Pályakezdőknek, diákoknak nyújt majd otthont az a bentlakás, amelyet a sepsiszentgyörgyi strand melletti kazánházból alakítanak át. A tervek elkészültek, és ha a költségvetésből, pályázatokból pénz is kerül, két év múlva 25 kis lakás várja a fiatalokat — közölte Bálint József alpolgármester.
Látványterv — Így néz majd ki a mai kazánház
A Nagy György utcai kazánház átalakítása évek óta napirenden szerepel, egy alkalommal már pénzt is elkülönítettek e célra, de végül másra használták — fejtette ki Bálint József. A nemrég elkészült tervekből kitetszik, a két szinten összesen 25 kis, garzonszerű lakást alakítanak ki, körülbelül húsz négyzetméteres szobákkal, apró konyhával, fürdővel, a diákoknak szánt részen akár hárman-négyen is elférnek egy ilyen lakásban, de a szobákat ketté is lehet osztani — mondta az elöljáró. Olyan fiataloknak szánják, akik ma albérletbe kényszerülnek, és az új lehetőség jelentősen csökkentheti lakhatási kiadásaikat, ez bérleti díjjal, költségekkel nem haladja majd meg a 100—200 lejt.
A kazánház átalakításának ára a becslések szerint 2—3 millió lej közötti összeg, a kiadások nagymértékben függnek a választott anyagtól, technológiától, ami most olcsóbb, hosszabb távon többe kerülhet — fejtegeti az alpolgármester. Kitért arra is, felmérik az összes kazánházat, számba veszik, hol indult tevékenység, hol áll kihasználatlanul az épület. Bálint József bejelentette, kezdeményezi máshol is hasonló bentlakások kialakítását, meglátása szerint még legalább négy-öt régi kazánház hasznosítható ilyen formában.