Gyurcsány napirend előtti felszólalásában vázolta fel tervét: a kormány 125 képviselője kezdeményez referendumot az ügyben, mert ebben az esetben a jelenlegi szabályozás eltekint az aláírásgyűjtéstől, és csak az OVB-nek, illetve az alkotmánybíróságnak kell rábólintania a kezdeményezésre. Gyurcsány Ferenc a tisztasági csomag kérdéseit a Fidesz és a KDNP tandíjról és vizitdíjról szóló kezdeményezéseihez csatolná, így azokról egy időben lenne népszavazás. A miniszterelnök mielőtt ezt bejelentette, az elmúlt 17 év kormányaira, így az Orbán-kormányra is hárította a felelősséget az elmúlt hetekben nyilvánosságra került csalási botrányokért. Pedig a Zuschlag-féle, 80 milliós alapítványi csalásban és a Weiszenberger László kistérségi megbízott-féle uniós pénzek lefölözésében is — az eddigi gyanú szerint — kizárólag szocialista politikusok érintettek. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt tanácsolta Gyurcsány Ferencnek, hogy kezdje saját magán és kormányán a kifehérítést. Szerinte a miniszterelnök által meghirdetett Fair Play tiszta embereket kíván. Navracsics Tibor azt is mondta: nem látja értelmét a népszavazási kezdeményezésnek, mert a Fidesz tisztaságot szorgalmazó törvénymódosító javaslata már egy éve arra vár, hogy a parlament tárgyalja azt. (HírTV)