Év elején a falugazdák. Tavalyi sikereiket, idei terveiket lajstromozzák. Kudarcba fulladt elképzeléseiket sem titkolják. Nyilván, a gazdasági válság sok mindenért okolható, de takarónak mindenképp használható.
A tavalyi év a pályázatok esztendeje volt, ez derül ki a polgármesteri beszámolókból. Elkészültek az iratcsomók, a papírok a megfelelő minisztériumokba kerültek, legtöbbjük esetében meg is született a pozitív véleményezés. Talán nem véletlen, hogy a magyar miniszterek tárcáinál érték el a legtöbb sikert polgármestereink — no meg a vidékfejlesztés kisasszonyánál, aki, úgy látszik, keblén viseli Háromszék (és vezetőinek) sorsát.
Idén a munkán a sor. Nyilván, ha jön a megígért pénz. A dokumentációkat leadták, papír van, a tinta fog. De a megvalósításig hosszú az út, és a fejlesztésnek ez a nehezebb fele.
A költségvetések elfogadása is napirenden. Kisebb-nagyobb összegeket osztanak meghatározott célokra, ahogyan mondják: célirányosan. A szociális kiadások jelentős költségvetési tételekként szerepelnek. Azoknak jut ez a pénz, akik keresete a létfenntartás minimuma alatti, segítség nélkül nem vészelhetik át a nehézségeket. Ha akadna munkahely, bár kevés, de biztos fizetésük lenne, másképp állna szénájuk. És a polgármesteri hivatalok költségvetése is. Érthetetlen, miért nem hallani szinte sehol a munkahelyteremtés helyi ösztönzéséről, befektetők vonzására szánt költségvetési tételekről. Mondják, esküsznek rá, hatalmas a turisztikai, mezőgazdasági potenciálunk, van borvizünk és megannyi kincsünk, amiért a befektetők kiemelt célpontja lehetne megyénk. Mindezek ellenére fogy a munkahely Háromszéken. Ez irányban pedig semmi nem történik.
Megnyert pályázatok jóvoltából lesz vezetékes víz, csatornahálózat, a civilizált élet megannyi velejárója. Viszont ha nem lesz változás, hamarosan a falusiak nem tudják fizetni a vezetékes vizet, a csatornázási, szemételhordási díjat, lemondanak az egykor áhított szolgáltatásokról. Fogyasztók hiányában lakat kerül a pályázaton nyert pénzekből és saját forrásokból létrehozott megvalósításokra.
Nem lenne célszerű — minden egyéb, ugyancsak szükséges terv mellett — a munkahelyteremtésre is gondolni? Ott, a falvak sokszor trágyagőzös világában is. Egzisztenciával rendelkező polgárok biztosíthatják csak a falusi közösségek fennmaradását. Nem elég a miniszter kisasszonyoknál, uraknál kilobbizott pénz. Öreg mondás szerint csóré seggel a székely sem ér semmit. Nem kell közvélemény-kutatás, hogy megtudjuk: a vidék visszakéri csillogását, tágabb közösségben megérdemelt súlyát. Azaz: cirkuszból volt elég, most már kenyér kellene.
