Hivatalosan a harmadik termésnapokat hirdették meg a hét végére Uzonban, de ez alkalommal tartották meg a kilencedik megyeközi fúvóstalálkozót is, mivel október 6-ról is megemlékeztek, és a mulatságról sem feledkeztek meg, nem mondhatni, hogy az őszi betakarítás ünnepét ülte a környék.
A rendezvény kezdeményezőinek ugyan a termés felmutatása és minél jobb értékesítése volt a céljuk, úgy tűnik azonban, hogy nem ez a módja az üzletkötésnek, noha a kevés, ám csínnal kiállított zöldség valóban gondos munkáról és szakértelemről tanúskodott. Pár helybeli szerint kissé megkésett a bemutató, három hete ennél is pompásabb paradicsomokat, paprikákat lehetett volna szem elé tárni, de azért most sem volt, amiért szégyenkezni. A szombat reggeli tudományos ülésszakra — környezetvédelmi, mezőgazdasági és biotermelői előadásokra — is annyian beültek, hogy nagyobb terembe kellett költözni, estére a sörsátrak forgalma lendült fel. Mozgalmas és látványos volt a lovasparádé, a baranta harcművészeti bemutató, elmélyülésre intő a gyermekműsorral és asszonykórussal köszöntött történelmi évforduló, ámuldozhattak kicsik-nagyok a bűvészmutatványokon, táncolhatott az ifjúság, és a hűvös idő ellenére sokan tapsoltak a vasárnap felvonuló — dicsőszentmártoni, tusnádi, baróti, rétyi és helybeli — fúvószenekaroknak, mazsoretteknek is. Ekkor már készült az ezerliteres székelygulyás, és mire (délután) Kórodi Attila környezetvédelmi miniszter is megérkezett — félhivatalos látogatásra, épp csak köszönteni a résztvevőket —, már a harmadfél méteres kürtőskalács alatt is igazgatták a parazsat. Az igencsak változatos kínálatú hétvége koncerttel zárult. Hogy ezek után könnyebb vagy nehezebb visszarázódni a hétköznapokba, azt csak az uzoniak tudnák megmondani...