S ahol fával kell dolgozni, ott ácsra, asztalosra van szükség. Jó ácsra, jó asztalosra, mert egy-egy munkának évtizedekig kell bírnia a megpróbáltatásokat. Meg kell tehát adni a módját, nem lehet elsietni. Az angyalosi ház famunkáján Imreh Ferenc fotosi asztalosmester dolgozik. Ismerik a környéken, megbíznak benne, tudják, amit elvállal, becsülettel tető alá is hozza. Épp befejezték a szarufák végének faragását, cifrítását, de sötétedésig van még idő, nekiálltak tehát, hogy favédővel kezeljék az ereszalja deszkáit. Benedek Leventével húzzák ritmusban az ecsetet. Mártanak, húznak, mártanak, húznak, félreteszik a bekent deszkát, újat helyeznek a kecskelábakra. Megy a munka, mint a karikacsapás. Látszik, mester és segédje összeszokott. Több mint tíz éve nála dolgozik Levente, már nem inas, kész mester, benne teljesedik ki az utánpótlás.

A nála kitanult fiatal mester mellett a fiában is neveli a jövő iparosnemzedékét. A gyerek faipari iskolába jár, nem kérdés, hogy apja nyomdokaiba akar lépni. Az viszont szent, hogy az iskolában nem lehet megtanulni a szakmát. A gyakorlat teszi a mestert, az inaskodás alatt lehet ellesni a fogásokat. Sok vállalkozó megjárta, hogy az utcáról szedett össze alkalmazottakat, akiknek semmi képzettsége, de még asztalosság iránti elkötelezettsége sem volt. Azok­kal nem lehet haladni, soknak be kellett zárnia a céget, mert nem volt, akivel dolgozni — mondja. Megoldást jelentene a nagyobb faipari cégek összefogása, közös erővel létesíthetnének a régi, jól bevált mintára inasiskolát. Meg kellene válogatni, ki képes, ki nem képes az asztalosmunkára. Erre születni kell, érezni kell a fát — teszi hozzá meggyőződéssel.
Meg lehet élni a famegmunkálásból. Nem gazdagodsz meg, de ha mindennap dolgozol, megélsz. Ingyen nem lehet dolgozni — mondja két ecsetvonás között az asztalosmester. Kisiparosi engedélye van már ’91 óta. Bukarestben is volt megrendelése, több csigalépcső. De ha úgy kérik, a betonlépcsőt is beburkolják fával — ez különben az egyik legjövedelmezőbb megrendelés.

Összejön a fa a kővel
Az asztalosság Imreh Ferencnek édesapjától örökölt szakmája. Tizennyolc évet dolgozott gyárban: hat évet a megyeszékhelyi textilgyárban, tizenkettőt a tejiparban. Szabad idejét nem kótyavetyélte el, elvégezte a csernátoni Haszmann-faragóiskolát. Ez még ’79-ben volt, a hétvégéket szánta a faragás mesterségének tanulására. Diplomával a kezében fogott neki az iparnak, azóta székely kapuk, tornáclábak, tetőszerkezetek, bútorok kerültek ki keze alól — ahogy viccesen mondta: minden, ami fából van, s ha kell, vaskarikát is csinál fából.
Eddig tizenhárom székely kaput faragott, állított. A saját portája előttit, az étfalvazoltáni parókia kapuját, ezt tartja a legnagyobbnak. De van kapuja Árkoson, Gidófalván, Angya­loson, Fotoson. Madéfalvára, Gyergyószent­miklósra is faragott kaput. A baj, hogy egyre nehezebb megfelelő faanyaghoz jutni. Minden mester tudja, olyan rönköt kell választani, amelyet ha középen elhasítanak, a kapott két félhold kiad egy-egy kapulábat. Ha benne marad a bél, az nem piacos, hasadozik, "elduvad". Meg lehet csinálni, csak az holnap-holnapután szétesik — magyarázza. Nem jó a túl bogos fa, sem a putrigájos, sem a girbegörbe. Az a biztos, ha a mester maga keresi meg az erdőben a megfelelő fát, hanem kár is kivágni, ha nem lehet faragni, kárba megy, a tűzre sem az igazi a cserefa. Az is gond, hogy a magántulajdonba visszakerült erdőkben nehéz bélyegezni. Egy kapuhoz pedig jelentős mennyiségű fa kell, több mint öt köbméter.
Új házon dolgoznak, illene-e ehhez is egy székely kapu? — kérdezzük a mestert. Hogyne, találna, csak össze kell kombinálni. Amúgy az emberek kezdenek visszatérni a hagyományoshoz, kezdik megunni a túl modern dolgokat. Visszajöttek például a tornácrendszerek. A fát jól össze lehet hozni a kővel — ez a következtetése.

