A zongoraművész honlapjáról előzőleg megtudtuk, hogy mindig szülei, É. Szabó Márta és Érdi Sándor kísérik a koncertek helyszínére, így nem volt meglepő, hogy Háromszékre is hármasban érkeztek. A harmincegy éves előadóművész édesanyjába karolva közlekedik, mintha csak sétálni indulnának. Kezet fogunk, és Tamás máris leül a Petrof zongorához, a zene percek alatt bejárja a kastély termeit, pillanatok alatt ott terem az egész személyzet. Rövid ismerkedés után arra kér, tegeződjünk, így mindkettőnknek könnyebb.
Beszélek neki röviden a kastélyról, megköszöni, és mondja, hogy szülei is mindig így tesznek, "elmagyarázzák, mit lehet látni, és én elképzelem". De nem csak szüleinek köszönheti mindazt, amit lát, szeretettel beszél tanárairól, mentoráról, és a szomorú dolgokat sem kerüli meg.

Több, mint tanár
"Becht Erika a tanárom, aki mind a mai napig foglalkozik velem. Őt úgy találtuk meg, hogy egyszer édesanyám készített egy tévéműsort Kocsis Zoltán­nal, és elmondta neki, hogy én mindenben keresem a zenét, és ötévesként lejátszottam, lepötyögtem a Mar­seillaise-t különböző hang­nemekben, meg a Pisztráng-ötöst, ő pedig azt mondta, ha ennek fele igaz, akkor ezt ápolni kell, és megpróbál segíteni, kinyomozni, hogy ki ért a kisgyermekek zenei képzéséhez a legjobban Magyaror­szágon. Becht Erika nevét adta meg nekünk, és azóta is ő foglalkozik velem. Amikor Moszkvában megnyertem egy zongoraversenyt, nagy tragédia ért, bátyámat elveszítettem motorbalesetben, édesanyámnak haza kellett mennie, és akkor Erika maradt velem ott, hogy át tudjam venni a díjat. Úgyhogy Erikát a második mamámnak is nevezhetem."

A madarak is Chopint énekelnek
Érdi Tamás eddig huszonhárom országban koncertezett, legszebb élményei között tartja számon a New York-i Lincoln Centert, ahol szimfonikus zenekarral játszott, és ott tapasztalta először, hogy a közönség állva ünnepli őt. ,,Édesanyám súgta a fülembe, hogy állva tapsolnak, ez most már Magyarországon is kezd meghonosodni. Egy másik nagy élmény a varsói koncert volt, a királyi palotában zongoráztam, de játszottam Chopin szülőfalujában, Zela­zowa Wolában is. Képzelheted, mit jelentett ott lépkedni, ahol egykor Chopin élt, és azokat a bútorokat megérinteni, azt a levegőt szívni. Nekem Chopin nagyon sokat jelent, lehettem három-négy éves, hívtam édesanyámat az erkélyre, és mondtam, figyelj, mama, a madarak is Chopint énekelnek. Később Kocsis Zoltán összes Chopin-keringőjét ronggyá hallgattam. Chopinnel így kezdődött a kapcsolat."
Oldalakra rúg Érdi Tamás repertoárja, Bach, Haydn, Mozart, Bee­thoven, Schubert, Schumann, Bartók és Kodály mellett a Chopin- és Liszt-művek listája a leghosszabb, de mindig az a kedvence, amit éppen játszik. Mentorának tekinti Kocsis Zoltánt és Vásáry Tamást, gyermekkora óta segítik és bátorítják, ,,hogy a lehetetlent le tudjam győzni". Amit sikerül is, és amiben hatalmas része van Becht Erikának, aki megtanulta, hogy egy nem látó zenésszel miként kell foglalkozni.

