Frunda György az Agache-ügyről

2007. október 9., kedd, Közélet
Tegnap Kézdivásárhelyre látogatott Frunda György szenátor, aki az Agache-perben ellenszolgáltatás nélkül vállalta a négy ártatlanul elítélt kézdivásárhelyi jogi képviseletét. Frunda szenátor a városháza dísztermében sajtótájékoztatót tartott a per előzményeiről és részleteiről.

Jelen volt Aurel Dionisie Agache, a néhai őrnagy legidősebb fia is, aki a sajtóértekezlet után nyilatkozott a román nyelvű sajtónak. A teremben volt Paizs Ferenc, Paizs Ottó fia is. Délután Frunda György Tamás Sándor képviselő kíséretében meglátogatta a nagybeteg Héjja Dezsőt.

Tamás Sándor a sajtótájékoztató elején elmondta: azért hívták meg Frunda szenátort Kézdivásárhelyre, hogy ismertesse a Strasbourgban született ítéletet és annak következményeit. Az Agache-ügy tizenhét év után is kísért a Székelyföldön. Héjja Dezső kis nyugdíjából még mindig levonnak havonta 112 lejt. Eddig közel 3500 új lejt fizetett az Agache családnak — hangsúlyozta.

Frunda György először az Agache-pert ismertette magyar és román nyelven. Megmagyarázta: azért szerepel csak négy elítélt a strasbourgi döntésben, mert Filip Orbán Daniella Kamilla nem kért jogi képviseletet. Azt is elmondta, hogy negyvenezer euró kártérítést kértek, de a nemzetközi bíróság csak az igényelt összeg tíz százalékát hagyta jóvá. Ezt az összeget a román államnak három hónap alatt kell kifizetnie a három elítéltnek, illetve Reiner Antal utódainak. A következő lépés a per újrafelvétele lesz a legfelsőbb bíróságon, ahová október 27-ig be kell nyújtani a kérést. Az alkotmány módosítása nyomán a parlament megváltoztatta a román büntetőeljárási törvénykönyvet, és megtiltotta az ügyvéd képviselőknek és szenátoroknak, hogy bűnügyekben vagy a román állam ellen pert vállaljanak, tehát valaki más fogja képviselni a kézdivásárhelyi elítélteket, de a peranyag megszerkesztéséhez hozzá fognak járulni. A pert újra kell tárgyalni — hangsúlyozta Frunda —, és figyelembe kell venni a bizonyítékokat, a vádlottak által állított tanúk vallomásait. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Magyarországon élő három elítélt esetében még mindig érvényes a letartóztatási parancs, amíg egy romániai bíróság nem módosítja a jogerős ítéletet, addig nem jöhetnek haza. Frunda bízik a román igazságszolgáltatásban, szerinte az utóbbi években sokat javult, s komoly esély mutatkozik arra, hogy megnyerjék a pert. Ha az iratcsomót átadná egy EU-s országban élő bírónak, szent meggyőződése, hogy felmentő ítéletet hoznának.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 713
szavazógép
2007-10-09: Közélet - Iochom István:

Beiktatták Kézdivásárhely új református lelkipásztorát

Beder Imre lelkipásztor szeptember 1-jétől a kézdivásárhelyi református közösségben teljesít szolgálatot Szentgyörgyi Zsombor Mihály és Constantinescu Teodor Herman mellett. Beder Imre közel hét évig szolgált Papolcon, az ottani gyülekezettől augusztus 25-én búcsúzott el.
2007-10-09: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Szentkeresztnek élő vize

Colonia aquarum vivarum, vagyis ,,élő víztelepnek" nevezték a rómaiak azt a helyet mifelénk is, ahol gazdagon tört fel a mélyből a savanyú ásványvíz. Ez az elnevezés illethette meg a korábban Polyánnak, sokkal később Szentkeresztnek nevezett településünket is, melynek borvize oly régi, hogy még egy Mátyás-legendában is helyet kapott.