Ott tartottunk a szentgyörgyi cigarettagyár történetében, hogy a román dohányipar magánosítására kiírt pályázatot 2000 márciusában, versenyben egy görög céggel, Ioan Niculae hazai milliárdos, az Interagro cég tulajdonosa nyerte meg. Péter Rozália akkor már igazgatója volt az üzemnek, és miként múltkor mesélte, a vevő vásárlási döntésében a székelyföldi gyár meglátogatása is szerepet játszhatott.
Régi termelési kép
A piac elvesztése
Narrátorunk szerint a márciusi eredményhirdetés után azonban megkezdődtek a bonyodalmak. A vesztes görög Michailidisz cég ugyanis nem törődött bele kudarcába. Számtalan hasonló történetet ismer a romániai privatizáció.
— A magánosítási szerződés után pár héttel a Michailidisz óvást emelt, és törvényszéki eljárást indított a szerződés semmissé nyilvánításáért. Közben az Interagro átvette a dohányipart, és jó irányba haladtak a dolgok. Ahogy azonban megkezdődött a per, ilyen-olyan ellenőrzések nyomán lakat került a gyárra. Megsemmisítették a szerződést, és visszakerültünk az államhoz.
— De miért?!
— Nem titok, az újságokban is megjelent, az Interagro kifizetett tízmillió előleget első részletként, s miután a szerződést semmissé nyilvánították, azért perelt, hogy visszakaphassa az előleget.
— Mennyiért adták el az Országos Dohányipari Társaságot?
— Nem tudnám megmondani. De csak a részvételi díj a liciten másfél millió dollárra rúgott, plusz az előleget is kifizette. Az állam nem adta vissza neki e pénzt. Folyt a per, s végül megint az Interagro lett a tulajdonos 53 százalékos részesedéssel, mivel az állam adósa volt neki, de fizetni nem tudott, így hát átengedte a céget. Az időszak, melyet ezek az események felemésztettek a privatizációtól az Interagro újbóli birtokba helyezésééig, nagyon szomorú periódus a gyár történetében, a sok ellenőrzés, leállás miatt akkor veszítettük el a piacot. Lévén, hogy a gyár állt, kifogyott a Carpaţi a piacról. Akkor láttam először hamisított Carpaţi-ot a sepsiszentgyörgyi piaci bódéban.
Hazai vagy nemzetközi?
A piac elvesztésének drámai fordulatára még visszatérünk, az alábbiakban azonban a sajtó segítségével felelevenítjük azokat a körülményeket, melyekről narrátorunknak személyes élményei nem lehetnek. Az időrendi sorrendtől eltekintve idéznünk kell, amit az Evenimentul zilei 2010. március 12-én közölt Ana Bâtca tollából. A cikkíró Niculae hatalmas vagyonának eredetét vizsgálva felsorolja, hogyan vett részt a vegyipari magánosításban (övé lett a bákói Sofert, a săvineşti-i Azochim és a Turnu Măgurele-i Donauchem műtrágyagyártó kombinát), majd hogyan építette ki óriási mezőgazdasági birodalmát. Számba veszi, hogy birtokában vannak többek közt kőolaj-finomítók, farmok, vágóhidak, ingatlanközvetítő, tanácsadó, valamint őrző-védő cégek, továbbá szállodák és vendéglők, pékségek és futballklubok is. Zimniceán 90 millió eurós beruházással bioetanolgyárat avatott fel 2009-ben. Ezt követően dohányipari szerepét imigyen részletezi Vitatott dohányügyletek alcím alatt:
A mágnás ,,főleg az Országos Dohányipari Tárasaság (SNTR) magánosítási módozata miatt vált vitatott személyiséggé. 2000-ben az Interagro cég megnyerte az állami vállalat privatizációjára kiírt licitet. Utóbb, mivel versenytársa szóvá tett egy sor szabálytalanságot, a váltást visszavonták. Az SNTR ismét állami tulajdonba került, noha Niculae kifizette már az előleget. Emiatt az üzletember kényszervégrehajtást kért, és elérte, hogy zárolják a dohányipar részvényeit... Végül a mezőgazdasági minisztérium meghátrált, és átengedte neki az SNTR részvényeinek 53 százalékát azzal a feltétellel, hogy 40 millió dolláros beruházást hajtson végre. A kormány azonban utóbb úgy ítélte, hogy a befektetés nem történt meg, emiatt a cég ismét az állam birtokába került, és eladták egy konzorciumnak, melyet a Virginiai-szigeteki Galaxy Energy International Kft. és a CTS Italia alakított, az SNTR-nek pedig elengedték 5000 milliárd régi lejre rúgó állami adósságát. Korabeli, 2004-es beszámolók szerint a vevő mögött szintén Niculae állt. Az üzletember viszont csupán tavaly (2009-ben) egy tőkeemelés nyomán vált hivatalosan is tulajdonosává a Galaxy Tobaccónak." Hasonlóan ír a mágnásról a Wikipédia, megemlítve, hogy sajtóértesülések szerint Niculaét megvádolták a cigarettagyárak tönkretételével, s hogy az említett nemzetközi cége négymillió euró kárt okozott volna az államnak bizonyos adóügyletek révén.
