer — SD) az MKP-t hibáztatja azért, hogy az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) csütörtökön úgy döntött: a vezető szlovák kormánypártnak még egy ideig nincs helye soraiban. A Smer szóvivője a brüsszeli döntésre reagálva azt mondta: ,,Európai partnereink elismerik, hogy szociáldemokrata politikát folytatunk, a büntetést azonban azért kaptuk, mert az MKP agresszivitásával vulgáris kiszólásokra kényszeríti Ján Slotát." A Slotát töretlen kitartással védelmező Robert Fico már a brüsszeli döntés előtt is ugyanezzel az okfejtéssel magyarázta a pártját sújtó szankciót, mondván, hogy mindenről a magyarok tehetnek. A szlovák kormánypártok rendre arra utaló kijelentéseket tesznek, hogy az európai szocialisták Gyurcsány Ferenc sugalmazására döntöttek ellenükben, mert a magyaroknak nem tetszik Pozsony ,,példamutató nemzetiségi politikája", mert Budapest érthetetlen okokból azt sérelmezi, hogy a szlovák parlament — Slotáék indítványa nyomán — megerősítette a Benes-dekrétumok érinthetetlenségét védelmező szlovák törekvéseket.

A Benes-dekrétumok a szlovákiai magyarok — köztük a Pozsonypüspökin és számos más felvidéki településen emlékezők — jogfosztását (vagyonelkobzását, állampolgárságának megvonását, a magyar iskolák bezárását) a kollektív bűnösség elve alapján törvényesítették. A dekrétumok nyomán előállt ,,jogi és tulajdonviszonyok megkérdőjelezhetetlenségét, érinthetetlenségét és megváltoztathatatlanságát" újraszentesítő parlamenti határozatot a Robert Fico vezette koalíciós kormányhoz tartozó, Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) indítványozta, s a szlovák politika azóta is teljes mellszélességgel áll ki a parlamenti döntés mellett, melynek nyomán a hivatalos magyar—szlovák kapcsolatok fagypontra jutottak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 705
szavazógép
2007-10-06: Magazin - x:

Kimúlt a sztárpapagáj

Harmincegy éves korában kimúlt Alex, a sztárpapagáj, amely tudott számolni hatig, felismerte a színeket, szókincse pedig több mint százszavas volt ― bár csak angolul tudott.
2007-10-06: Világfigyelő - x:

Az orosz kémfőnököt nevezték ki a FÁK titkárává

Csúcstalálkozót tartottak tegnap Dusanbéban a volt Szovjetunió romjain született Független Államok Kö­zösségének (FÁK) államfői — elvben az utolsót a szervezet politikai tömbbé alakításával kudarcot valló Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatali idejében.