Bő fél éve folyamatosan kúsznak fel az árak. Nem robbanásszerűen emelkednek, hanem apránként, napról napra. Siránkoznak a termelők, a feldolgozók, a kereskedők, árvízre, rossz termésre panaszkodnak, az üzemanyag drágulását okolják, költségeik növekedésére hivatkoznak, ismételgetik, hogy ráfizetéssel kénytelenek dolgozni. S mindegyre elmondják, csupán egy-két százalékkal viszik feljebb az árat, pedig jóval több lenne indokolt. A minisztérium hajtogatja, nincs oka az élelmiszerek drágulásának, nem lesz újabb áremelés, de a valóság mindegyre rácáfol erre. S nemcsak a luxusért kell többet lepengetnünk, de mind borsosabb az alaptermékek ellenértéke is. Nem csoda, hogy negyed kenyeret is adnak már az üzletekben, ahol korábban félbe is csak hosszas kunyerálás után vágták, ismét megjelentek a néhány szelet parizert vásárlók, akik riadtan számolják, ki tudják-e fizetni, ha néhány dekával többet mutat a mérleg. Van, akinek esetleg egy-két almára, narancsra futja a kiló helyett, s cseppenként méri az olajat, hogy kitartson a következő fizetésig, nyugdíjig. Lassan ínyencséggé válik a három lejt is kóstáló krumpli, hagymából is megkeressük az olcsóbbat, kevésbé mutatósat. S nem értjük, miért nem igazodik a hivatalos elképzelésekhez a valóság.
A piacgazdaság szabályai szerint, ha csökkennek a fizetések, nyugdíjak, ha apad a vásárlóerő, akkor a termelő, kereskedő tartja, sőt, csökkenti tarifáit, sok kicsi sokra megy alapon próbál jövedelemhez jutni. Romániában azonban ismét bebizonyosodott, csak a politikusok fejében, papírjaikon működik a piacgazdaság, a valóságban egy minden rendszert felrúgó vadkapitalizmusban élünk. A kormány pedig mossa kezeit, nem szólhat bele az árak alakulásába — hangoztatja. Ismét bizonyosságot nyer, az ország jelenlegi irányítóin túlnőtt a feladat, nem képesek rendbe szedni a gazdaságot, úrrá lenni a válságon. Az állam modernizálásáról, reformokról szónokolnak, de meg sem próbálják megteremteni a legfontosabbat: a stabil alapokat. Kísérletezgetnek, mi pedig maradunk egyre laposabb pénztárcánkkal, a növekvő árakkal s a jóléti társadalom, a méltányos életszínvonal egyre hiúbb ábrándjával.