Kotta nélkül, hallás után
— Egy zongoraverseny esetében két zongorán játszunk, Erika hozzájátssza a zenekari részt, hogy tudjam már a próbákon, hol vannak a belépések. Amikor tanultunk például egy Mozart-művet, Erika lejátszotta, és megkérdezte, hogyan folytatnám. Ha valamit nem úgy gondoltam, jót nevettünk, és mondta, azért maradjunk az eredetinél, tehát rávezetett arra, hogy én találjam ki, mit írt a zeneszerző. Úgy megy be a fejembe a mű struktúrája, hogy nem felejtem el, amit már egyszer megtanultam. Pél­dául Mozart d-moll fantáziáját magnóról tanultam meg Egyip­tomban. Amikor édesapám készítette a Szabó­falvától San Franciscóig riportsorozatot, egy zenetudóssal beszélgetett, és mire elkészült a riport, én megtanultam a Mozart-művet. Egy futam volt, amit még a zenetudós sem tudott kihallani. Erika azt szokta mondani viccesen, amikor felelevenítünk egy régebbi darabot, hogy kvázi én vagyok a kotta. Egy-két hangsúly, jel becsúszik, vagy éppen nem ott a szünet, több hangot játszom, és akkor Erika mondja, vegyük csak elő a kottát.
Érdi Tamást kottából tanították, de ő maga nem tudja használni, a pontírásos kottát pedig nem szereti, mert nagyon lassan haladna a tanulással, és nehéz is hozzájutni a művekhez. Így aztán hallására bízza magát. ,,Amikor már tudok egy darabot, tudom, hogy mi van a kottában, akkor meghallgatom a művet több előadóval, így alakul ki az én elképzelésem a darabról. El szoktuk olvasni a darab keletkezését, így még közelebb kerül az ember a zeneszerzőhöz. Liszt az aradi vértanúk emlékének szentelte egyik művét, és ugyanabban az évben halt meg barátja, Chopin, amikor az aradi vértanúkat kivégezték, tehát ez a kettős fájdalom inspirálta Lisztet. Én is másként játszom, ha tudom, hogy mit érez­­hetett a zeneszerző, amikor ezt írta."

Értjük egymást
Érdi Tamást nem vonzza a zeneszerzés, úgy tartja, ,,annyi remekmű van, egy élet is kevés ahhoz, hogy megismerjük". Egyformán szereti a zongoraműveket és a zenekari darabokat, sokszor ejti ámulatba a karmestereket, hiszen csupán egy próba elegendő számára, hogy össze­játsszék egy zenekarral.
,,Képzeld el, Torontóban a szimfonikusokkal játszottam, egy angol karmester vezényelte Mozart A-dúr zongoraversenyét, nagyon meg volt rémülve, hogy fogunk mi kommunikálni, hogy fogunk összedolgozni. Egyetlen próbával ment, átvettük a tempókat, és azt mondja a karmester, nem is kell több próba, mert mi abszolút értjük egymást."
Tamás szereti a koncert alatti csendet a nézőtéren, ,,ebből tudom megállapítani a közönség hangulatát, és ilyenkor érzem, hogy érdemes volt napi öt-hat órát gyakorolni. Ez olyan, mint a sport, ha egy napig nem csinálom, az már meghallatszik. Régebben, amikor stúdiófelvételt készítettünk, nem tudtam annyi színt kihozni a zongorából, mint egy koncerten, mert nekem kellett az, hogy ott legyen a közönség, de ezt is megtanultam az évek során. Ha lemezt készítünk, úgy játszom, hogy azoknak játszom, akik meg fogják hallgatni azt a lemezt, tehát lesz közönségem. Megtanultam, hogy felvételnél is ugyanúgy kell teljesíteni, mint a koncerten."
Az említett csendet ellenben megtörik különböző zajok, hangzások a szabadtéri koncertek alatt, de Tamás megtanulta kizárni ezeket, és úgy játszani, mintha csak a zongora létezne. No de ez nem volt mindig így. ,,Az első zongoravizsgán Bach-menüettet játszottam, és a darab közepén megálltam. Mindenki ledermedt, hogy mi van, vajon elfelejtettem, leblokkoltam, odarohant a tanárom, megkérdezte, mi a baj. Mondtam: hát nem hallod, ott megy egy repülőgép a ház fölött. Hát Bachot repülővel? De aztán megtanultam, hogy bármi van, folytatni kell. Engem most már semmi nem zavar játék közben. Amikor Abonyban játszottam, Chopin g-moll balladájának leghalkabb részénél megszólaltak a harangok. De nem állhatok meg."

