Ellenvetésünk aligha lehet, mindössze annyit jegyeznénk meg, régi lemezt tettek fel, hiszen ősszel is ugyanezt zengték, ígérték, előveszik a fiók mélyéről a kisebbségi törvényt, fogadták, átviszik azt a törvényhozáson — azóta sem történt semmi. Az örökös kívánságlistáról csupán az oktatási törvény került le, ezt ugyanis, kínkeservesen bár, de sikerült elfogadtatni, igaz, szakemberek szerint a reform sikere nagymértékben a még meg nem született alkalmazási módszertanon múlik. A szövetség egyik-másik honatyája a gazdaságélénkítést is szóba hozza, de inkább csak lesütött szemmel, mintegy szabadkozva, hiszen az elmúlt hónapok során világossá vált: a jelenlegi kormány képtelen munkahelyteremtést ösztönző programot kidolgozni, a bércsökkentések, az adóterhek növelése pedig nemcsak a lakosságot, de számos vállalkozást is kilátástalan helyzetbe sodort.
De vajon egybeesnek-e az RMDSZ számára fontos célkitűzések a koalíciós partnerek elképzeléseivel? Megvan-e a politikai akarat a nagyobbik kormánypárt részéről arra, hogy a magyar szervezet programját felvállalja? Annál is inkább, mert szűk másfél esztendő múlva már önkormányzati választásokat tartanak, és az eddigi tapasztalatok szerint egy kis nacionalista toporzékolás sosem árthat az ellenzéki alakulatoknak, de még a hatalmon levőknek sem. Némi derűlátásra adna okot a kormány tegnapi, parlamentnek küldött levele, melyben azt kéri, június végéig fogadják el a kisebbségi törvényt. Csakhogy ne feledjük: éppen az Emil Boc vezette Demokrata Li­berális Párt bizonyult a legfőbb kerékkötőnek néhány évvel ezelőtt, amikor az alakulat képviselőinek sorozatos távolmaradása miatt akadt el a jogszabály.
Tudjuk, azóta változott a helyzet: az egyre erőteljesebben fellépő, szövetkező ellenzéki pártok fenyegetése miatt a demokraták nem engedhetik meg maguknak, hogy elűzzék szövetségeseiket. Csakhogy azt is tudjuk: a farkas szőrét elhullatja, de természetét nem vedli le.