Mester- vagy művészember
Székelykapu-faragásról lévén szó, feltehetjük a kérdést: mester- vagy művészember a kapufaragó? Mester, mert a kapuhoz való fát hozzáértő szemmel kell kiválasztani, utána méretre szabni. Következik az ácsmunka, úgy kell összeróni a fát, hogy erős, akár évszázadokig lábon maradó kapu legyen belőle. Csak ezután következik a művészi munka, a kapu faragása, díszítése. Még ezután is kérdés marad: ha valaki össze tudja ácsolni, ki tudja faragni a kaput, érdemes-e a mester vagy művész címre?
Az augusztusban Szegeden megtartott első székelymagyar világtalálkozó alkalmával a Vértó-dombon állítottak székelykapu-sort. Egyet-egyet minden történelmi székely szék részéről. (Ha csak zárójelben is, de meg kell említenünk a székely kapuk szegedi "fogadtatását". Gyilkos kezek megpróbálták felgyújtani a csíki kaput. Hogy miért? Azt mondják, kampánybotrányt szerettek volna belőle csapni, tőkét kovácsolni az esedékes októberi helyhatósági választásra. Hogy miért a székely kaput akarták feláldozni a politika fekete oltárán, azt nem is kell boncolgatnunk az ominózus december 5-e ismeretében.) A szegedi székely kapuk között áll az Orbaiszéké is. Szakértők szerint a Kovásznán faragott kapu a legértékesebb három között található — eredetiség és kivitelezés tekintetében is. Faragója, Bodor János szerényen vallja: az udvarhelyszéki kapu a legszebb, faragott, festett, hűen tükrözi a szék hagyományait. Orbaiszék kapuján az 1761-ből fennmaradt pávai kapu mintái láthatók. Nem fér kétség eredetiségéhez. Ez a jó példa, de rossz is akad bőven.