Amire azonban fel kell figyelnünk, az fölöttébb érdekes mozzanat: a hazai tőkés — hatalmas vagyonának köszönhetően — úgy arat sikert, hogy nemzetközi cég képében lép fel. Kidobták az ajtón, visszajött az ablakon. Ez némileg árnyalja az alábbiakban felvázolt képet is.
Hamis cigaretta a szentgyörgyi piacon
— A gyárból hazafelé jövet megálltam a piacon, és mivel tudtam, hogy kifogytak a Carpaţi-készletek, felfigyeltem arra: ki van téve a Carpaţi de Sfântu Gheorghe. Egy csomaggal vettem, hogy ne legyen feltűnő, visszatértem a gyárba, és Kovács Béla főmérnököt elküldtem, vásároljon még kettőt. Értesítettem minden illetékes szervet. Rengeteget összeirkáltunk, ők vizsgálódtak, de hiába. Sosem tudtuk meg, ki gyártotta. Ezzel kezdtük elveszíteni a piacot, amit visszaszerezni sosem sikerült, a második, szintén interagrós magánosítás során sem, 2002-től arrafelé. Közben hónapokig többször is leállt a gyár. A cigarettás érti: ha nem kapja meg a kért terméket ugyanabban a minőségben, akkor átáll másra. A piaci hátrányon úgy próbáltunk segíteni, hogy már Bukarestben új beruházások rendjén új termékek kidolgozásával, bejegyzésével foglalkoztam. Talán akkor indult be, hogy a szentgyörgyi gyár másoknak is dolgozik, illetve termelése egy részét közvetlenül maga exportálja.
Min kacagnak Bukarestben?
A vezetői hitelről vallott szigorú felfogás drámai választás elé állíthatja az embert — derül ki Péter Rozália elbeszéléséből. Előzetesként emlékeztetjük az olvasót, hogy 1999-ben még az állami időkben igazgatónak nevezték ki, amibe kényszerűségből egyezett bele, mivel a főmérnöki munkakörben érezte igazán jól magát. A szentgyörgyi gyárnak a holdingon belüli súlyáról szintén sokat elárul az alábbi történet:
— Sok kellemetlenséggel járt az igazgatóként eltöltött két évem, pedig a termeléssel, jövedelmezőséggel nem volt baj. Irigyeltek, de mindig elismerték különben, hogy a mienk a dohányiparon belüli legjobb egység. Amikor az állam foglalkozni kezdett a vállalat adósságaival, meglepő dolog történt. Bár mi mindig mindent kifizettünk a központ felé, az Adevărulban 2001-ben megjelent egy tudósítás a Regia hátralékairól, s meglepetésemre a szentgyörgyi volt a legelső a listán a legnagyobb adóssággal. Annak ellenére, hogy nekünk sem harmadik fél, sem a köpont felé adósságunk nem volt. Ez kihozott a béketűrésből, felhívtam az újságírót, és felháborodásomnak adtam hangot, hogyan írhat ilyen baromságot. Azt felelte, ne kérdezzem, hogyan jutott a listához, de legyek türelemmel, két nap múlva olvashatom a Hivatalos Közlönyben is. Tényleg megjelent. Lévén, hogy Sepsiszentgyörgy termelte a legtöbbet, persze luxusadóból, áfából, mindenből nekünk kellett a legnagyobb tételt befizetnünk. Mi ennek eleget is tettünk, aztán, hogy a központ mit tett a továbbiakban, arról nem volt tudomásunk. Márpedig ők a dohánytársaság adósságát szépen elosztották a termelési értékek szerint, és így kerültünk mi a lista élére. Hozzáteszem: miután megjelent a lista, valósággal szégyelltem Szentgyörgyön az utcára kimenni. Összeszedtem minden banki bizonylatot, többdossziényi anyaggal mentem Bukarestbe a vezérigazgatóhoz — de hát kikacagtak... A gyár időszakos bezárása miatt pangott a munka. Felhívtak a fővárosba, osztottuk a semmit. Úgy éreztem, nem érdemes folytatni. Két év után beadtam a nyugdíjazási kérvényem. Persze, hallani sem akartak róla, de végül csak megtörtént. A kettes munkacsoportba tartoztunk, korkedvezményben részesülhettünk.
