Elismerés illeti a helybeli szállítóvállalat vezetőségét, amiért a régi, már elavult buszokat igyekeznek karbantartani, ugyanakkor megkezdték a kicserélésüket újakra és kényelmesebbekre. Akinek nincs saját gépkocsija, vagy talán már kiöregedett annak vezetéséből, ez az egyetlen lehetőség, hogy nap mint nap eljusson oda, ahová menni akar, a munkahelyére vagy ügyes-bajos dolgait intézni.
De a civilizált tömegközlekedéshez tartoznak a buszállomásokon való várakozás feltételei is. A múlt rendszer idején megkezdték a főbb állomáshelyek ellátását szél, napfény, eső elleni építményekkel — ezekben egy-egy ülőalkalmatosság is volt az öregek vagy a megfáradtak számára. Ma már csak öt található ép és használható állapot­ban: egy a poliklinikával szemben, kettő az 1918. December 1. úton a volt sörözővel szemben, kettő pedig a központban, ezeket nemrég építették újjá.
Itt szeretnék most rátérni arra, hogy mennyi­re felelőtlenül áll a tanács és a vállalat vezetősége a kérdéshez. Ezek az építmények köztulajdont is jelentenek. Vajon valaki foglalkozik vagy foglalkozott azzal, hogy a rongálókat felelősségre vonják, a kár megtérítésére kötelezzék? Mert csak így lehetne gátat vetni a rombolásnak, és megóvni a még meglévőket.
A Gólya utcában, a végállomáson nap mint nap hallom a várakozó emberek szitkozódását, teljesen indokoltan, mert már több mint tizenhat hónapja, hogy a szállítóvállalat egyik felelőtlen, figyelmetlen gépkocsivezetője, amikor beállni készült az autóbusszal, nekihúzott az építmény tetejének, amely azon nyomban elgörbült, halálra rémítve az alatta ülőket. A vállalat vezetősége ahelyett, hogy azonnal helyreállíttatta volna, lángvágóval darabokra vágatta és elszállította, az oda beépített paddal együtt, pedig az még ma is elláthatná szerepét. Hasonló sorsra jutott a Csíki negyedbeli és a tervezőintézet melletti buszmegálló is. Ezek pótlásáról gon­doskodni kellene.
Egy másik megoldandó probléma, hogy a jegyellenőrző személyzet a törvényességre támaszkodva, de civilizáltan és udvariasan lássa el feladatát. Ez különösen most aktuális, amikor a nyugdíjasok bizonyos kategóriáinak vagy a törvény által kedvezményezett személyeknek utazási kártyát kell váltaniuk a vállalattól, és negyedévenként láttamoztatniuk azt. Ezek kibocsátásakor ellenőrzik a személy jogosultságát, és annak alapján kap ilyen kártyát. Ha pedig megkapta, az már egy megszerzett jog, és egy kivagyiskodó ellenőrző perszónának sincs (szerintem) joga, hogy a megújítást jelző pecsét hiányában letépje róla a fényképet, és nagy arroganciával darabokban dobja vissza az idős veteránnak. Aki a már kibocsátott jogosítvány nélkül maradt, pedig nem szűnt meg a joga az utazásra. Ezt azonban nem így látta a kis ellenőrnő, aki parancsoló hangon, hogy megmutassa hatalmát, leszállásra akarta kényszeríteni az öregurat. Ő azonban nem szállt le, azzal az indoklással, hogy más városokban a veterán- és politikaifogoly-igazolvány alapján is utazhatnak.
Helyes volna, ha a szállítóvállalat elgondolkozna azon, hogy az idős embereket, házi­asszonyokat, a bérlettel utazókat ne gyalogoltassa be mindig az irodába, hanem például a két jegypénztárnál, a Gólya utcában és a vasútállomásnál is lehessen bérletet és utazási kártyát kiváltani vagy láttamoztatni.
A szolgáltatás minőségének emelése érdekében jó lenne, ha a buszjáratok megváltoztatásáról előre értesítenék az utazóközönséget, mert már sokszor megtörtént, hogy a jámbor polgár a megszokott helyen vár akár harminc percet is, és végül rájön, hogy más útvonalon megy a busz.
Továbbá helyes volna naponta legalább kétszer (délelőtt, délután) járatokat indítani a piaci zónába, a kicsi piac, a Trident Áruház felé, és egy-két járatot a régi Szemerja, a Borvíz utca irányába. A jegyellenőrök pedig ne leszólással próbáljanak büntetni, hanem alkalmazzák a törvényt: pénzbírság helyben vagy jegyzőkönyv útján.
Ha mindez megoldódna, valóban korszerű lenne a személyszállítás városunkban.

Kelemen Gyula, Sepsiszentgyörgy