A finomított cukor ipari előállításának kezdetén az emberek még nem sejthették, hogy ez a folyamat hová vezet egészségük vonatkozásában. Az elmúlt fél évszázadban viszont olyan kutatási eredmények, orvosi megfigyelések láttak napvilágot, melyek segítik a tisztánlátást: mindennapi cukrunk az első számú gyilkosunk, egészségünk csendes aláásója. Halálosabb, mint az ópium vagy a radioaktív csapadék.
A cukor, a szacharóz a természetben nem fordul elő; olyan finomított vegyület, amellyel szervezetünk is csak nagy üggyel-bajjal képes megbirkózni. A szervezet legfontosabb életfolyamataiban okoz torzulásokat. Életünk során a finomított cukor egyetlen molekulájára sincs szüksége szervezetünknek!
A valóság az, hogy a cukrot megszoktuk, megédesíti mindennapjainkat: szeretjük az édeset. Évente fejenként átlagosan 30—40 kilót is elfogyasztunk belőle. Cukor van a mustárban, a ketchupban, az üdítőitalokban, a különböző élelmiszer-ipari készítményekben, süteményben, fagylaltban, desszertben, még a cigarettában is.
A cukrot, a ,,méhek nélküli mézet" csak az időszámításunk utáni hatodik században sikerült kikristályosítani úgy, hogy az szállíthatóvá váljék. A cukor terjedésével párhuzamosan megjelentek az első figyelmeztető jelek: az édes életnek ára van. Az elhízás, a fogszuvasodás, a cukorbetegség, a rák, a szívbetegség, a magas vérnyomás, az agyi történések, de a kamaszkori pattanásos arcbőr vagy koncentrálóképességünk romlása mind a cukor nehezen tetten érhető következményei. A finomított cukor szívósan támogatja, fenntartja szervezetünk gyulladásos állapotát. Ezt az állapotot jól írja le a polyuria saccharitis, a cukorgyulladás latin kifejezés.
A cukor iránt — csakúgy, mint az alkohol, a cigaretta, a kávé és a valódi kábítószerek iránt — függőség alakulhat ki. Ezért tudjuk olyan nehezen elfogadni, hogy bármi baj is lehet a finomított cukorral. Az óriási profitot és adót termelő és ugyanakkor sok embert foglalkoztató cukor- és édességipar olyan emberirtót terjeszt közöttünk, amely lassú, később fájdalmas pusztulásba sodorja az édes élet megszállottjait. Reklámhadjárata naponta visz minket kísértésbe. Olyan "szaktekintélyeket" keres és vásárol meg, akik "tudományos" módszerekre hivatkozva biztosítják a fogyasztót, hogy a szervezetnek szüksége van cukorra, hogy a "boldogsághormon" forrása a csokoládé. Szerencsére ma már a gyakorló orvosok között nehezen találni olyat, aki a cukorfogyasztás mellett tör lándzsát.
Gloria Swanson, az amerikai némafilmek koronázatlan királynője, aki kortalan szépségéről és reformtáplálkozásáról egyaránt híres volt, egy sajtótájékoztatón kedvesen figyelmezteti William Dufty újságírót (későbbi élettársát), amikor feketekávéját egy szem kockacukorral akarja megédesíteni: ,,Előttem ehet bárki akár darált üveget is, a szemem se rebben. Vegye csak el, egye meg a fehér cukrot, és legyen csak öngyilkos... ezt mindenkinek magának kell megértenie, mégpedig a saját kárán." (Figyelmükbe ajánlom W. Dufty Cukor blues című könyvét a cukor történetéről és fogyasztása következményeiről.)
Ha egy gyermeknek vagy ismerősnek örömet akarunk szerezni, akkor cukorka, csokoládé, desszert, sütemény, üdítőital helyett gyümölcsöt vagy saját készítésű cukormentes, pl. paleo édességet vigyünk ajándékba. Folyamatosan tapasztalom, hogy ezt milyen szívesen fogyasztják kicsik és nagyok, olyanok is, akik még soha nem hallottak róla.
Édesítésre cukor helyett mézet (ezt is csak mértékletesen!), nyírfacukrot (xylitol), vagy steviát, esetleg szacharint használjunk (az összes többi, a fruktózzal együtt kerülendő), és a cukrozott üdítőitalok helyett friss gyümölcs-, zöldséglevet vagy tiszta vizet igyunk. Amennyire tudjuk, óvjuk meg gyermekeinket az édes íz szeretetétől.
Meggyőződésem, hogy a finomított cukrokat 100—150 éven belül a cigarettához hasonlóan, halálfejes figyelmeztetéssel ellátott csomagolásban fogják árulni. Egyébként semmi esélyünk a civilizációs járványok, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, az elhízás megfékezésére.