Örömet szerezni másoknak
Érdi Tamás sikeres zongoraművész, sok a rajongója, de azt mondja, nem fut a kapcsolatok után, majd megjön minden a maga idejében. Édesapja regények tucatját olvasta el neki, színházba, operába jár, műveltsége, világszemlélete látóvá teszi. Úgy tartja, akkor is teljes életet lehet élni, ha valakinek valamilyen hátránya van. ,,Kérdezték tőlem, milyen hátrányát érzem annak, hogy nem látok, és akkor automatikusan visszakérdeztem, hogy az mi. Nekem a zene abszolút kitölti az életemet, és csak azt tudom mondani mindenkinek, hogy járjanak minél több koncertre, hallgassanak minél több komolyzenét. Zene nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Nagy élmény, hogy másoknak adhatok, a Prima Primissima-díj is arra ösztönöz, hogy minél több örömet szerezzek még a közönségnek. És ha belekóstolnak ebbe, akkor úgy érzem, nem éltem hiába."

ÉRDI TAMÁS egy hibás inkubátorkezelés következtében elvesztette látását. Zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek. Tanárai, Becht Erika és Kollár Zsuzsa egy speciális módszerrel ,,láthatóvá" teszik számára mindazt, ami a kottában található. Tizenöt éves, amikor először sikert arat a Tavaszi Fesztiválon Vásáry Tamás ve­zényletével Mozart A-dúr zongoraversenyével. Vásáry Tamás rendszeresen foglalkozik vele. Tizenkilenc éves korára megjelenik két Mozart-CD-je ugyancsak a ,,mester", Vásáry Tamás irányításával. Kroó Tanár úr figyelme és rendszeres kritikai elismerése nagy lendületet ad rendkívüli munkájához. Tizenhét éves, amikor Moszkvában első helyezést ér el a Louis Braille Nem­zetközi Zongoraversenyen, majd felvételt nyer a Bécsi Zeneakadémiára, ahol Joó Imola tanítványa. 2002-ben a Torontói Royal Conservatorium ösztöndíjasaként művészdiplomát szerez Leon Fleisher tanítványaként. 2002 óta részt vesz Rév Lívia mesterkurzusain Párizsban. Torontói tanulóévei alatt játszott a Torontói Szimfonikusokkal, az Izlandi Szimfo­nikusokkal fellépett a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben. Játszott Amerika, Kanada és Európa számos nagyvárosában. Legutóbb Londonban a Barbican Központban Vásáry Tamással Mozart kétzongorás versenyművét játszotta. 2000-ben másodkiadásban nagy sikert arat Kanadában két Mozart zenekari CD-je. 2003-ban megjelenik Schubert-szólólemeze, amiért komolyzene kategóriában Gundel-díjjal jutalmazzák. 2004-ben Chopin-CD-je lát napvilágot. 2005 februárjában a budapesti Mű­vészetek Palotájában nagy sikert aratott koncertje, a Palota első komolyzenei lemezeként DVD-n is megjelenik. 2006-ban Bartók és Liszt legkedvesebb műveivel jelentkezik új szólólemezén, majd harmadik kiadásban mindkét Mozart-CD-je napvilágot lát. Szólólemezei a Hungaroton gondozásában jelennek meg. Magyar­országon szinte minden szimfonikus zenekarral játszott már, 2007-ben Kocsis Zoltán felkérésére Pécsett a Pannon Filhar­monikusokkal Chopin-zongoraversenyt, Budapesten a Nemzeti Filhar­monikusokkal Mozart d-moll zongoraversenyét játszotta. 2008-ban megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima-díjat, 2008 decemberében a New York-i ENSZ-palotában ő adott koncertet a fogyatékosok nemzetközi világnapján, 2010-ben a komolyzenei kategóriában Prima Primissima-díjat kapott. Eddig huszonhárom országban koncertezett. (www.erditamas.hu)