Őssejtkutatók kapták az orvosi Nobel-díjat

2007. október 9., kedd, Világfigyelő

Két amerikai és egy brit állampolgárságú kutató, Mario Capecchi és Oliver Smithies, illetve Martin Evans kapta a 2007. évi orvosi Nobel-díjat — jelentette be tegnap Stockholmban a Karolinska Institut illetékes bizottsága. A tudósok az őssejtkutatás terén elért eredményeikért kapták az elismerést.

Az indoklás szerint a testület a magzati őssejtek felhasználásával egereknél végrehajtható genetikai módosítások területén elért, áttörő jelentőségű felfedezésekért ítélte oda a legtekintélyesebb tudományos kitüntetést. ,,Felfedezéseik egy hatalmas jelentőségű technológia kidolgozását tették lehetővé" — áll az indoklásban. A tudósok genetikai kutatásaik során egerekben célirányosan kikapcsoltak bizonyos géneket, hogy megfejtsék azok szerepét az állati szervezeteken belül. Munkájuknak köszönhetően sikerült olyan egereket létrehozni, amelyekben a sok ezer gén némelyikét kikapcsolták. A beavatkozás következményei egyértelműen felismerhetőek voltak az állatokon, így kiderült a kutatók számára, milyen funkcióval bír a kikapcsolt gén. Mára már több ezer ilyen, kikapcsolt génű egér létezik, s ezek igen fontos eszközzé váltak a kutatók számára.

Hagyományosan az orvosi vagy fiziológiai Nobel-díj bejelentésével kezdődik meg a Nobel-hét: kedden a fizikai, szerdán a kémiai, csütörtökön az irodalmi Nobel-díj, pénteken pedig a Nobel-békedíj idei kitüntetettjeit nevezik meg — utóbbit a norvég fővárosban, Oslóban. A svéd központi bank által 1968-ban alapított közgazdasági Nobel-díj új tulajdonosát jövő hétfőn nevezik meg. A Nobel-díjakat idén is XVI. Károly Gusztáv svéd király adja majd át december 10-én, a kitüntetést alapító Alfred Nobel mérnök és üzletember 1896-ban bekövetkezett halálának évfordulóján. Az igazoló okmányon és az aranyérmén kívül minden díj mellé 10 millió svéd koronás csekk jár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 719
szavazógép
2007-10-09: Világfigyelő - x:

Népszavazás lehet Gyurcsány tisztasági csomagjából

Megzsarolta az ellenzéki pártokat Gyurcsány Ferenc. Ha a Fidesz és a KDNP nem hajlandó megszavazni a kormány hétpontos gazdaság-kifehérítő programját a parlamentben, gyorsított népszavazásra bocsátja a kérdést.
2007-10-09: Világfigyelő - x:

Sarkozy keleti mosolyoffenzívája

Sarkozy francia elnök kelet-európai származásának vállalásával mosolyoffenzívát indított a térségben, új szövetségeseket keresve Franciaország 2008-as európai uniós elnökségéhez — írja a Le Monde.