Egyszer egy nagy kerek erdőben, már azt meg nem mondom, Afrikában-e vagy Dél-Amerikában, de ott, ahol a papagájok, a kolibrik, a kanárik s a kis paradicsommadarak nem kalitkában, de szabadon s békességben tanyáznak, rikácsolnak, furcsa gondolata támadt az egyik tarka tollú törpepapagájnak.
— Miénk az erdő, a dzsungel minden fája, lombja, beszéljen, rikácsoljon hát mindenki papagáj módra.
Megszeppentek erre a kolibrik, a kanárik, a kis paradicsommadarak, mivel ők bizony gyengécskék, és kevesen voltak.
— Igenis, igenis, papagáj módra — rikácsolta most már a többi papagáj is.
— És még azt is közhírré tették, hogy aki felsőbb ágra vágyna, az járjon papagájiskolába.
Erre még jobban megszeppentek a kolibrik, a kanárik és a más, hozzájuk hasonló aprócska madarak. Lekotródtak a fákról, s a fák alatt nagy búsan szomorkodtak.
— Tanácsot kellene kérnünk a sastól — pityegték fejüket összedugva.
— A sas itt nem parancsol — rikácsolta a fő-fő papagáj s vele a többiek is a fákról.
— Nem parancsol, nem parancsol!
— Nem félünk mi a sastól!
— A sas többé nem király!
— De nem ám, de nem ám! — rikoltották kórusban minden fán.
De hirtelen elsötétült az erdő. Mintha egy hatalmas felhő suhant volna a legmagasabb fára.
— Mi ez a ricsaj, lárma? — rikkantotta el magát a madarak királya, mert ő volt. A sas volt a maga hatalmas mivoltában.
— Sa-sasul tanulunk, sasul! — vágta ki magát a fő-fő papagáj nagy ravaszul.
— Sasul-e, nohát, ez derék, de mintha másról lett volna szó az elébb.
— Sasul tanulunk, sasul — bizonygatták most már a többiek is fürgén és ravaszul.
Megrázta magát a madarak királya. Szétnyílott hatalmas szárnya. Jeladás volt, amitől egy-egy sas szállott minden fára.
— Nahát, hogy a tanulással ne sokat kínlódjatok, ezennel leckét magam adok — mondta a saskirály, s azzal a fő-fő papagájt tollastul bekapta. De a többi sas is követte a példát, és ki-ki bekapott egy-egy papagájt.
Azzal huss, tovaszálltak.
Nagy csönd lett erre az erdőben. A többi madár is lassan visszaszállt a fákra. Együtt szomorkodtak, ki-ki a saját nyelvén. De a papagájok azóta sem felejtették el azt a szomorú fekete leckét. Senkire sem akarják rátukmálni a maguk hangját, nyelvét, inkább ők tanulják meg a többi madár, sőt, még az emberek nyelvét is.