Utójáték: a dohányipar leépülése
— A nyugdíjas ,,boldogság" 2002. február 5-ig, egy évet sem tartott. Telefonált ugyanis a közben megint tulajdonossá előlépett Interagro főnöke, és megkért szépen, látogassam meg Bukarestben. Tudni kell, neki onnan támadt az ötlete, hogy megvegye a dohányipart, mert maga is foglalkozott dohánytermesztéssel. Nos, felkerestem, és elmondotta, azért hívott, mert felajánlaná nekem a dohánytársaság szintjén a műszaki igazgatói beosztást. Az egész központét, mert akkor még minden egység működött. Mondtam, nem költöznék oda. Nem baj, járhatok Szentgyörgyől. Meggyőzött. Kérdem: mikortól? Mától, felelte. Foglalkoztam mindennel, ami beruházás, környezetvédelem, és főleg az új márkák létrehozásával, bejegyeztetésével. 2006 júliusáig dolgoztam ott. Közben több leépítést értem meg. Gondolom, minden tulajdonos így járt volna el. Ugye, közben megjelentek a multinacionális cégek a román piacon, a Philip Morris, a Reynolds, a British-American Tobacco, a Papasztratosz és még ki tudja, hány kisebb.
— Felvirágzott a csempészet, el egészen a kormánykörökig, hadseregig, mint kisült Constantinescu elnök idejében.
— Folyt az is. A multik személyzetével összehasonlítva az Országos Dohánytársaság pazarlóan működött. Volt beruházás és személyzetleépítés is, de a piacot elvesztettük, s ez korlátokat szabott. A hamis termékek és a multik már teret hódítottak. Ekkor kezdődött el az együttműködés kitűnő külföldi szakemberekkel, ezt én végeztem. Szakmai dolgokról nem beszélhetek, de nem könnyű feladat. Sokat tanultam a külföldi szakemberektől. Az EU törvényei szerint a csomagon fel kell tüntetni a nikotin-, kátrány- és szén-monoxid-tartalmat. Hollandiából kellett cigarettázógépet vennünk, hogy ezeket kiszámíthassuk. Át kellett alakítani a meglévő márkák gyártását is, hogy az előírásoknak megfeleljenek, új márkákat is gyártottunk.
— Először két gyárat zárt be, a jászvásárit és a Râmnicu Sărat-it, maradt négy, egyre csökkenő termeléssel, mert nem volt piac. Végül 2006-ban, hatalmas viták után, egyedül a szentgyörgyi maradt talpon. Ez volt a legjobban felszerelt?
— Igen, a bukaresti gyárból is hoztak ide gépeket. A Slim cigarettát, miután megvettük, még együtt indítottuk be Szentgyörgyön. Megtérült, hogy a kilencvenes években felújítottuk az épületet és a hálózatokat. A bukaresti gyár hatalmas beruházást hajtott végre, de épülete nem volt megfelelő. Nem igaz, hogy a privatizáció után nem javult ott is pl. a munkafegyelem vagy a tisztaság. De környezetvédelmi követelmények hatalmas befektetést igényeltek volna. Így esett a választás Szentgyörgyre. Hogy meddig, nem tudom, de szeretném, ha az 1903-ban öntött harangunkat — gyönyörű ötvösmunka — minél később húznák meg fölötte. Mert megérdemli ez a gyár, hogy fennmaradjon!
*
Dohánygyárunknak ma száznál kevesebb alkalmazottja van, legutóbb újabb kényszerű szünetről értesültünk. Mai igazgatója Gheorghina Rădiţă, aki korábban a bukaresti gyár főmérnöke volt. Péter Rozália szerint felnőtt egy fiatal gárda, de hogy meddig bírják a versenyt, nehéz megjósolni. ,,Ma már nem pénzgyár a dohányipar." De egyéb bajok is adódnak. Lapunk múlt december 21-i tudósítása szerint az Adó- és Pénzügyi Hivatal zárolta a gyár garancialetétét, az intézkedés összefüggésben állna a Graţiela Iordache korábbi pénzügyminisztériumi államtitkár elleni bűnügyi vizsgálattal. A tisztségviselőt a tulajdonos Galaxy Tobacco Rt.-nek nyújtott törvénytelen kedvezéssel gyanúsítják... Itt történetünk valóságos bűnügyi krónikába váltana át. Úgy tűnik, a romániai privatizáció és utóbb az adóhatósági bonyodalmak egész kérdésköre leírható lenne az idevágó dohányipari események kapcsán. Narrátorunk szakmaiságra épülő beszámolója és riportunk azonban ezzel véget ér.
