Olvasom a Háromszékben a kézdivásárhelyi író, honvédtiszt emlékiratának részleteit. Rövid tanári pályafutásomat ennél hosszabb börtönévek követték 1959-től, természetesen ,,összesepert" politikai vádak alapján. A vádak egyike Földi István Gábor Áron-színműve volt, amelyet a jó emlékű Gáll Feri tanító bácsitól szereztem meg, és megkezdtem betanítását csíkszeredai tanítványaimnak, hogy 1958-ban, a forradalom 110. évfordulóján előadhassuk. Az őrnagyot Kálmán Feri alakította volna, aki majd a tárgyalásomon a vád tanúja volt.
Az ítélet vonatkozó passzusát (fordításban) idézem: ,,Puscas Atila, minthogy nacionalista és soviniszta érzelmeket ápol, beszerezte a Gabor Anton színdarabot, amelyet 1943-ban a horthyista időkben adtak ki azért, hogy a tanulók tanulmányozzák művészi előadás céljából. Tudomást szerezvén erről, az iskola vezetősége megtiltotta előadását az ünnepi eseményen, a jelenlegi rezsimmel szemben ellenséges és nacionalista tartalma miatt."
A felületesség, a tájékozatlanság, a pontatlanság és a színmű tartalmának szándékosan hamis (de a követett célnak megfelelő) beállítása egyaránt jellemző az akkori, műveltségükről nem éppen híres vizsgáló tisztekre. Bár kezükben volt az elkobozott könyvecske, még arra sem volt képes Fábián Márton százados, hogy pontosan írja le Gábor Áron nevét, mely persze nem sokat mondhatott számára. Ez érvényes az én nevem következetes románosítására, ami szovátai származású magyar (?) ember számára ugyancsak szégyen.
Egyébként a darabot már szinte előadásra készen megtanulták a diákjaim, amikor az igazgató, Horváth József valóban letiltotta, máig sem tudom, hogy kinek a tanácsára, mert ő maga soha nem jelent meg egyetlen próbán sem. Megjelent viszont a tárgyalásomon, ahol hevesen kelt ki ellenem, édesapámat sem kímélve, ezzel valóban fenyegetve akár az ő vád alá helyezését is (politikai múltja miatt). Talán a Fennvaló büntetése volt, hogy megvakult, és nyomorultul halt meg.