Készül a szotyori templomkert kiskapuja

Fából vaskarika
Vannak mai fúró-faragó emberek, akik a pénz reményében bármit elkészítenek, amit megrendelnek. "Olyan székely kaput is képesek készíteni, amely gombnyomásra forog, fütyül és csicsereg" — mondja Bodor János. Hozzá nem értő sznobok rendelnek hasonló "remekműveket". Sőt, a helyzet annyira fajult, hogy falvak, községek versengenek: ki tud nagyobb székely kaput állítani? A faanyag minősége, a használt motívumok viszont mellékesek egyesek számára. Volt rá eset, hogy juharfából ácsoltak, állítottak székely kaput. Nem csoda, hogy könnyedén ledöntötte egy nekisodródott kisebb személygépkocsi.
Szabad a vásár, mindenki azt csinál, amit és amilyent akar — folytatja a faragómester. A rossz példák toplistájának élén áll a bálványosi székely kapu. Azt vésték bele: Grâu, vin şi pace. Újból hanyatt vágnák magukat a régi mesterek, ha feltámadásukkor ezzel a felirattal szembesülnének. Valljuk be: Bálványos mai architektúrájában talán fel sem kellene tűnnie e visszásságnak. Van ott néhány furcsaság, ami a helyi "fejlesztők" ízlését dicséri. De nem ez számít, lényeg a telt ház, s a hegyen túlról érkező turistáknak tetszik az ottani bábeli zűrzavar.
A példák sorába tartozik a kisborosnyói székely kapu is. Egyik oldalán a Székely falu felirat díszeleg, másik oldalán a Drum bun. Talán azt akarták mondani, hogy Drum bun, székely falu?
Nemigen szólnak ezekről a dolgokról a hozzáértő mesterek, népi faragóművészek. Kenyéririgységet fognának rájuk a giccsek megálmodói, megteremtői. Hiányoznak a népi faragás kritikusai, nem tartják kordában a szakmát, ezért jelenik meg a temérdek giccs — vallja Bodor János. Hol vannak mára a Bandi Dezső-féle könyörtelen kritikusok, akik, mondhatni, kötelezték a mes­tereket a szigorú szakmaiság betartására? Az ő mondása volt: Ne faragjatok fából vaskarikát! De amit elmondott, abból lehetett tanulni — emékezik Bodor.
A kovásznai kis műhelyben készült a szotyori református templom nemrég felállított faragott kiskapuja, tetején galambdúccal. Szotyorhoz a sepsiszéki minták illenek, ezért az 1801-ből fennmaradt dálnoki kapu mintája került rá. Hagyományos díszítés, Huszka József tanár A magyar turáni ornamentika története című, 1929-ben napvilágot látott szakkönyvében is megtalálható.
A faragás eredetisége mellett oda kell figyelni a szimmetriára, arányosságra, hogy a minta ki tudjon bontakozni. Ha zsugorodik, szűk helyre zsúfolódik be, olyan, mint amikor két számmal kisebb cipőbe erőltetjük a lábunkat — magyarázza a mester. Ha minél többen meghallgatnák, talán kevesebb giccs, székely kapunak csúfolt ocsmányság születne, venne körül.

Kommandó kovácsa, Kelemen József

A kovácsmester
Fával dolgozó, fába lelket öntő mesteremberekről beszéltünk eddig, de ne feledkezzünk meg azokról se, akik fémmel dolgoznak. És olyan munkát végeznek, mely egy-egy településen létmeghatározó. Ilyenek a kovácsok, akik nem dísztárgyakat, hanem a mindennapokban használatos szerszámokat készítenek, javítanak.
Kommandón fejsze és capina nélkül nincs élet. Ha törik a fejszenyél, szakad a capina, azonnal "orvoshoz" — kovácshoz kell fordulni. Kelemen József a falu kovácsa, ő javítja a lószerszámot is, patkót is kovácsol. Tizenhét pár lovat tart számon Kommandón, nem mindegyikre ő veri fel a patkót, egy-egy gazda saját maga patkolja lovát — megtanulták, hogyan kell, rávitte őket a szükség.
Kelemen József műhelyét kis fészerben rendezte be. Az ajtó mellett a kézi fújtató, előtte az üllő, körben kalapácsok, fogók. Megélni nem tudna kovácsként, de nyugdíja mellé jó kiegészítést hoz. Nehéz körülmények között teltek munkaévei. Esztergályosként dolgozott a deszkagyár vasúti alegységénél, de sokszor az erdei vasutat kellett megszabadítaniuk a hótól. Nem kapott kedvezményt ezért a nehéz körülmények között végzett munkáért, nem álltak melléje. Most is összeszorul a torka, ha nyugdíjaztatására gondol — mondja. Tudja, mit jelent a falubelieknek a lószerszám, a fejsze. Sokszor nincs idő megjavítani a behozott fejszét, ilyenkor sajátját adja oda a bajba került erdőlőnek. Nem művészi dolgokat készít, a mindennapok elengedhetetlen kellékeit, pénzkereső szerszámait tartja karban. Aranykezű mesterember ő is, ugyanúgy, mint az ácsok vagy a székely kapuk faragói. Szívvel-lélekkel, hozzáértéssel végzik munkájukat, szűkebb-tágabb környezetük elismert, pótolhatatlan személyiségei ők.